Huszadik Jókai gyalogtúrák, második bringatúra Kolozsvártól Torockóig
Sokáig bízott benne Branea Róbert, az egyik főszervező, hogy ő maga is részt vehet a biciklitúrán. Aztán az utolsó hét végtelenül ömlő önline jelentkezéseinek nagyon alapos statisztikai táblázatokban való rögzítése, kifizetések követése, levelezés a jelentkezőkkel, molinók, pólórendelések intézése, túrakalauzok, energiacsomagok összepakolása, pontbírók beszervezése, autóbuszok bérlése és még ki tudná felsorolni mi minden más „unalmas”, de fölöttébb szükséges szervezési feladat ráébresztette, hogy erről a vágyáról le kell tennie, az idén legalábbis mindenképpen.
Az előzetes jelentkezések során 362-en neveztek be a négyféle túrára, közülük aztán néhányan az esőt jósoló előrejelzések miatt végül nem jöttek el, viszont annál sokkal többen jelentkeztek helyben, ami alaposan megnehezítette a – teljességgel önkéntes! – szervezők feladatát.
Lekörözték a pontbírókat is a maratonisták
Kora reggel, hét óra előtt már elindultak az első túrázók Kolozsvárról, ők az 55 km-es túrát vállalták, illetve a bringások, akik több útvonal közül választhattak. Szindről indultak valamivel később a 30 km-esek, majd fél 11 után Várfalváról a 10 km-es gyaloglók. A cél: Torockó, a Székelykőn keresztül.
Az idén a KMDSZ fiataljai is segítették a szervezőket, nekik jobban ment a papírmunka, ami főleg a helyben jelentkezőknél volt fontos, hogy minden kirándulót számon tarthassanak, senki ne vesszen el a túra során. Szép együttműködés ez, az idősebbek sok hasznos tanáccsal látták el a kirándulásra készülőket, akik közül igen sokan első alkalommal indultak ezen az útvonalon, például hogy vigyenek vizet, az éjszakai esőzés miatt a forrás vize zavaros, fogyasztásra alkalmatlan lehet. Biztatták is a „zöldfülűeket”, amikor egyesek már arra készültek, hogy ha nehéznek bizonyul az útvonal, vagy elbizonytalanodnának, inkább visszafordulnak. A Jókai ugyan teljesítménytúra, de a lényeg nem a mielőbbi célbajutás, hanem a részvétel. Mindenki a maga ritmusában, saját céljai szerint haladhatott, voltak maratonisták is, akik olyan gyorsan haladtak, hogy még helyükön sem voltak a pontbírók, Kolozsvártól Várfalváig csak egyetlen ellenőrzőpontot találtak „nyitva”. Papp Sándor Csaba és Sztranyiczki Gábor már 11:20-kor Várfalván volt, még az első bringás is később érkezett. Kolozsvártól Várfalváig összesen nyolc pontot érintettek, mindenütt öntapadóst kaptak a túrafüzetbe.Helyenként vizet, zsíroskenyeret hagymával, zakuszkáskenyeret fogyaszthattak a túrázók, megpihenhettek a továbbindulás előtt.
Tamás Miklós sárosan, izzadtan kerekezik be Várfalvára, láttára mégsem a fáradság jut az ember eszébe. Gyakorlott bringás, ezt a túrát is edzésként fogja fel. – Szeretek bringázni, szeretem ezt a tájat, gyakran járok erre – mondja, közben megkapja a matricáját, bekap egy banánt, ellenőrzi a vizespalackját, és máris vágtat tovább.Pedig még egy láncszakadást is meg kellett oldania az úton.
Bringabajok, első túrázók
Közben egyre többen érkeztek a 10 km-esek, jóval az indulásra meghirdetett határidőn túl, ami részben bosszúság a szervezőknek, hiszen már rég nincs túrakalauz, és lassan kifogynak a jelentkezési űrlapokból is, annyian jönnek a rajthoz az utolsó percben. Senkit nem utasítanak el, családonként, csapatonként adnak túrakalauzt, térképet. Branea Róbert is megérkezik, tán ő sem tudja, hányszor járta meg az utat Kolozsvár, Szind, Várfalva és Torockó között. Többen keresik a megrendelt túrapólóikat, aztán kiderül, hogy a Szindről induló 30 km-es túrára iratkoztak, innen, Várfalváról pedig a 10 km-esek indulnak…
A 13 éves Boróka korábban már két alkalommal is végigment a 30 kilométeres túrán. Szélyes Panna azt mondja, már ötéves korában részt vett a 10 kilométeres túrán. Pusztai Enikő másfél éves kislányát is hozta, négy gyermekkel három felnőtt indul útnak, lesz majd segítség, ha a kicsit cipelni kell. Kirándulni jöttek, kicsit zarándoklat is ez, mondja Enikő. Várfalvától Torockóig ugyan „csak” 10 km az út, de ne feledjük: át kell kelni a Székelykőn is.Igazán csodálatra méltó, aki néhány hónapos babával is útnak indul – mert ilyen is volt.
