Persze, amint azt Viski Károly Kriza János Vadrózsák című háromkötetes, 1943-as székely népköltészeti gyűjteményének előszavában leszögezi, a népköltészeti alkotásokat (legalábbis Kriza esetében) végül is a gyűjtők öntik végső formába. Sőt „népdalokat”, egészen pontosan azzá vált költeményeket nem csak Petőfi írt, de számos gyűjtő önnön művét is gyakorta népköltészetként illesztette az általa összeállított gyűjteményekbe, amelyeknek egyes (számára már homályosnak tűnő) szövegeit is, népe nagyobb dicsőségére, hellyel-közzel ki is igazította.
S mindez nem csak magyar sajátság. A leghíresebb román népballada, a Miorița is nem kis részben a gyűjtő, Vasile Alexandri alkotása (is).
A homéroszi eposzokkal azonban nem egészen ez a helyzet. A csupán az i.e. VI. században lejegyzett görög szöveg annyira koherens, és nyelvileg-gondolatilag annyira következetes szövegtest, hogy a filológusok évszázadok óta próbálják kideríteni: lehet-e valamiféle, számos más eposzi-szöveghez hasonlatos kompiláció. A hipotetikus szerző, Homérosz létezését máig nem sikerült sem cáfolni sem igazolni. A viták azonban folytatódnak, de legalábbis folytatódnának…
A kérdéskör legjobb szakértője és a Bibliai szöveg filológiai vizsgálatakor is használhatónak bizonyult filológiai módszert kidolgozó szakember, az 1759 és 1824 közt élt Friedrich August Wolf, a neves Hallei Egyetem tanára volt. Az ő korszakalkotó munkáinak köszönhetően a Hallei Egyetem klasszika filológia tanszéke vált – máig menően – a Homérosz-kutatás világszinten is meghatározó fórumává.
Olvasóim számára mindez feltehetően lényegtelen kérdés (egyfajta fecsegés, ahogyan egyik kedves olvasóm postaládámba dobott – névtelenül printelt – cetlijével cikkeim lényegi vonására figyelmeztetni méltóztatott). Csakhogy sajnos nem az. Ez esetben sem. Hiszen az európai kultúra gyökereiről van szó. A két eposz nélkül - bár gyanítom, hogy nem számosan lehetnek olyan olvasóim, akik (akár egyetemi tanulmányaik során is) valóban végigolvasták volna őket - az európai kultúra, a költészet, az epika, sőt a dráma sem lenne elképzelhető.
Nos, s akkor mi van? – kérdezhetné a kedves olvasó.
Eddig is jól megvoltam mindkettő nélkül, ezután is megleszek. Hogy mennyire jól volt meg nélkülük, azt maguknak az eposzoknak – kevés irodalmi műhöz hasonlítható – élménye nélkül aligha tudhatja. De az, hogy az emberiség, amelynek mai kultúrája – ismétlem, elképzelhetetlen nélkülük, bizonyosnak tekinthető. Az élővilág – s végeredményben szellemi létezésünk is ebből fakad – mindig előzményekre, hagyományokra, gyökerekre épül. Ezek nélkül a növény is elhal, a hagyományt továbbadó szülők korai elpusztulása az utódok fennmaradását is kétségessé teszi, s azok az emberi társadalmak vagy kultúrkörök, amelyek sutba dobják hagyományaikat, szintén halára vannak ítélve.
Erre a lehetséges tragédiára, az éppen véget ért könyvhéten, Tompa Gábor Polcleválás című (a Van még könyvtár Amerikában? című kötetben megjelent, s a költő által élőben is előadott) költeménye is figyelmeztetett. (Tompa mondandóját külön is hangsúlyozta némelyek helytelenítő fejcsóválása is. Mert minek megbélyegezni a szentséges Amerikát, amikor „Magyarországon is pusztul a kultúra”?)
A vers (mint az amerikai történések meglehetősen pontos ismerőjét) ott a helyszínen is mélyen megérintett. Az igazi meglepetés azonban itthon ért. Alig „lapoztam” bele a Die Welt+ aznapi kiadásába, Jonas Gretlhein döbbent hangvételű írásából azt kellett tudomásul vennem, hogy a Hallei Egyetem rektora tervbe vette a világ talán legrangosabb klasszika filológia tanszékének (a szinte már két kezünkön megszámlálhatók egyikének) megszüntetését.
Merthogy minek fenntartani? Tojást nem tojik, tejet nem ad, húsa ehetetlen. S egyébként is a poszt-posztmodern világ igazi Akhilleusz-sarka a kultúra. Belőle fakadnak összes erkölcsi gátlásaink. Ha a kultúra nem állna utunkba, minden gondolkodás nélkül eltakaríthatnánk kisebbségeinket, aggodalmak nélkül nekieshetnénk mindenkinek, aki nem ért – bármiben is – egyet velünk, azaz végre tető alá hozhatnánk az erkölcsi gátlások által eleddig megzabolázott álmot az egynyelvű, egykultúrájú Babilon előtti ideális álomról.
A köldökzsinór elvágatott, az anya belehalt a szülésbe, s az apa már régen eszét vesztette valamely ideológiai ütközetben.
Kezdődhet ismét a kultúra-fóbiában szenvedő kortársak által megálmodott tökéletes történelem.
