Az egybegyűlteket Csatlósné Komáromi Katalin, a Sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója köszöntötte, majd Pocsainé dr. Eperjesi Eszter, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeumának igazgatója az úri hímzés történelmi, kultúrtörténeti jelentőségéről értekezett, amelyet a pataki úrihímzéses úrasztali terítők bemutatásával példázott. Jelen voltak továbbá a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjai: Koscsó Istvánné körvezető, Sztankóné Német Anna és Pathó Ivánné, akik az előadás alatt mindvégig szorgalmas öltögetéssel mutatták be az úri hímzés technikáját. A különleges rendezvény Bordás Istvánnak, a sárospataki városi képtár igazgatójának, az EMKE tiszteletbeli tagjának köszönhető, aki több mint 10 éve építi a magyar–magyar kapcsolatokat, ő ajánlotta a nagyenyediek figyelmébe e különleges kiállítási anyagot, amelyet eddig csak a sárospataki közönség láthatott.
„Tudományos alaposság és kézműves precizitás”
Elsőként Csatlósné Komáromi Katalin a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely történetét és tevékenységét ismertette. A hímző műhely „Díszítőművészeti kör” néven, 1974-ben alakult, Fráter Józsefné kezdeményezésére, és azóta folyamatosan működik és igen gazdag tevékenységet folytat, jelenlegi elnevezését 2010-ben kapta. A történelmi Magyarország területén készített minden hímzésfajtával foglalkozik, így többek között a torockói, udvarhelyi, kalotaszegi hímzéseket is jól ismerik. Az intézményvezető ismertette a hímző műhely vezetőinek névsorát, méltatta tevékenységüket valamint az általuk és a kör tagjai által elnyert magas szakmai kitüntetéseket, de leginkább azt a szellemiséget, amelyet képviseltek, és amelynek közös mottója: „tudományos alaposság és kézműves precizitás”.
Pocsainé dr. Eperjesi Eszter a kör felé köszönetét fejezte ki e hagyomány ápolásáért: „Hálásak vagyunk a sárospataki Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjainak, hogy kiállításukkal ezt a gazdag nemzeti örökséget mutatják be. Hálásak vagyunk azért, hogy munkájukkal képviselik régi magyar hímzéseink mintakincsét, üzenetét átadják a jelenben élőknek és nemzeti, kulturális örökségünket megőrzik a jövő nemzedékének.”
Többszáz éves hímző művészet
A lenyűgöző, vetített előadásból megtudhattuk, hogy a tudomány mai állása szerint, a történeti Magyarország hímzései egy közös ősre, az ország három részre szakadásának idején a főúri udvarházakban kialakult úgynevezett úri hímzésre vezethetők vissza. Az úri hímzés egyik fellegvára Sárospatak volt, ahol Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony udvarában a nemes hajadonok elsajátíthatták a hímzőművészetet. Szerencsére az ebben a műhelyben készült alkotások közül többet is sikerült megőrizni az utókor számára. A
Sárospataki Református Kollégium Múzeumába a környék református gyülekezeteiből felbecsülhetetlen értékű úrasztali terítők kerültek be szakszerű tárolásra, tudományos feldolgozásra és a mintakincseknek a jövő nemzedék számára történő átadására. Ennek a textilgyűjteménynek legértékesebb része az úrihímzéses úrasztali terítők gyűjteménye. A közel 300 darabból álló textilgyűjtemény (amelyet eddig 5 kötetben mutattak be) megőrizte hímző művészetünknek háromszáz évét, a 16. századtól egészen a 18. század végéig. A minták, bekerülve a népi hímzés mintakincseibe, máig meghatározóvá váltak a magyar nép díszítő művészetében. Ezek a páratlan szépségű terítők az egyetemes magyar múltra, művelődésre jellemző nemzeti örökségek.
Az úri hímzés kifejezést először Divald Kornél használta 1918-ban a Régi magyar hímzések című közleményében, addig a régi magyar hímzések kifejezést használták.
Gazdag díszítőművészet a honfoglalás korából
A magyarság már a honfoglalás kori és a középkori gazdag díszítőművészetében hordozta az úrihímzés mintakincsének csíráit. Tarsolylemezeink, veretdíszeink, ékszereink, kódexeink, középkori emlékeink, ötvösművészetünk tárgyai mind ezt mutatják.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
