– Hogyan került a zenei pályára? Úgy tudom, a zenelíceumban hegedülni tanult.
– Elsősorban az Istentől kapott tehetségnek köszönhetem ezt a pályát, hiszen a szüleim, tanáraim elmondása szerint már nagyon korán jó ritmusérzékem, zenei hallásom volt. Ehhez társult a szüleim zeneszeretete, amiben nevelkedtem. Még az óvodában figyelt fel rám Kulcsár Gabriella zenekritikus és zenetanár, aki a zenelíceumi éveim alatt zenetörténet tanárnőm volt, és ajánlotta a zeneiskolát. Így kezdődött a zenei pályám, hegedű szakon, a kiváló hegedű-tanár, Piroska Melánia osztályában. Az évek során rengeteg élménnyel, munkával, tanulással, sikerrel gazdagodtam. A kolozsvári zenelíceum elvégzése után, 2012 és 2016 között végeztem el a Gh. Dima Zeneakadémia hegedű szakát.
– Mikor fordult az érdeklődése az éneklés felé?
– Az éneklés természetes módon vált az életem részévé. De nagyon szerettem hegedülni is. Szép sikereim voltak hangszeresként, ezért sokáig nem gondoltam arra, hogy képezzem a hangomat. A zenelíceumban sok kórusművet énekeltünk, a Bogáncs-Zurboló néptáncegyüttes, ahol 11 évig táncoltam, rengetegszer kért fel szólóéneklésre a táncelőadások alkalmával. Viszont, ami a legnagyobb hatással volt rám, és elültette bennem a vágyat, hogy énekeljek a hegedülés mellett, az a Petr Zeifart cseh származású karmester vezetésével Nagyváradon megalakult Posticum Nemzetközi Ifjúsági Zenekar és a mesterkurzusok voltak, ahol rengeteg zenei élménnyel gazdagodtam. Szabadidőmben a külföldről felkért énekes szólistákat próbáltam imitálni, hiszen csodáltam őket és a műveket, amelyeket a zenekarral napokon át próbáltunk. Az első opera, amit hegedűsként lejátszhattam 18 évesen, Verdi Traviatája volt Németországban. Akkor már biztos voltam benne, hogy nekem meg kell próbálni énekelni.
– Hol és kinél tanult énekelni?
– Másodéves hallgató voltam a kolozsvári zeneakadémián hegedű szakon, amikor megkértem Daniela Păcurar szopránt, hogy hallgasson meg, és ha lát bennem potenciált, tanulhassak tőle. Így az egyetem mellett havonta járhattam énekelni tanulni, majd bíztatott, hogy felvételizzek ének szakra is. Miután befejeztem a hegedű szakot, felvételiztem az ének szakra, szintén a Gheorghe Dima Zeneakadémiára, ahol most másodéves vagyok alapképzésen. Két éve Carmen Gurban énekművész a tanárom.
– Úgy értettem, nemcsak a hegedű és az ének vonzza, hanem a jazz, a néptánc és a népdal is.
– A minőségi zene iránt mindig nyitott voltam, az élő zenét pedig egyedinek és megismételhetetlennek tartom. Fiatal előadóként egyre jobban érzem a pillanat csodáját, azt, hogy a hangok rezgéseit, hatását, élményét egyetlen felvétel sem adhatja vissza, csak akkor, ha részesei vagyunk a megszülető alkotásnak. Mindez a jazz, a barokk- és a népzenében nyilvánul meg számomra leginkább. Főleg az improvizációk során, ami személyessé, természetessé teszi a zenét. A fentebbi három zenei műfaj közül eddig a barokk- és a népzene terén volt alkalmam kipróbálni magam, a jazz leginkább hallgatóként vonz.
– Nagyon szépen énekel Mozartot, de az a benyomásom – lehet, tévedek – hogy nem az a kimondott Mozart-hang. Mit gondol, melyik az a zeneszerző, stílus, ami a legjobban passzol a hangjához?
– Énekléskor mindig igyekszem különbséget tenni a különböző zenetörténeti korok stílusa között. A Mozart-versenyen sem volt ez másként. Úgy tudom, ezt külön pontozta a zsűri. Valószínűleg az hallható, hogy fiatalságom miatt a hangom nehezebben behatárolható. De a zsűri egyik tagja szerint még változni fog a hangom, és ajánlotta, hogy bátran foglalkozzam a bel cantoval. Talán korai is még másodéves hallgatóként erről beszélnem, hiszen még rengeteg a tanulnivalóm, az évek során pedig változhat a hangszínem is. Hogy milyen most? Mindenképp lírai, de leginkább az a fontos számomra, hogy ami megszólal, az szép legyen, természetes, kellemes a közönség számára.
(Borítókép: Gebe-Fügi Renáta úgy véli, még rengeteg a tanulnivalója. Fotó forrása: facebook)
