Én csak nevetni tudtam, amikor az egészségügyi miniszter bejelentette: álbetegek fészkelik majd be magukat a kórházakba, így próbálják elkapni azokat az orvosokat, akik hálapénzt fogadnak el, és jelentik a kórház vezetőségének, ha szabálytalanságokat észlelnek. Valószínű, mindannyiunk emlékezet-tarsolyában van számtalan történet, amely az egészségügyi személyzet pénzéhségéről szól. Évtizedek óta köztudott dolog az orvosoknak adott hálapénz, amelyet eddig semmilyen intézkedéssel nem lehetett felszámolni. Nem arról a hálapénzről beszélek, hogy ha úgy ítélem meg és megengedhetem magamnak, akkor hálából egy borítékot csúsztatok az engem kezelő, operáló orvos zsebébe, hanem arról, hogy bizonyos kórházakban, bizonyos orvosok szóba sem állnak az emberekkel, amíg le nem pengették neki azt az összeget, amit a beavatkozásért, kezelésért követel. És ha véletlenül pár száz, vagy pár ezer lejjel kevesebbet adtál, mint amennyit az orvos elvárt, akkor húzd meg magad, és ne számíts semmi jóra sem az orvostól, sem az egészségügyi személyzettől.
Amint a hírekből értesültem, a miniszterasszony ötletén felháborodott egészségügyi dolgozók már aláírásgyűjtésbe kezdtek a kezdeményezést megfékezendő. A páciensek érdekvédelmi egyesülete pedig azt nyilatkozta: ha életbe léptetik a miniszter által kigondolt álbeteg-rendszert, az egyesület nyomtatványokat fog aláíratni a kórházba utalt betegekkel, amiben (gondolom, „eskü” mellett) vallják, hogy nem álbetegek.
Visszatérve az egészségügyi miniszter kezdeményezésére, rögtön a híres-hírhedt kolozsvári urológus esete jutott eszembe, akit 2017 decemberében tartóztattak le csalás miatt. Méghozzá nem is azért, mert pénzt követelt az állami kórházba beutalt csóró betegeitől. (Ez a fő vádpont mellett – egymillió euróval károsította meg az állami urológia klinikát -afféle bocsánatos bűnnek számított.) Mihai Lucan ügye szépen „elaludt”. Tavaly decemberi hír volt, hogy az ügyet vizsgáló országos szakhatóság még nem fejezte be a vizsgálatot. És azóta csend van. Vajon miért?
Nem tudom, végül bevetik-e az álbetegeket a romániai közegészségügyi rendszerbe, és ha igen, mennyire lesz hatékony. Esetleg fennakad a hálón néhány „kishal”, de a nagy gazemberek így is megússzák valahogy. Meglátásom szerint a romániai közegészségügynek nem álbetegekre van szüksége a csúszópénz megfékezésére, hanem mentalitásváltásra az egészségügyi személyzet részéről. A törvénytelenséget elkövetőkkel szemben pedig gyorsított vizsgálat elvégzését, fizetés-levonást, akár vagyonelkobzást javasolnék. Máskülönben még sokáig leszünk az álbetegek, álorvosok és álegészségügyi országa.
