BARABÁS T. JÁNOS
A kommunizmus bukása után a román külpolitika a Nyugat és a Kelet között ingadozott, és csak 1996-ban, Emil Constantinescu elnöksége idején kezdődött meg a nyugati integrációs folyamat. Az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás igen nehezen ment, aminek a fő okát a helyi elit hagyományosan Nyugat-ellenes nacionalizmusában látom.
A politikai ingajárat számunkra fontosabb első állomása a később ratifikált 1991- es orosz–román barátsági és együttműködési szerződés, amely semlegességet írt elő Romániának. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy 1989-ben orosz segítséggel döntötték meg a Ceauşescu-rezsimet. Az 1995-es snagovi deklarációban viszont a parlamenti pártok már a nyugati integráció mellett tettek tanúságot, de annak a feltétele – brüsszeli és washingtoni nyomásra – az 1996-ban a magyar és a román fél által Temesváron aláírt barátsági és jó szomszédsági szerződés volt. Szintén a nyugati integráció érdekében kötötte meg Bukarest Kijevvel 1997-ben azt az alapszerződést, amelyben kölcsönösen lemondtak a területi követeléseikről (elsősorban a folyami és a tengeri határ kapcsán). 1998-ban az Amerikai Egyesült Államok stratégiai partnerséget kötött szomszédunkkal, s az megnyitotta a jelentősebb biztonságpolitikai együttműködés lehetőségét. Végül is az ország euroatlanti integrációját számtalan ok és körülmény együttese segítette elő; ezek közül kiemelném a külföldi nyomásgyakorlást, a belpolitika terén pedig a gazdasági-szociális nehézségeket és a gyenge nemzetpolitika hatását. Az ország így tagja lett az euroatlanti klubnak: 2004-ben NATO-, 2007-től pedig EU-taggá vált.
A Ludovic Orban miniszterelnök vezette, 2019. november 4-i kormányalakítás óta Romániában ugyanaz a politikai formáció, a Nemzeti Liberális Párt (Partidul Naţional Liberal, PNL) adja az államfőt (Klaus Iohannis) és a kormányt is. Így elvben a nyugati elkötelezettségű politikai tábor részéről az eddiginél koherensebb, céltudatosabb kül- és biztonságpolitikát várhatnánk, ami sikeresebbé tehetné a román külkapcsolatokat. A továbbiakban azt igyekszem megfogalmazni, hogy előreláthatólag miért nem fog mindez megvalósulni – de előbb ismertetem és értékelem a román külpolitika meghirdetett elveit és belső ellentmondásait is.
A kormányprogram külpolitikai részének összefoglalása
A Nemzeti Liberális Párt 2019 novemberében megjelent, 30 oldalas kormányprogramjában a mintegy háromoldalas külpolitikai részt az alábbiakban foglalom össze és értékelem.
Általános elvi szinten a fő román prioritás a külpolitikai befolyás növelése, valamint „a demokratikus értékek és a jogállamiság elveinek kivetítése a szomszédos államokba és azokon túl is”. A külpolitikának a térség biztonságát kell szolgálnia, továbbá elő kell segítenie Románia nyugatosítását, az állampolgárok jólétének növelését. A fő jellemző a kiszámíthatóság és a nemzetközi vállalások maradéktalan teljesítése lesz. A külügyminisztérium szorosan egyeztet az elnöki hivatallal, mivel az utóbbi „az alkotmány szerint döntési joggal rendelkezik a külpolitika terén”. A konkrét feladatok között három fő célt tűzött ki a dokumentum: „az Amerikai Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség erősítése, az ország szerepének növelése … az Európai Unióban és a NATO-ban”, ez utóbbiak keretében az Egyesült Államokkal való együttműködés az energiabiztonság, illetve ezzel összefüggésben a Feketetenger térségének biztonsága, valamint a nukleáris energia fejlesztésének terén is.
Európai Unió
Az EU-n belül Románia az „európai projekt továbbvitelét” szeretné elérni, és az ezt elősegítő államok csoportjához akar csatlakozni, hogy biztonságot és jólétet teremtsen az állampolgárai számára. Mihamarabb tagja szeretne lenni a schengeni övezetnek és az eurózónának, valamint sikeresen a végére kíván érni az uniós monitorizálás (együttműködési és ellenőrzési mechanizmus, MCV) folyamatnak. A román vélekedés szerint az EU-nak és a NATO-nak egymást kiegészítve kell működnie. Bukarest támogatja „a migráció fenntartható uniós menedzselését” és a „bővítési folyamat továbbvitelét”. A kormányprogram értelmében erőteljesebb román jelenlétre van szükség az uniós struktúrákban, és előre kell lépni a klímaváltozás elleni küzdelemben.
