(Borítókép: Kerekes Ákos)
Van, aki szemet pihentető zöldövezetet, máskor forgalmas, most kisvárosiasan csendesebb utcát, háztetőn napfürdőző szerelmespárt, hangosbeszélő-éneklő rendőrautót, dögös cicamicára várakozó kandúrt, labdát kergető gyereket. Amikor már azt hisszük, kívülről ismerjük az ablakunkból nyíló látkép legapróbb részleteit is, a csendes kényszerszemlélődésben olyasmit is felfedezhetünk, amit korábban soha. Végül is, amit a kijárási tilalommal ablakunkból felfedezünk, csak attól függ, honnan süt a nap: keletről, nyugatról, esetleg belőlünk. Egy kicsit attól is, kivel osztjuk meg a bezártságot, és ha olykor küszködve is, magunkra tudjuk-e erőltetni, hogy csakazértis a félig telt pohárnak ne az üres felét lássuk. Így aztán a lehangoló tűzfal kopott vakolatában virágok nyílhatnak, regényes alakok ölthetnek testet, mesebeli figurák ugrándozhatnak. Kedves olvasóink: Ti mit láttok az ablakotokból, mit láttok bele az ablakotokon belopakodó világba? Várjuk fényképeiteket Facebook-oldalunkon és e-mailben az office@szabadság.ro címre.
Kerekes Edit: Aranyeső. Ez köszön be földszinti ablakunkon tavasszal, s napsárgája most különösen üdítő látvány. Két méterrel odébb már megpattantak a nemtudommilyenfajta piroslevelű fa rózsaszín rügyei. A mi tömbházunk kertre néz, s bár csak mintegy 15 méter választ el a szomszéd tömbtől, elfér ebben a kertben fenyő, diófa, tuja, a fűben eltévedt primulák, s mindenféle bokor buja gazdagsága. Néha meglátogat Károly varjúcsaládjával, s egy cinege rendszeres reggelizővendégünk. Tegnap vadászó cicára lettünk figyelmesek a méternyi ösvényen: összevissza ugrándozva vette üldözőbe a lézerfényt, amit unalmas bezártságában a szembeszomszéd meglett férfiú vetített neki az aszfaltra a negyedik emeletről, népes közönséget vonzva az ablakokba a negyedórás produkcióval. Így mulatunk a bezártságból koronavírusos időkben.
Trokán Reni.: Ablakomból a kolozsvári háztetők és a Szent Mihály-templom tornyának látványa tárul elém. Esténként megnyugtató szemlélni a tornyot, ahogy az égbe nyúlik, olyan, mintha erőt sugározna ezekben a nehéz napokban. Nappal általában zajos a város ezen része, az ablakomból kinézve ugyanezt érzem én is: füstös, zajszennyezett, nagyvárosi látkép rajzolódik ki. Egyébként, amikor lehull a hó, ez a táj gyökeresen megváltozik: elcsendesül és megnyugszik. Akkor a legjobb kinézni az ablakomon. Ebben a nehéz időszakban néha azon kapom magam, hogy bámulok kifelé, tekintetem akarva-akaratlanul is Szent Mihály-tornyon állapodik meg. Ilyenkor azt kívánom: legyen vége ennek a bajnak, amiben most az egész világ osztozik.
Fotó: Rohonyi D. Iván
Kiss Olivér: A sirályok hangját hallva, őket látva tengerparton érezhetné magát az emberfia, míg az ábrándozásba bele nem károg a csóka. Azután már inkább kisebb állatkertben. Galamb is megjelenik néha az ablak előtt vagy a kinti folyosó peremén, olykor macskát is látni, a szemközti ház cserepén sütkérezik-melegszik. A tengerparti hangulatot varázsoló sirályok jelenlétének hátránya a tetőtéri ablakon hagyott savas „emlék”… Majdnem Hawaii.
Fotó: Póka János András
Fotó: Rohonyi D. Iván
Fotó: Rohonyi D. Iván
Dézsi Ildikó: Hógolyó karácsonykor költözött be hozzám, amikor talán mindegyikünkből kicsit előbújik a gyermek, és magával ragad a meglepetésajándék iránti kíváncsiság. Azóta az ablakpárkányomról figyeli a galambokat etető szomszéd bácsit, az belső udvarra illetéktelenül parkolókat leső kiabálós nénit, a vissza-visszatérő kukásautót, a tömbházat szigetelő munkásokat. Most mintha kevesebb lenne a látnivaló – állapítja meg szomorúan. De reméli, hogy a tavasz óhatatlanul utat tör magának, és csodálhatja a rügyező, majd virágba boruló fákat, a kizöldellő füvet és a madarak után ólálkodó macskákat, ha már az emberek elbújtak valahová. Addig is szívesen ücsörög az ablakpárkányon, szívja magába az éltető napfényt és a D-vitamint. Egyelőre helyettem is…
Fotó: Ördög I. Béla
Újvári Ildikó: Ez most a keleti látkép, igaz, a fotózáskor épp napnyugta van, és a nap állása változatos meg varázslatos színekbe-árnyakba képes öltöztetni ugyanazt a kilátást. Ezért sosem unalmas nézelődni, még ha mindig ugyanott van is a kertben az emberöltőnyi hatalmas fenyőfa, a Hidegségből néhány éve melléje költöztetett kisebb társa, meg a most még csupasz diófák, alma- és meggyfa, bodzabokrok, jázmin. Nálunk a növényzet, fák viszonylag szabadon terjeszkedhetnek, ezért legfőképp a madarak boldogok, hálás és gyakori vendégek, igazi madárlaktanyákat alakítanak ki a szarkák, varjak, szajkók, gerlék, rigók, cinkék, verebek, seregélyek... A kései márciusi hó megduplázta a kijárási korlátozást, így a kertek is szunnyadtak. Újabban a lenti szomszédék róják napi kétszeri sétájukat a kertben, a másik telken az óriás schnautzer rohangál. Messze a CFR focicsapat stadionjának lámpái: már csak akkor világítanak, ha a nap odasüt.
Csiki Zsuzsi: Távol Kolozsvártól, a kijárási tilalom a szülőfalumban, Gyergyócsomafalván ért. Ha kinézek az ablakon, ugyanaz a látvány tárul elém, amiben felnőttem: a falu legvégén, a hegy és az erdő közelségében, a patak változatlan csörgedezésével, szomszédok és zsúfolt autóutak nélkül. Ameddig vissza tudok emlékezni, itt minden ugyanilyen volt. Semmi sem változott. A mostani helyzetben pedig van ebben valami megnyugtató, valami kapaszkodó számomra. A folyton változó világban nekem most (is) ez a látvány az egyik legbiztosabb pont.
Fotó: Bege Boti
Fotó: Rohonyi D. Iván
