(Borítókép: Vámszer Géza alkotásai)
A vasárnapi megnyitón Bibza Gábor esperes, a házigazda Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség lelkipásztora elmondta, miért szervez az egyházközség kiállítást.
– A keresztyén egyház és az európai kultúra elválaszthatatlanok egymástól. Ha az egyház bezárkózik, elzárkózik a társadalomtól és az abban megnyilvánuló kultúrától, akkor szegényebb, fundamentalistább lesz. A kultúra pedig egyház nélkül teljesen felhígulhat és elveszítheti értelmét. 1994-ben indult ez a tevékenység Simonffy Dani Irén akkori presbiter szervezésében. Két kis irodában gyűlt össze 20-30 kultúrát kedvelő Donát negyedi lakos. A templomépítést követően, 2012-ben Szabó Zsolt irodalomtörténész, a Művelődés akkori főszerkesztője rukkolt elő az ötlettel, nevezzük Kányafő Galériának a kiállítóteret (a templom előterét és a tanácstermet). Azóta elkészült a templom tövében a gyülekezeti ház is, ahol szobrászati tárlatokat szervez a galéria és állandó kiállításként az egyházközég gyűjteménye is megtekinthető – részletezte Bibza Gábor.
Dr. Bibza Gábor esperes: Ha az egyház bezárkózik, akkor szegényebb, fundamentalistább lesz, a kultúra pedig egyház nélkül teljesen felhígulhat és elveszítheti értelmét.
A Vámszer család emlékezete című tárlat új kihívás a 20. kiállításhoz érkezett galéria számára. Egyrészt azért, mert eddig kortárs képzőművészek állítottak ki a templom tereiben, továbbá ezúttal maga a galéria (az egyházközség munkatársai) készítette elő a kiállítást a műalkotások tulajdonosának nagylelkűségéből, Ferenczy Miklós egykori esperes segítségével és támogatásával.
Vámszer Imre szobrász, iparművészről a kolozsváriak közül sem sokan tudják, hogy a kolozsvári Szent Mihály-templom északi hajójában látható, Szent Antalt a kis Jézussal ábrázoló szobor (1937) az ő alkotása.
A tárlatmegnyitón Szabó Zsolt egykori tanárát, Vámszer Géza néprajzi és művészeti szakírót méltatta.
– Rajztanári foglalkozását apjától, Vámszer Józseftől örökölte. Az első világháborút követően, mikor a vonatok inkább kifelé vitték a kisebbségi sors elől megfutókat, ő frissen szerzett diplomájával Budapestről hazajött Erdélybe, ahol aztán éveken át keresi végső letelepedési helyét, mígnem Csík lesz választott szülőföldje. A kisebbségi ájultságból és vidéki álmosságból akkor ébredező csíki társadalomnak egyetlen gimnáziuma minden valamirevaló tanárára nagy szüksége volt. Így lett a környék minden figyelemre érdemes objektumát, építészeti emlékeit, népművészeti tárgyait rajzolgató, gyűjtögető rajztanárból Csík önkéntes természet- és műemlékvizsgáló, népismereti gyűjtő, háziipar- és múzeumszervező s népművelő falukutatója. A csíki rajztanárként, java férfikorában (35–45 évesen) végzett sokirányú falumunkája kutatásai eredményeinek java részét – nem beszélve itt az időközben, nagyszebeni hazarándulásai alkalmával készített s 1940-ben már publikált oltszakadáti falumonográfiájáról – már idősebb korában, kolozsvári lakosként dolgozta fel, s így még ekkor is jórészt Csík falukutatója maradt – emlékezett Szabó Zsolt. – Azok közé az értelmiségiek közé tartozott, akik a nagyobb város és nyugodtabb élet felől indulva tudatosan vállalták a vidéki szolgálatot, ahol semmi világra szólót sem tehetve, csupán komolyan vett hivatásukat gyakorolták, csak naponta helytállottak – értékelte kifejtve, hogy a kötelességüknek érzett feladatokat teljesítő vidéki emberek sokszor alig részesülnek kellő figyelemben, bár kijár nekik a közösségi elismerés.
– Ezért is örvendek ennek a kiállításnak és nagyon reménykedem, hogy aprádonként sikerül mindenkit számba venni a törökvágási egyházközség területéhez kötődők közül – mondta Szabó Zsolt, megemlítve a száz éve született Kós Károlyt, valamint Áprily Lajos, Egyed Péter, Reményik Sándor, Szabó Gyula, Szilágyi Domokos, Király László, Szilágyi István írók, Szervátiusz Jenő és Tibor, Veress Pál, Pap Domokos, Tollas Jutta, Heim András, Soó Zöld Margit képzőművészek nevét vagy az Etelköz utcai műtermek alkotói közül Deák Ferenc, Tóth László, Gergely István, Gergely Zoltán nevét, akik megérdemlik, hogy a törökvágási közösségben megemlékezzenek róluk.
Szabó Zsolt: emlékezzünk a Dónát úthoz kötődő alkotókra