A levelekben - amelyek ma kerültek fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára - az szerepel: az elmúlt időszak áradásai az ígéretek ellenére ismét nagy mennyiségű műanyag palackot és más hulladékot sodortak át Magyarországra, amely jelenleg járványügyi szempontból is veszélyes, emellett mind a halászatot, mind a turizmust akadályozza, az élővilágra is súlyos hatással van és visszataszító is.
Az államfő mindkét elnöknek címezve megjegyezte: a magyar kormány több alkalommal kérte már a szomszédos országok hatóságainak segítségét, de azt részükről az együttműködés hangoztatásán túl kevés érdemi intézkedés és még kevesebb javulás követte.
Ahogy arra Áder János rámutat: a szennyezés legfőbb oka, hogy a lakosság a folyók árterébe rakja le a hulladékát.
A levelekből az is kiderül, hogy a Tiszán idén eddig 2258 köbméternyi szilárd hulladék érkezett és június 13. óta 938 köbméter vegyes uszadékot szedtek ki, míg a Szamosból 846 köbméter vegyes uszadékot, a hulladékmentesítést pedig már a gépek sem bírják.
"Kiábrándítónak tartom, hogy a Tisza hulladékkal való szennyezése a sokszori fogadkozás ellenére sem hagyott alább, és immár tartós fenyegetést jelent a folyó törékeny ökoszisztémájára" - fogalmazott Áder János, aki a jelenségről azt írta: az nem méltó az európai normákhoz.
Az államfő az ukrán elnököt arra is emlékeztette, hogy a problémára egyszer már felhívta a figyelmét tavaly.