Amikor a szakma találja meg a művelőjét

GYŐRGYIKE NOÉMI CSILLA

November 14-én Kövér György történész, egyetemi professzor, az MTA tagja, a gazdaságtörténeti bizottság elnöke A történetírás és társtudományok a 20. században címmel tartott előadást. A fókusz azokon a tudományokon volt, amelyek kiegészítik a történészek munkáját, mint például a szociológia. Az előadás után a történész megkeresésünkre többek között arról is beszélt, hogyan kezdte a pályafutását, és mit tanácsol azoknak a diákoknak, akik hivatásuknak a történészpályát választanák.

– Hogyan lett történész?

– Amikor Magyarországon egyetemre jártam, két szakot kellett választani. A szak, amelyre eredetileg menni szerettem volna, nem indult, így lettem a debreceni egyetemen történelem és orosz szakos hallgató. Nem akartam történész lenni, ez menet közben alakult ki. Egyetem után középiskolai tanár lettem abban a gimnáziumban, ahol annak idején tanultam. Akkor jöttem rá, hogy nem vagyok nyelvtanárnak való, ekkor már történelemmel foglalkoztam és elvégeztem a doktorit. A történelem szakon igazán jó tanáraim voltak, akik felkeltették az érdeklődésemet, motiváltak és inspiráltak.

– Mi volt a legnagyobb kihívás, amellyel a karrierje során szembesült, és hogyan küzdötte azt le?

– Az első kihívás az volt, hogy találok-e olyan állást, ami mellett történész is lehetek. Szerencsés voltam, mert ajánlatot kaptam, hogy menjek Budapestre és dolgozzak az ottani gazdaságtörténeti tanszéken. A tanítványaimat vigasztalni szoktam, mert most az álláskeresés sokkal rosszabb, mint az én időmben volt. Ők mindig azt mondják nekem, hogy „a tanár úrnak könnyű volt, mert csak egy évet kellett valahol parkolópályán lennie”. A másik kihívás az, hogy a hallgatónak idővel témavezető tanár nélkül is kell témát találnia. 

– Milyen tanácsot adna annak a fiatalnak, aki történész szeretne lenni, önt mi motiválta?

– Volt diákom, aki egyszer azt mondta nekem, hogy „nem tudja, tanár úr, hogy nem témát kell választani, hanem témavezetőt?” Ezért a tanácsom az, hogy meg kell keresni azt a tanárt, akiről úgy érzik, hogy tőle inspiráló ösztönzést kaphatnak. 

– A történészi munkát átveheti a mesterséges intelligencia?

– Vannak kollégáim, akik azt gondolják, hogy igen, de én azt mondom, hogy nem. A történészi munka legnagyobb része az apró részletekre való figyelés, ami precizitást igényel. Ezt a részét a kutatásnak a gép nem veheti át. 

– Melyek azok a tulajdonságok, amelyek a történész számára fontosak?

– Mint említettem, a részletekre való figyelés, a precizitás fontos, ugyanakkor a kutatómunka mellett az elszántság és a kitartás is lényeges. Szükséges az idegennyelv-ismeret azért, hogy a nemzetközi szakirodalomból is lehessen tájékozódni. 

– Ha visszamehetne az időben, melyik korszakot látogatná meg és miért?

– Nem mennék vissza sehova. A 19. századdal foglalkozom főleg, amely a társadalmi átalakulás, a demokratizálódás kora. Ha sokat foglalkozik vele az ember, akkor annyi disznóságra jön rá, hogy nem lenne sok kedve abba a korszakba visszamenni. A saját életemben sem mennék vissza régebbi időszakba. Ha választ akarok adni, azt mondanám, hogy a 18. századba mennék vissza arisztokrataként.