Az ország legnagyobb madárgyűrűző táborában jártunk
Nem lehet Chituc-turzás anélkül, hogy legalább egyszer bele ne ragadj az autóddal a homokba – pont akkor, amikor éppen ki- vagy bevinnéd a sátrad és az egy hétre hozott cókmókot –, és nem lehet gyűrűzőtábor anélkül, hogy – bármennyire is korán indulnál Kolozsvárról – ne sötétben kelljen felhúznod a régi típusú, addig általad soha nem használt sátrat. Hozzátartozik az élményhez. Persze csak azért, hogy aztán még jobban tudd értékelni másnap a tengerparti napfelkeltét, a fürdőzést a déli-délutáni „holtszezonban” (ebben a napszakban július–augusztusban túl meleg van, összehúzzuk a hálókat, ugyanis a madarak nem bírnák ki a forróságban, amíg az óránkénti ellenőrzés során kiszedjük őket).
De miért éppen Chituc?
A Milvus Csoport – megalakulása óta a legaktívabb gyűrűzéssel foglalkozó szervezet Romániában – a Chituc-turzáson 1996 és 1997 őszén szervezett először gyűrűzőtábort, amely már első évében az ország egyik legjelentősebb ilyen táborává nőtte ki magát. Aztán a következő években a fiatal egyesület nem tudta folytatni a sorozatot, mígnem 2014-ben, immár megnövekedett létszámmal és friss erővel úgy döntött, hogy visszatér a turzásra. Azóta folyamatos a megfigyelés a nyári–őszi hónapokban, sőt az ún. függönyhálók, amelyek segítségével megfogják a madarakat, évről évre ugyanott helyezkednek el, ami lehetővé teszi az éves fogások összehasonlítását, ez pedig hosszú távon populációs változásokat tükröző adatsort eredményezhet.
De miért éppen Chituc? – tehetnénk fel a kérdést, a Milvusnak azonban van rá válasza. Európát ugyanis két nagy madárvonulási útvonal szeli keresztbe: a kelet-atlanti útvonalat a Kelet-Kanadában, Grönlandon, és Nyugat-Európában fészkelő madarak használják, amelyek a Gibraltári-szoroson keresztül jutnak Afrikába, míg a pontikus-mediterrán útvonal Közép- és Kelet-Európa, illetve Nyugat-Ázsia költő madarainak vonulási útvonala. A kis testű énekesmadarak kerülik a nyílt vízfelület felett való repülést, így megkerülve a Fekete-tengert, átszelik országunkat is.
A Chituc-turzás egy tengeri-lagunáris homokpad, amely a Duna-deltától délre helyezkedik el, a Szinoé-tó és a tenger között. Északkelet–délnyugat irányú elhelyezkedésének köszönhetően a turzás tölcsérként működik az énekesmadarak vonulása tekintetében, ráadásul a Duna-delta Bioszféra Rezervátum szigorúan védett terület, így az emberi zavarás mértéke kicsi, a tó partján található nádas és cserjés jó éjszakázó- és táplálkozóhelyként szolgál a madarak számára.
Mit esznek a szúnyogok, amikor nincsenek gyűrűzők?
Persze, ahol víz van és nádas, ott szúnyog is. A Chitucon pedig nem is kevés: ha az ember nem keni/fújja be magát valami szúnyog elleni szerrel, bizony, alaposan megrohamozzák, ha kimerészkedik a sátorból. Vagy amíg felállítja a sátrat…
Valóságos szúnyogfelhő tart olyankor felé, és a sok apró szúrással percek alatt „kicsipkézik” a vállat, a kart, a combot. Azt azért hozzá kell tenni, hogy az ottani szúnyogok mintha kisebbek lennének, még a csípés nyoma is hamarabb eltűnik – jöhet a következő. Ami kapcsán csak egyetlen kérdés piszkálja a táborozót: vajon mit esznek a szúnyogok, amikor még nincsenek gyűrűzők a táborban?
Egyébként kullancsból is akad bőven – ezek viszont „szép nagyok” –, naplementekor pedig a cserebogarak hada ijesztgeti a hosszú hajú táborozókat. De ennél nagyobb bosszúságot is okoznak a cserebogarak: ha nem húzzuk össze este idejében a hálót, alaposan belegabalyodnak. Kiszedni őket olykor nem könnyű anélkül, hogy a háló ne sérüljön, s nem árt tudni, hogy egy ilyen függönyháló árát euróban számolják és három számjegyű…
Az „N”-hálók egyike a nádasban
Végül, ha már tücsköt-bogarat összehordunk, hadd említsük meg a minduntalan jelen lévő pókokat és pillangókat is mint kiváló fotótémákat a napközben esetleg unatkozó táborlakók számára. A darázspókok például akkorák, hogy már-már panírozni lehetne őket, a gyönyörű, sárga, fecskefarkú pillangók pedig nemegyszer kisebb rajokban járnak…
Gezétől füzikéig…
Az idei, július utolsó hetében kezdődött tábor első hete meglehetősen halványra sikeredett, a szó szoros értelmében is: halvány gezét gyűrűztünk szinte a legtöbbet, de szerencsére, mintegy hangulatjavítóként, mindennap akadt egy-egy színfolt: jégmadár, búbos banka, helyi ritkaságnak számító kucsmás sármány, netán egy-két fecske vagy barkóscinege – a kakukk helyből nem akart a kezünk közé kerülni, pedig naponta láttuk a hálók környékén repdesni.
Az idei, még most is tartó tábor egyébként összességében azért is emlékezetes marad, mert ebben – szeptember 8-án – gyűrűzték meg a százezredik madarat, történetesen egy tövisszúró gébicset, szeptember 10-én pedig a 700. gyűrűző napot jegyezték Chitucon…
A szeptember egyébként is jó hónap volt a turzáson, hiszen beindult a nagy őszi vonulás, és ezzel ritka fajok is hálóba akadtak: fogtak például egy sarki partfutót, ami ritkaságnak számít a régióban, sőt ez az egyed valószínűleg az első Romániában gyűrűzött példánya volt a fajnak. Egy balkáni poszáta is beakadt a hálóba; ez volt a faj első szárazföldi megfigyelése Romániában, de a Bonelli-füzike sem mindennapi fogás, ez a faj legelső megfigyelése az országban, és egyike a nagyon kevés megfigyelésnek a Balkán-régióból. Kaukázusi füzike is érkezett, ez esetben az országban megfigyelt negyedik egyed kapott gyűrűt – az előző hármat is Chitucon fogták. Októberre sem lehet panaszkodni, például hálóba akadt a tábor második törpesármánya, tegnap pedig egy királyfüzikét gyűrűztek, ami ritka fajnak számít Romániában, a táborban pedig ez volt a hatodik gyűrűzött egyed.
S hogy ezeken kívül mi mindent lehet fogni Chitucon? Hát, könnyebb felsorolni, hogy mit nem fogtak még…
(Fotók: Facebook/chitucringingcamp és Balázs Bence)
