„Tíz évvel ezelőtt a Magyar Országgyűlés június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. A törvény indoklása megerősíti, hogy a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság a trianoni tragédia után is képes a nemzeti megújulásra, valamint az előtte álló történelmi feladatok megoldására. A tavaly tizedik évét ünneplő Kolozsvári Magyar Napok épp e megújulás jegyében született, vállalva, hogy az ünneplés mellett új keretet ad a magyar kultúra bemutatásának és népszerűsítésének. Így vált mára a kolozsvári, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarság egyik legjelentősebb ünnepi rendezvénysorozatává és kulturális seregszemléjévé.
Az ünnepnapok mindig kiemelt szerepet töltenek be egy közösség életében: évről évre visszatérő jeles alkalmak, amikor a szimbolikus tereket belakva a közösség apraja-nagyja találkozik és feltöltődik, s melyeket követően újult erővel folytathatja a mindennapjait. A KMN ünnepi rendezvénysorozatának alapját augusztus 19-e, Kolozsvár városi rangra emelésének évfordulója, illetve államalapító Szent István királyunk s egyben nemzeti ünnepünk jelenti.
Ezen ünnepeinkhez a legnehezebb pillanatokban is ragaszkodunk, így a Kolozsvári Magyar Napok idei megszervezése kapcsán Bethlen Gábor szavai visznek előre: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”. A rendezvénysorozat szervezői e gondolat szellemében vállalkoznak arra, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is megszervezzék a Kolozsvári Magyar Napokat.
Tisztában vagyunk azzal, hogy rendezvényünk idei kiadása nem lehet a korábbiakhoz hasonló, de a hatósági korlátozások szigorú betartása mellett arra törekszünk, hogy a KMN, ha szerényebb körülmények között is, de méltóságteljesen és a megszokott kulturális színvonalon tölthesse be az ünnep szerepét.
A rendezvénysorozat megszervezéséről szóló döntésünket néhány nappal ezelőtt hoztuk meg, s a Nemzeti Összetartozás Napján való közzétételét szimbolikus üzenetnek szánjuk.
A szükségállapot az idei rendezvény kapcsán sok mindent, így a megszokott szervezési és lebonyolítási rendet is felülírja, ezért az augusztus 19–21. közé tervezett Kolozsvári Magyar Napok programjáról és további részleteiről július folyamán tájékoztatjuk az érdeklődőket.
Mivel a jelenlegi helyzetben nehéz bármit is előre látnunk, kedves közönségünktől türelmet és megértést kérünk, annak ígéretével, hogy minden fontos tudnivalóval időben jelentkezünk!” – olvasható a közleményben.