NATO
A NATO keretében „Románia jelentőségét növelni kell”, ezért erőteljesebb részvételre törekszenek a szervezet munkájában. Úgy értékelik, hogy szükség van a szövetség északi, keleti és déli szárnyai közötti közvetlen összeköttetés megteremtésére. „Erősíteni kell a szomszédok biztonsági ellenálló képességét (reziliencia), különösen a keleti partnerek esetében.” A terrorizmus elleni küzdelem tovább fokozandó. A tervek szerint Románia a GDP 2 százalékára növeli a katonai költségvetését. Támogatják az EU–NATO-partnerséget és a nyitott kapuk politikáját. Véleményem szerint Románia nyugati integrációja gazdaságilag sikeres volt, az országnak az 1990-es évek eleji elszigeteltsége csökkent, de számos ügyben még sok tennivalója van: pl. az EU-val való szorosabb gazdasági, pénzügyi együttműködés és az infrastruktúra-építés terén, a schengeni tagság elérésében. A sikeres nyugati integráció ellenére csekély nyugati érdeklődést vált ki az ország, kevés befektető érkezik, továbbra is alacsony hatékonyságú a gazdaság, makacsul megmaradtak a társadalmi problémák. Mindennek a külső okai összetettebbek, mint az 1990-es években voltak. 2020-ban ugyanis már nem csupán az EU/USA és Oroszország közti vetélkedés a fő feszültségforrás, hanem új típusú, bonyolultabb, gyorsabban megjelenő kihívásokkal is szembe kell nézni. Ez derül ki a román kormányzati és elnöki programból is.
Nem világos, hogyan fogja áthidalni Románia a Washington és a német-francia páros közötti növekvő távolságot
A kormányprogram szerint az ország külpolitikájának a fő prioritása a transzatlanti partnerség erősítése, az egységes nyugati biztonsági tér kialakulásának elősegítése. A második helyen a stratégiai partnerekkel – az európai „magállamokkal”, valamint az ázsiai és amerikai partnerországokkal – való kétoldalú kapcsolatok fejlesztése szerepel. Az érintettek közé tartozik Németország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország, az Egyesült Királyság és Törökország. Fontos még a stratégiai partnerség Georgiával, Azerbajdzsánnal, Japánnal, Izraellel, Dél-Koreával. Szorosabbra kívánják fűzni a kapcsolatokat a Közel-Kelettel, az öbölállamokkal és Észak Afrikával. Úgy gondolom, hogy feltűnően nagy a stratégiai partnerek száma, ami azt is jelentheti, hogy a gazdasági lehetőségeken kívüli érdekből is épít kapcsolatokat, amelyekkel a célja inkább egy regionális biztonsági hatalmi státusz elérése lehet.
Szomszédság
Az ehhez kapcsolódó célok összefoglalásaként ez olvasható: „Ami a szomszédságpolitikát illeti, állandó prioritás a Moldovával való partnerség elmélyítése, amelynek alapja a közös nyelv, kultúra és történelem.” „Ami a többi szomszédot illeti, ... a cél a viszonyok optimalizálása, mindegyikük sajátosságainak a figyelembevételével.” Ennek megfelelően Románia támogatja Ukrajna szuverenitását, európai integrációját, valamint „tenni fog annak érdekében, hogy a román kisebbség jogait az európai normáknak megfelelően biztosítsák”. Bulgáriával is erősíteni kívánják a stratégiai partnerséget mind regionális, mind EU-s és NATO-s keretben, a cél a két állam közötti tengeri határ kijelölése. Támogatják Szerbia „európai aspirációit”, de az „ottani román kisebbség jogainak és identitásának védelme” érdekében újrakezdik a kétoldalú bizottság működését.
E területen szembetűnő számomra a gazdasági és infrastrukturális kapcsolatok mellőzése. Kérdés, hogy hogyan javíthatja Bukarest a kapcsolatait Ukrajnával és Szerbiával, ha egyúttal erősíteni akarja az ottani nemzetpolitikáját. Bulgáriára és Magyarországra a szövetségi rendszerének junior partnereiként tekint. Elfelejti, hogy a térségen belül éppen hozzánk fűzik erős gazdasági kapcsolatok, és a román export a hagyományos partnerek, vagyis a régió és Közép-Európa felé növekedhetne a leginkább.