Tekla elemista gyerekeivel, Dáviddal és Lillával indulna, nem aggodalmaskodik, hiszen úgy gondolja, sokan mennek, majd ők is csatlakoznak. Végül mégis útnak indulnak hármasban, nincs türelmük tovább várni, a célban pedig elmondják, amikor elbizonytalanodtak, akkor pihenőt tartottak, és mindig érkezett valaki, aki ismerte a helyes irányt. Az ikrek azt mondják, örülnek annak, hogy fentről is megnézhetik Torockót, a Székelykőn ugyanis még nem jártak, bár szoktak kirándulni.
Horváth Anna érkezik a lányával, sokan őszinte örömmel üdvözlik. – Összegyűjtöttük a baráti kör családjaiból mindazon gyerekeket, akiknek az apukájuk a biciklitúrán reggel korán elindult. Másodmagammal úgy gondoltuk, hogy hat kicsi gyerekkel (7–13 évesek) ezt a túrát bevállalhatjuk, hogy mozduljunk ki ebben a gyönyörű napsütésben, hiszen az egész hét úgy telik el, hogy a házban ülünk, meg irodában, iskolapadban, ki hol. Nagyon jók ezek a túrák, és sokkal többször kellene részt vegyünk ilyen eseményeken, azt hiszem – mondja Anna, aki első alkalommal vesz részt a Jókai-túrán, és a Székelykőre először megy fel nyáron – első alkalommal egy torockói szilveszteri mulatság után, januárban vágtak neki a hegynek…
Haza jönnek Torockóra a budapesti zarándokok
A várfalvi központi tér már tele parkoló autókkal, amikor megérkezik a budapestiek busza, annyi helye van még, hogy a világháborús emlékmű körül befordulhasson a községháza elé. Molnár Gábor a Szent Jakab Zarándokegylet tagjaival érkezik, mindhárom gyalogtúrán indultak. Többnapos kirándulásra érkeztek, vasárnap Szolcsvára vitte őket a busz, onnan gyalogoltak Torockóig, az edzettebbek a Vidalykőre, Ordaskőre is elmentek, ma pedig a torockószentgyörgyi várba látogatnak. Torockóra lassan hazajárnak, szervezetten többször jönnek évente, de ki-ki egyénileg is gyakran idelátogat. – A zarándokegylet célja már megalakulása óta a magyarországi túrázókat eljuttatni Erdélybe. Felvettük a kapcsolatot a kolozsvári EKE-vel, és csatlakozunk a túráikhoz, egyesek közülük pedig a mi erdélyi kirándulásainkhoz. Évente négy túrát szervezünk, a Jókai után nyár elején a Medveles nevű Bihar hegységi nyílt túrát, augusztusban a Vigyázóra megyünk, ősszel az Egyeskőre – mondta Molnár Gábor, majd felidézi egy Jókai túrás különleges emlékét, amikor verőfényes napsütésben indultak, majd a Székelykő oldalában, mikor felért egy helyre, kavargott a dara, aztán nagy pelyhekben kezdett havazni.
