A nyolctagú férfikar 2002-ben alakult a Liszt- és Érdemes Művész Díjas Bubnó Tamás vezetésével, kezdetben a bizánci rítusú kereszténység zenéjére specializálódtak nagy sikerrel, majd repertoárjukban idővel Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán és a mai kortárs zeneszerzők férfikarra komponált művei is szerepet kaptak. A férfikar névadója Szír Szent Efrém, akiről már a 4. századi kortársai feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az „igaz útra” – olvasható az énekkar honlapján.
Bonnyai Apolka zongoraművész köszöntőbeszédében a zene összetartó erejét hangsúlyozta, mondván, hogy a zene hidakat épít, és azáltal, hogy harmóniát, gyógyírt, szépséget nyújt, egy jobb világ reményét hozza el itt, a Kárpát-medencében. Szerettem volna, ha ezeket a szívből jövő szavakat és az együttes változatos műsorának színvonalas előadását nem csupán félszáznyi közönség hallgatta volna. Rendkívül kínos volt az üresen maradt sorokat és székeket látni. Ráadásul a koncertet félbe kellett szakítani, mivel a műsor ideje alatt ellopták Várnagy Andrea zongoraművész táskáját, pénzzel és iratokkal együtt. Hihetetlen, hogy egy kultúrintézményben ilyesmire vetemedhet valaki! Csodáltam az együttes fantasztikus lélekjelenlétét, zene és művészet iránti alázatát, amellyel minden zavaró körülmény ellenére előadásukban a maximumot nyújtották.
A műsor első felében Liszt Ferenc szakrális műveiből kaptunk ízelítőt. Pax vobiscum (Békesség néktek) – hangzott el az első motettában, majd kristálytisztán összecsengő hangon a Mihi autem adhaerere (Nekem pedig jó az Istenhez ragaszkodni) offertórium és a Slavimo Slavno Slaveni ószláv dicsőítő motetta.
Bonnyai Apolka és Várnagy Andrea zongoraművészek
A két a capella kórusművet az Anima Christi sanctifica me (Krisztus lelke, szentelj meg engem) motetta követte Bonnyai Apolka zongorakíséretével. Liszt A bölcsőtől a sírig című háromrészes szimfonikus költeménye ritkán hallható, a zeneszerző által elkészített négykezes átirat pedig igazi újdonság, premier volt számomra. Az egymást tökéletesen kiegészítő, azonos hullámhosszon zongorázó két művésznő a liszti harmóniák, filozofikus elmélkedések, a feszültségekkel telített szenvedély, a lélek, hit és zene szépségét, egyszóval Liszt zenéjének minden csodáját megcsillogtatta.
A szakrális tömböt Liszt Ferenc világi művei követték. Bubnó Tamás feldolgozásában a 2. Magyar rapszódia ötletes sokszínűsége tetszett, ugyanis az énekhangot harangocskák, csőrfuvola és füttyszó, valamint Bonnyai Apolka és Várnagy Andrea négykezes zongorajátéka egészítette ki. Liszt Ferenc félszáz művet írt férfikarra, a Szent Efrém Férfikar ezúttal a Négy dal a Für Männergesang (Férfikarra) sorozatból a lelkesítő Vereins-lied (Egylet-dal), a romantikus szerelmes Ständchen (Szerenád), az andalító Frühling (Tavasz) és Goethe Faustjából a Soldatenlied című műveket tolmácsolta hangulatokban és színekben gazdagon, a Katonadalt jelzésszerű dob és trombita „aláfestéssel”. Végül a 15. Magyar rapszódiával, azaz a Rákóczi-indulóval búcsúztak el, amely Bubnó Tamás feldolgozásában ősbemutatóként hangzott el Kolozsváron, kicsi, de annál lelkesebb közönség előtt. Bubnó Tamás az énekkari szólamot négykezes zongorajátékkal és kis „zenekarral” egészítette ki, amelyben a trombita, harmonika, csengettyű, furulya és dob kapott szerepet.
Örömzenélés volt, profizmus a javából! Egymásra figyelés, maximális fegyelem, tiszta harmóniák, a közönség iránti tisztelet és hit, hogy a zene egy jobb világ reményét hozza el itt, a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban.
(Borítókép: Kolozsvári fellépésén a Szent Efrém Férfikar. Fotók: Cristina Rădulescu)
