Bodor András hosszú és gazdag életútjának kivételes mennyiségű forrása maradt ránk: több száz oldalas, 1915 és 1959 közötti időszakot összefoglaló memoárja, közel ezer levele (1934 és 1999 között), több száz képeslapja, fotóarchívuma és kéziratos formában fennmaradt, válogatott tanulmányainak kötete vár feldolgozásra. Ezt a hatalmas, több évnyi munkát és kutatást igénylő anyagot igyekeztem rendszerezni egy, a Bethlen Gábor Alap által támogatott és az Erdélyi Múzeum-Egyesület által befogadott projekt részeként. A projekt célja az volt, hogy Bodor András közel ezer levelét digitalizálja, egy adatbázisba bevezesse, majd az Erdélyi Múzeum-Egyesület égisze alatt működő Erdélyi Digitális Adattárba (EDA) feltöltse. Ugyancsak ennek a projektnek a részeként vállaltam, hogy Bodor András 1990-es évek elején a Kriterion Kiadónak leadott válogatott tanulmányainak kéziratát digitalizálom, és nyomdakész állapotba hozzuk. A projekt ugyan még fut, és a vártnál jóval nagyobb mennyiségű anyag miatt még hosszú évekre adhat munkát, ennek első fázisaként sikerült a hatalmas levél- és képeslaparchívumot digitalizálni és feldolgozni, valamint készülőben van Bodor András válogatott tanulmánykötete és az azt bevezető, kismonográfia méretű tanulmány is.
A Harris Manchester College könyvtára
Elhatároztam ugyanakkor, hogy a projekt részeként meglátogatom a Harris Manchester College-et. Erre idén májusban kerítettem sort. Az oxfordi kutatás fő célja Bodor András kétéves tanulmányainak feltérképezése és ottani élményeinek elmélyítése, megismerése volt, valamint esetleges új források felkutatása.
Hosszú, közel fél éven át tartó egyeztetés után, a Harris Manchester College elfogadta a rövid kutatási időszakra igényelt kérelmemet, és egy patinás, a 17. századból származó öreg, fadongozatú házban adtak szállást busás áron. Oxfordba – ahogy Bodor András is 1937-ben – Londonon keresztül lehet legkönnyebben eljutni a külföldieknek. A Victoria Coach Station környékéről szinte félóránként induló buszok viszonylag egyszerűen, ám nem túl gyorsan visz el Oxfordba. A 12. századi gyökerekkel rendelkező egyetem nemcsak Anglia, de később a kontinens legjelentősebb tudományos és oktatási fellegvára lett. Első magyar diákja, akinek oxfordi tanulmányairól tudomásunk van, egyben az első külföldi is: Nicolaus Hungaricus (Magyarországi Miklós) 1194-ben tanult itt. A több ezer diák közül számos legendás tudós, politikus, sportoló és közéleti személyiség emelkedett ki: 27 brit miniszterelnök, 30 világhírű politikus, 50 Nobel-díjas és 120 olimpiai díjazott. Adam Smith, Harvey, Gibbon, Locke, Halley, Wilde, Tolkien, Hawking és megannyi más neves szellem töltötte itt boldog diákkorát. A 38 kollégiumból álló Oxfordi Egyetem város a városban. A kollégiumok (college) is külön kis világok a patinás, bicikliktől és mostanság Harry Potter-rajongóktól zsúfolt egyetemvárosban. A kisváros helyi lakói és az egyetem diáksága között alig van kapcsolat, a város hétköznapi forgataga topográfiai, kulturális és gazdasági szempontból is igencsak eltér, sőt, ideológiai háborút vív az egyetemvárossal – ahogy ezt már a 12. század óta tette. Az egyetem a városnak áldás és átok is, de az évente több száz millió eurót vonzó tanintézmény kétségtelenül a régió, mi több, egész Anglia egyik legnagyobb gazdasági ereje és befektetője. Az egyetem ugyanis nem csak a méregdrága tandíjakból él és gazdálkodik, hanem az évi közel 500 millió eurós kutatási pályázatokból és az ennél is jóval nagyobb összegű gazdasági bevételekből (telkek, kiadott épületek, bevásárlóközpontok).
A Divinity School épülete
Bár Nicolaus Hungaricus Oxfordjából szinte semmi sem maradt – a 17. századi polgárháború és az azt megelőző vallásháború súlyos károkat okozott itt is – a figyelmesen sétáló vagy hosszabb ideig itt tartózkodó látogató találhat még középkori épületeket is. Az egyik ilyen például a tanári kar (concilium) egykori gyűlésterme, amely ma patinás – és méregdrága – étteremként szolgálja mind a turistákat, mind az ott tanulókat és dolgozókat. Leginkább persze turisták étkeznek itt, hiszen az egyetemisták és tanárok saját kollégiumaik ebédlőjét részesítik előnyben. Ezek – csakúgy mint a kollégiumi kertek, kápolnák, sportegyletek és könyvtárak – „hivalkodási referenciák”: minél szebb, minél patinásabb, minél régebbi és minél gazdagabb, annál nagyobb a hírneve. A kollégiumok egymás között előszeretettel versengenek ma is, oxfordi körökben egyféle hierarchia is él ezek között. A legtöbb, ma látható épület – a már említett conciliumi tanácsterem és a Divinity School gyönyörű, angol reneszánsz stílusában épült nagytermén kívül – szinte kivétel nélkül a 16–17. század után épült (vagy lett újraépítve). A neves St. Mary-templom számos része őrzi még az eredeti, középkori templom romjait és alaprajzát, ám az ezerszámra, az egyetem által létrehozott turistaboltokban árult képeslapokon látható hegyes tornya már modern adalék.Bodor András nyolcvan évvel ezelőtti oxfordi világa nagyon hasonló lehetett a maihoz, persze számos pontban már felismerhetetlen lenne EZ számára: a diákok ma is eljárnak egymás kollégiumaiba teázni és díszvacsora-meghívásnak eleget tenni, átjárnak a Bodleian Library egy-egy kollégiumi könyvtárába, pihennek a kollégiumi kertekben, és esténként nagyrészt ugyanazokban a pubokban isszák az angol söröket délután 5 után, ahol talán Bodor is tette, a főtéren, a Radcliffe könyvtárral szemben, vagy a King’s Arms nevű patinás kocsmában.