Csoma Botond: Jó barátokkal találkozhatok
Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselő nagy kiránduló, ezúttal gyalogosan indult a 30-ason, Szindről. Háromszor vett már részt a Jókai-túrán, két cimborájával vágtak neki, ezúttal javítanának korábbi idejükön – szinte-szinte sikerült nekik. – Sok az ismerős, jó a hangulat, jó barátokkal találkozhatok a túrán – mondja Botond, és kérdésemre, hogy milyen gulyást kér Torockón, mosolyogva válaszolja: „Azt hiszem, olyant, amiben hús van…”
Szima Márton biciklije használhatatlan, kiszakadt a külső kereke, erre még István, a rendelkezésre álló biciklimentő sem lehet felkészülve. Éppen Szindre kísérjük Branea Robit, menteni a lerobbant biciklit, amikor meglepetésünkre Szima Márton, a kolozsvári EKE elnöke kerekezik velük szemben. „Szerencse” a bosszúságban, hogy egy másik bringásnak a térde csak Szindig bírta, így ott átadta biciklijét a defektes helyett. Szinden felrögzítik a meghibásodott bringát a terepjáróra, Robi elküldi Lajos bácsit kenyeret vásárolni, legyen a zsírhoz az éhes túrázóknak, közben cseng a mobilja, három eltévedt román részvevő kér segítséget. Még elejükbe megyünk, s miután őket sikerül eligazítani, irány Torockó, a cél. Az idén egyébként több román jelentkező is akadt, bár a túra honlapját egyelőre csak angol nyelven sikerült elkészíteni. Vezentan Diana 14 és 11 éves gyerekeivel indult a 10 km-esen, futóversenyeken, bicikliversenyeken is részt vesznek, szeretnek kirándulni, most magyar barátaikkal jöttek. Andrea és Tudor édesapja a bringatúrán indult, Torockón találkozik a család. Ez egyébként igen gyakori: a család egy része, a nagyobb gyerekek az apukával bringáznak, a kisebbek az anyukával gyalogolnak. Más anyukák autóval érkeznek Torockóra, ott várják be a biciklizőket, a Féktelenek baráti klub egyenesen újdonatújan elkészült pólókban feszítve várja az apukákat, eredeti logójukon van minden, a síbot talpkarikája, síléc, bakancsnyom is.
Szervezők: komolyan kell venni a szabályzatot
A legelső célba jutó 55 km-es túrázó stílusosan Eke Tamás, az EKE tagja, már délután fél három előtt befutott. A torockói célban már ott vannak a fiatal KMDSZ-esek, mit nekik, hogy a Kolozsváron éppen zajló diáknapok miatt már sokadik éjszakája alig alszanak valamit, ketten mutatják a karkötőjüket, még csapatban is játszanak, a többiek szervezők, este tízkor már ott kell lenniük „szolgálatban” a Törökvágásnál. Venczel Enikőnek és kislányának, Nórának jólfog a segítség. A saját elmondása szerint pontosan 6 és háromnegyed éves Nóra, aki előkészítő osztályos, a gulyásjegyekre másolja fel a befutó túrázók háromjegyű számait. Péntek este 11 után feküdt le, a részvevők csomagjait pakolták össze, szombaton hajnalban ébredt, de most gyorsan még megrajzolja édesanyjával a rögtönzött CÉL feliratú molinót az utcai járgány oldalára.
– Meg kell találnunk a megfelelően képzett embereket, több minőségi önkéntest, és még egy fizetett rendezvénytitkárt is – sorolja este a tanulságokat Branea Róbert, és mutat egy táblázatot, ahol tán éppen csak a cipőmérete nincs meg minden egyes túrázónak. A minél teljesebb kiszolgáláshoz arra van szükség, hogy pontosan felmérjék a célközönséget, de ez igen nagy munka. Ahhoz, hogy mindenki elégedett legyen, és sikerüljön megelőzni a problémákat (mégiscsak nagy távokat tesznek meg a túrázók, ismeretlen terepen, meredek hegyvidéken, ahol a mobiltelefonok sem mindenhol működnek), a túra szabályzatának betartására van szükség. – Nem az a fontos, hogy nagyon sok részvevő legyen, de vegyék komolyan a túrát és a szervezőket – mondja a főszervező, aki éppen azelőtt próbálta egyenként összevadászni azokat a bringásokat, akik a 18 órás Torockó–Kolozsvár járatra befizettek, és akik közül fél hétkor is még csak tízen jelentkeztek.– Venczel Enikő és Lixandru Robert nélkül ezt nem csinálnám. Nem is akarnám, és nem is tudnám – hangsúlyozza segítőinek és a többi önkéntesnek különösen fontos szerepét.
Jövőre 30!
A torockói Kriza János Művelődési Otthon és udvara tele emberekkel, beszélgetnek, gulyásoznak, söröznek, más alszik egy jót a napsütötte fűben. Este nyolc is van, mikor rábukkanok Horváth Annára és lányára, a 13 éves Krisztinára. Nem tűnnek különösebben elcsigázottaknak. Krisztina jövőre már egyenesen a 30 km-es túrát célozza meg. – Elhívnám apukámat is, ha elfáradnék, vegyen fel a nyakába, Marcit (a testvérét – szerk. megj.) és minél több barátomat – mondja, majd édesanyjához fordulva megkérdezi: – Visszafelé is a Székelykőn megyünk…?
