„A tordaszentmihályi RMDSZ 1990. január 14-én alakult meg, amelynek Bíró Halmágyi Sámuel tiszteletes volt az első elnöke. Alapító tagjai, a tiszteletes mellett, Árkosi Károly, Serestély Elemér, Rák István, Rostás Sándor, Nagy Melinda és Nagy István voltak. A felsoroltak közül ma már sajnos csak Bíró Halmágyi Sámuel és Nagy Melinda vannak köztünk, viszont tisztelettel emlékszünk a többi alapítóra is, hisz az ő odaadásuknak köszönhetjük, hogy ma ünnepelhetünk. Az ő kezdeményezésüknek hála ma magyar polgármester vezeti a közösségünket, gazdakörrel, tánccsoporttal és kórussal is büszkélkedhetünk. A mi feladatunk, hogy az ő munkájukat tovább vigyük és kamatoztassuk a magyar közösség megmaradásának érdekében” – fogalmazott megnyitóbeszédében Lovász Pál, az RMDSZ tordaszentmihályi szervezetének elnöke.
Az eseményen a község polgármestere, Zeng János hangsúlyozta, az RMDSZ-nek köszönhetően ma is erős közösség él Tordaszentmihályon. „Amellett, hogy magyar önkormányzati képviselőink vannak, számos magyar rendezvényt szervezünk az itt lakók számára, különböző kulturális eseményeken és bálokon is találkozhatnak a helyiek. Örülök, hogy olyan község vezetője lehetek, ahol az embereknek fontos a magyar identitásuk, fontosnak érzik azt, hogy magyar rendezvényekre járjanak és segítik azt, hogy a fiatal generáció is megtapasztalhassa, milyen egy közösséghez tartozni” – nyilatkozta Zeng János.
A Kolozs megyei RMDSZ részéről Antal Géza ügyvezető elnök elmondta: a harmincéves szentmihályi RMDSZ olyan egyedülálló eredményt tudott felmutatni, amellyel nem csak Kolozs megyében, de országosan is bátran büszkélkedhetünk. „Annak ellenére, hogy a községben a magyarok aránya 20 százalék körüli, többször sikerült magyar polgármestert választani. Az összefogás, aminek eredményeként most már több mint egy évtizede magyar ember vezeti a községet, legyen a következő évekre is iránymutató, hogy legyen helye a magyar szónak, éneknek és versnek ezután is Szentmihály község intézményeiben, közterein” – fogalmazott az ügyvezető.
Az ünnepségen a helyi fiatalok verses, zenés irodalmi összeállítását hallgathatták meg a résztvevők Ferencz Szilárd és Lovász Pál vezetésével, a hegedűkíséretet pedig Bartha István és Szebeni József tordai zenészek biztosították. Az előadást követően az egyházak, helyi kulturális szervezetek és az RMDSZ képviselői is koszorút helyeztek el az elemi iskola előtt található Petőfi Sándor szobornál.