Algyógyon élménytáboroztak a bölcs diákok

A csodálatos panoráma elfeledtette a fáradtságot
Algyógyon szervezték meg július 22-27-e között a 14. Bölcs diákok élménytábort. A táborban azok a diákok és vezető tanáraik vehettek részt, akik a 2023-2024-es tanévben a Bölcs diákok országos vetélkedőn a legjobb eredményt érték el. A tábor szervezői a Communitas Alapítvány és a Kolozsvári Református Kollégium, valamint szakmai partnerei a BBTE Magyar Biológia és Ökológiai és Geológiai Intézetei.

A táborhelyszín minden évben más, így idén az Algyógyi Ifjúsági Központra esett a választás. A táborhelyszín mellett Hunyad megye természeti és történelmi kincsei, sokszínűsége tette lehetővé, hogy gazdag programkínálattal teljen mindenki számára a hét.

Július 22-én a csapatok regisztrációja után Molnár Galaczi Júlia tanárnő által vezetett kommunikációs játékok keretében ismerkedhettek meg egymással a diákok, hiszen Nagykárolytól Szászrégenig, Tordától Székelykeresztúrig az ország számos vidékéről érkeztek a táborba. Az ismerkedés után a több szempontból is különleges helyszínt Aknai Szilárd, az Algyógyi Ifjúsági Központ vezetője mutatta be. Egyrészt két templom áll az udvarán, amelyek közül az egyik Románia legrégebbi temploma (rotunda), másrészt bár Algyógy magyar közössége nyolc főre csökkent, ez a helyszín hétről hétre megtelik élettel és lélekkel az ott táborozók, de főleg az ott dolgozóknak köszönhetően. Az estét Korodi László földrajztanár előadása zárta, amelyben a Hogyan túrázzunk? kérdésre kaptak választ a diákok. Az előadás azért volt fontos, mert másnap a bölcs diákok megmászták Románia 5. legmagasabb csúcsát, a Nagy-Páringot (2519 m). A csodálatos panoráma, a petrozsényi medence egyre magasabb látképe, a tengerszemek türkiz vize elfeledtette a fáradtságot, amit az odáig vezető út okozott. Másnap, szerdán, július 24-én a hátszegi óriásokról és törpékről tanulhattak Silye Lóránd geológustól. Első útjuk a hátszegi Geoparkba vezetett, ahol dinoszaurusz tojást foghattak a kezünkben, megnézték a frissen felújított szacsali Nopcsa kastélyt és szerencsét próbáltak a szentpéterfalvi dinoszaurusz lelőhelyen. Sajnos csontokat nem találtak, de rengeteg tudással gazdagodtak. Az Ohaba Sibisel-i gránitmezőre alig lakott településen keresztül vezetett az út, ahol tényleg azt érezhették, hogy akár törpék is megbújhatnak a gránitból épített, mohával benőtt kerítések mögött. Az utolsó állomás a Piski Arborétum volt, ahol rendezett őserdőben barangoltak. A szerdát interaktív előadás zárta, amelyen a diákok a különböző közigazgatási egységek működésébe és szerepébe nyerhettek betekintést Márton Katalin révén. Ehhez kapcsolódóan feladatot is kaptak, mégpedig Bölcsdiákország megalapítását, amelyet hat csapatba rendeződve kellett elvégezniük. Csütörtökön a kémiai kísérleteké volt a főszerep. Délelőtt átsétáltak Feredőgyógyra, a séta során a régi római úton értek el a travertin kőfejtőig, majd a fürdőtelepen megnézték a vízesést és a római fürdő maradványait. Az ebédet követő métázás után kezdődött a kémia délután Kovács Gábor és Babcsányi Izabella adjunktusok vezetésével. A diákok saját maguk végezték a kísérleteket, gyarapítva gyakorlati tudásukat. Az estét a kreatív feladatok bemutatása és az éjszakai kémiai kísérletek zárták. Pénteken, a tábor utolsó napján a természeti kincsek mellett Hunyad megye épített örökségével is megismerkedhettek. A Vajdahunyadi várban interaktív applikáció segítségével járhatták be az épületet, legendákat és történelmi tényeket hallgatva. Délután ismét kirándultak, Aknai Szilárd vezetésével a Mádai-szorost járták be. A tábor utolsó esetéjére megalakult Bölcsdiákország, amelyben a lakók boldogság indexe megelőzi még a finnországi statisztikákat is. Természetesen a tábortűz és a közös éneklés nem maradhatott el idén sem.

Szombaton hazaindultak a bölcs diákok olyan hetet tudva maguk mögött, amit egy szóval így jellemeztek: tökéletes, szuper, élménydús, kiváló, fenomenális, izgalmas, nagyszerű, libikóka, kalandos, fárasztó, felvidító. A szervezőknek is hasonló jellemzők jutottak eszébe, de ezek mellett az is, hogy a jövő generációiban mennyi lehetőség, kreativitás, fegyelem és kitartás van. Köszönik mindenkinek, aki közreműködött az idei verseny és tábor gördülékeny lebolyolításában. Fotó és videóösszeállításokat a táborból a Communitas Alapítvány Facebook-oldalán, valamint a Bölcs diákok vetélkedő Instagram és TikTok oldalán lehet látni.