Ennél már csak az rosszabb, ha a gyermekek mellett még te is – anyaként – lebetegszel. Nem is történik meg gyakran, hiszen a kismanóknak a te ápolásodra, ölelésedre, ölben tartásodra van szüksége, nem teheted meg, hogy bedobod a törülközőt. S általában nem is jut idő két beteg gyermek mellett arra, hogy esetleg magadon is észrevedd a tüneteket. Ugyanis igény szerint melegíted és hűtőd a mézes-citromos teát, adagolod a gyógyszert és megpróbálod bevarázsolni a kis betegek szájába, indítod a „füstölőt” (aeroszol gép), hozzá személyre szabott mini rajzfilmet keresel, közben a másik manónak orrot fújsz, felkészíted a lelkét a közelgő „füstölésre”, újabb teát hozol, feltöltöd a mindenható pufulécos tálat, s esetleg elszaladsz a mosdóba és megiszod a szokásosnál nagyobb adag kávét, hogy legyen erőd kitartani.
Aztán ha már mindkét gyermekem kellőképpen meggyógyult, visszaköltöznek az ágyukba – betegség esetén ugyanis velem alszanak a nagyágyban, hogy könnyebb legyen az éjszakai műszak –, újra átalusszuk az éjszakákat és kezd visszaállni a rend, egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy a szokásosnál erősebben kapar a torkom, hasogat a fejem, elmegy a hangom, görcsöl a gyomrom, remegek, s hosszú évek óta először 39 fölé szökik a lázam.
Anya lerobbant – mondják ki a végszót a kismanók. De miélt beteg Anya, Apa? Vajon azért van rosszul, mert minden reggel müzlit eszik? Meg fog gyógyulni, ugye? Ápolhatunk, Anya? Nézd, áthoztam az én takarómat, hogy az is melegítsen. Ugye, milyen jó puha? Itt van Fruzsi baba, Anya, ő nagyon jól meggyógyít, öleld meg!
Simogatom én is a hátad, jó, Anya? Amikor beteg voltam, te is simogattad az enyémet, s az olyan jó volt! Olvasunk neked mesét, jó? A fejedet nem kell megfüstölni? Nézhetnél te is rajzfilmet, hogy ne zavarjon a gép zúgása. Megmérhetem a lázadat? Gyere, idd meg a teát, Apával főztük, finom mézes-citromos. Emlékszel, te is ilyet készítettél, amikor mi voltunk betegek?
Bármennyire is rosszul éreztem magam, tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Az én kismanóimból gyöngéd és gondoskodó ápolók kerekedtek, akik megpróbálták kilesni minden kívánságomat, bújtak, öleltek, meséltek, s többször is elmondták, hogy ők most jó testvérek lesznek, nem veszekednek, mert a kiabálás, vitatkozás nem engedi, hogy hasson a gyógyszer és az ápolás.
Lázas anyai szívem pedig nem tudott betelni a gondoskodásukkal, a kedvességükkel, és az örömmel, hogy amit a nehéz és nyűgös időszakokban én adok nekik, azt kamatostól kapom vissza, ha rám jár a rúd.
