Mozart és Mahler, derű és dráma…így kezdődött filharmonikusaink fesztivál-nyitó hangversenye, amelyen a ragyogó tajvani vendégművész-testvérpár, Tung-Chieh Chuang karmester és Yu-Hui Chuang kürtművész az érzelmek– őszi színparádét meghazudtoló – gazdag zenei színvilágával ajándékozta meg a közönséget.
Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) Esz-dúr kürtversenyének (K.V.447) áriaszerű dallamszépsége már az első pillanattól magával ragadja a hallgatót. Yu-Hui Chuang csillogó hangszerének meleg tónusú hangja is csillogott. Árnyalt dinamikájú tolmácsolásában a könnyedséget, precízséget, a tisztán sikló frazírozást, a töretlen dallamvezetést, a míves echo hatásokat csodáltam, és azt, hogy virtuózitásában is éneklő tudott maradni. Mozart gyöngéd lírájú lassú tételében a természetes ragyogású románc énekszerűsége és a felhőként megjelenő néhány drámai pillanat, a „chasse” jellegű fináléban a száguldó virtuozitás, a vadászzene örömüzenete tetszett. Mozart kürtversenyének gyönyörűséges dallamvilágát Tung-Chieh Chuang karmesteri pálca nélkül, elegáns mozdulatokkal „rajzolta” a levegőbe. A műsor második felében felszabadultan, hol pálcával a kezében, hol anélkül, Mahler zenéjének millió színeit és hangulat-tobzódásait maximális erőbedobással hozta felszínre a zenekarral. Láthatóan (is) élvezte, amit vezényelt, helyenként táncos mozdulatokkal dirigált, máskor mintha gondolatban simogatta volna a zenekart. Elsősorban a kiemelt szerepet játszó fúvósokat dicsérném, de valójában a teljes zenekar profi módon reagált a karmester minden kis rezzenésére, színekben és hangulatokban gazdag művészi tolmácsolásával emelve a fesztiválnyitó hangverseny ünnepi hangulatát.
Tung-Chieh Chuang karmester láthatóan (is) élvezte, amit vezényel
Gustav Mahler (1860–1911) nagyzenekarra komponált VII. e-moll szimfóniájának lassú bevezetőjét szívbemarkoló, gyászos drámaiság uralja. A vonósok határozott ritmikájához hozzárendelt rézfúvós dallamok a feszültségekkel telített gyötrődés, vergődés hangjai. A tétel tempóváltozásával a dinamikailag alátámasztott érzelmi hullámok a letaglózó drámaitól a hősies magasztosságig vezetnek, de útközben, a táncos lebegés, az égi magasságokba emelő énekszerű lírizmus, a szélesen áradó pátosz, a gyászos magába roskadás, a viharos borzongás, a szelíd mesélés, a vészjósló- katonás menetelés pillanatai tartják fogva a hallgatót. A két kürt párbeszédével induló Nachtmusik tételt Rembrandt Éjjeli őrjárat című festménye ihlette. A balettzenének is beillő tétel menetelő ritmusú indulója és szélesen ívelő dallama izgalmas ellentétpárt alkot, miközben mindvégig megőrizi az éjszaka titokzatosságba, sejtelmességbe burkolózó alaphangulatát. Akár egy árnyék groteszk játéka, a rövid Scherzo borúlátó, idegtépő ismétlései és magával sodró, parodisztikus tánc-fordulatai Berlioz Fantasztikus szimfóniájának lázálmát idézik. A második Nachtmusik kecses, finom dinamikájú szerelmes álmodozástól, szenvedélyes fellobbanásoktól fűtött kedvesen érzelmes „amoroso”. Érdekes színfoltot képez a mandolin- és gitárszóló, amely „szomorú szerenád” hangulatot lop az éjszaka zenéjébe. Minden előzetes szomorúságot feloldva, dobpergéssel és fanfárral veszi kezdetét a finálé, miközben érzed, ahogy a nyomasztó drámából a rézfúvósok életerős, fenséges győzelmi témája a magasba emel, és megszületik a katarzis.
Kell a zene, kellenek a zenés ünnepnapok! Mi sem lehetett volna méltóbb az 53. Kolozsvári Zenei Ősz fesztivál megnyitójához, mint az a Mahler VII. Szimfóniáját záró öröm és boldogság himnusz, amelynek magasztos hangjai a Zene, a Tánc, az Élet ünnepét hirdeti, és amelynek szívet megdobogtató ritmusát-dallamát-harmóniáit hallgatva megszület(het)ett az a láthatatlan (zene)fonal, amely embert az emberrel összeköt(het).
(Borítókép: Tajvani vendégművész-testvérpár a fesztivál nyitóhangversenyén. Fotók: Kolozsvári Zenei Ősz/Facebook)