Bodor András kollégiuma, a Harris Manchester College az egyetemváros szívében, a Mansfield Streeten végigvonuló 19. század végi gyönyörű, neogótikus épületegyüttesben található. Az épületsort néhány, még a 17-18. századból fennmaradt ház mellé építették, amelyek később a kollégium része lett. Az egyik legrégebbi ház a neves filozófus, George Berkeley tulajdona volt, amelynek szobájában Bodor András is lakott egyetemistaként.
A Harris Manchester College gyökereit az angol polgárháború vallásháborújára vezeti vissza, amelynek egyik következménye volt a vallásos kisebbségek szakmai és egyetemi önrendelkezése és a vallásos kollégiumok létrejötte. Ezek egyike egy katonai akadémia berkeiben fogant meg: 1786. február 22-én létrejön a Manchester Academy a névadó városban, felváltva az unitárius gyökerekkel rendelkező Warrington Academy intézményét. 1803 és 1840 között a Manchester Academy immár kollégiumként (Manchester College) működik York városában. A Londoni Egyetem megalapítását követően szóba került a kollégium áttelepítése Londonba, ám ez meghiúsult, így az intézmény 1840 után ismét Manchesterben működött Manchester New College néven és súlyos anyagi problémákkal küszködve. 1853-ban Londonba kényszerülnek. 1854-ben alapítják meg a kollégium unitárius részlegét (The Unitarian College, Manchester), amely jól jelzi a mintegy 50 000 fős angliai unitárius közösség tudományos jelenlétét és befolyását. 1860-ban vették fel az első magyar hallgatót, Simén Domokost, a nagy hatású Martineau teológus idején pedig megnő a magyar peregrinus diákok száma. 1889-ben született meg a döntés, amelynek értelmében a kollégium Oxfordba költözik. A ma is látható épület 1893-ban készül el Thomas Worthington tervei szerint neogótikus stílusban.
Bodor András ebben a patinás környezetben tanult tehát, az erdélyi unitárius egyház és az angliai unitáriusok közötti szoros együttműködés eredményeként. Tanulmányai – főleg klasszika-filológiai, teológiai és történelmi bevezetői – meghatározóak voltak későbbi, erdélyi szakmai pályájának alakulásában is.
Megható volt ugyanabban a könyvtárban tanulni és olvasni a kollégium éves jelentéseit – és benne Bodor András nevét – ahol a neves erdélyi történész is tette. Susan Killoran könyvtárosnak köszönhetően sikerült Bodor András évfolyamfotóját is megtalálni, valamint 1937 és 1939 közötti tevékenységét feltérképezni. Ezeket a válogatott tanulmánykötet részeként megjelenő nagytanulmányban fogom majd közölni. Bár a Harris Manchester College jelenleg nem rendelkezik erdélyi hallgatóval, sikerült azért a kis oxfordi magyar közösség egyik vezetőjével, Fehérvári Ádámmal találkozni, aki épp Bodor egykori kollégiumában tanul.
Oxford nemcsak kollégiumi életéről, de világhírű múzeumairól is ismert. A régészeti (egyiptomi, krétai és római) gyűjteményéről híres Ashmolean Museum, a Darwin-tanok megvitatásáról ismert Természettudományi Múzeum, valamint a kulturális antropológia, mint tudomány kialakulására is nagy hatást gyakorló Pitt Rivers Museum csak néhány azon intézmények közül, amelyek egyedülálló élményt biztosítanak az ott tanuló nemzetközi diáksereg és az oda látogató, immár nagyobb számú turistatömeg számára. Oxford ma már teljesen más, mint Nicolaus Hungaricus idején, és a Bodor András korának Oxfordjához sem igazán hasonlít. Csendes esti séták a késő reneszánsz és neogótikus épületek és tornyocskák, hidak és parkok között, bóklászás a fekete öltönyös fiatalok hangjától zajos, bicikliktől zsúfolt utcákon nehezen feledhető élmény. Ekkor érti meg az ember igazán, mennyi nagy elme emléke, szellemisége uralja ezt a helyet. Az itt tanult nagyok szelleme nemcsak a múzeumi plakettekben, tárgyakban és a ma már néha kínosan sznob tradíciókban él tovább, hanem pontosan ez adja a város egyedülállóan „oxfordi”, tehát angolosan patinás és kissé talán kies, vicces hangulatát is.
Ez az élmény kivételes alkalmat jelentett arra, hogy Bodor András 1937–1939 közötti oxfordi élménytárát megértsem, ottani kapcsolatait kontextusában értelmezhessem. Remélem, sikerül majd ezt a munkát a hamarosan megjelenő válogatott tanulmánykötetében feltárnunk.