Magyarország
Hazánkat a dokumentum utolsóként említi a szomszédok között: „A Magyarországgal való kapcsolatokat az 1996-os alapszerződés és a 2002-es stratégiai partnerségi nyilatkozat keretében fogjuk megközelíteni, a jó szomszédság szellemében, valamint támogatjuk a kisebbségügyi kétoldalú szakbizottság tevékenységének újrakezdését.” Erről a témáról bővebben lehet olvasni alább, a magyar–román kétoldalú kapcsolatokról szóló bekezdésben.
A kormányprogram kitér a nemzetközi szervezetekben – ENSZ, Bukarest 9 formátum (B9), Három Tenger Kezdeményezés, török–lengyel–román trilaterálé, fekete-tengeri biztonsági együttműködések keretében – folytatott tevékenységek fokozására is. Úgy vélem, hogy bár Románia gondosan összhangba kívánja hozni a nemzetközi szervezetekben való működését, azok között kevésbé találhatóak meg a szomszédsággal folytatandó kapcsolatok, ami azért szembetűnő, mert a régióval zajlik a gazdasági tevékenységei jelentős része.
Oroszország, Kína
A két nagyhatalommal pragmatikus kapcsolatokra törekszik Románia a szövetségi rendszerei keretében. A dokumentum kétoldalú bizottságok felállítását javasolja.
Gazdaságdiplomácia
A román kormány elő kívánja segíteni a külföldi befektetések és az export növelését. Fontosnak tartja az OECD-tagság elérését, a Fekete- és a Kaszpi-tenger közti közlekedési folyosó megvalósítását, a 2020-as Dubai Világkiállításra (Expo 2020 Dubai) való felkészülést, a Három Tenger Kezdeményezés gazdasági részét (amely tartalmazza a BRUA gázvezeték megépítését is), valamint Moldova jobb bekapcsolását a nyugati gazdaságba.
Határon túli románok
A program szerint meg kell valósítani a vegyes bizottságok ajánlásait, a nemzetközi sztenderdek, valamint „a sikeres romániai gyakorlat és gazdag tapasztalat” alapján. A román állampolgárság egyszerűsített megadását tervezi a nemzettársak számára. Az a véleményem, hogy a kisebbségekkel való – a bukaresti kormányzat által kitűnőnek és példaértékűnek minősített – romániai gyakorlatra vonatkozó retorika ellentmond az érintettek nyilatkozatainak (elsősorban a roma, de a magyar, német, valamint a szexuális és vallási kisebbségek esetében is). Gyakori panaszaikat az illetékes román állami ügynökség, az Országos Diszkriminációelleni Tanács (CNCD) rögzíti. Az ellentmondásból arra következtetek, hogy a román külpolitika kommunikációs részét lényegesen erősíteni fogják, hogy elfedjék a bele nem illő üzeneteket.
A kormánypárt külpolitikai gondolkodása
A PNL hivatalos dokumentumaiban, illetve a párt statútumában nincs külön külpolitikai rész, csupán alapelveket fogalmaznak meg, például az Európai Néppárt tagjaként. Ezek szerint a párt a liberális politikai elveket karolja fel, „konzervatív és nemzeti liberalizmus formájában”. Az elmúlt években ez leginkább a liberális gazdaságpolitikájukban (globális nyitás, privatizálás), illetve bizonyos konzervatív törvényhozási folyamatok támogatásában – pl. egyházügyi vagy etikai (fogamzásgátlás, eutanázia) ügyekben – jelent meg. Belső ideológiai feszültség fedezhető fel a párt parlamenti működésében: egyrészt támogatják a gazdaság globális nyitását, a nemzeti/állami tulajdon háttérbe szorítását, másrészt viszont markánsan nacionalista elveket vallanak pl. a kisebbségi nyelvoktatás és jelképhasználat kérdésében (lásd: magyar katolikus iskola és orvosi egyetem ellenzése, magyar nemzeti ünnep tiltása). Ez a következetlenség figyelhető meg abban is, hogy hol támogatják, hol ellenzik az ország eurorégióinak a decentralizálását, nagyobb autonómiáját. A Ludovic Orban vezette PNL-kormány külpolitikai üzenetei – a várakozásoknak megfelelően – az euroatlanti partnerség mellett tesznek tanúságot. Ám ez esetben is a részletekben rejtőzik az lényeg (vagy az ördög), de Bogdan Aurescu külügyminiszter eddig óvatosan kerülte a konkrét elképzelései ismertetését – tájékozódási alapként tehát továbbra is csak a kormányzati és az államfőválasztási program marad.
Az elnökválasztási program külpolitikai irányai
Az államfői külpolitikai program valójában keveset árul el a külpolitikáról, sőt összefüggéseiben ellentmondásos, mert olyan területeken is fogalmaz meg tennivalókat, amelyek nem tartoznak az elnöki kompetenciához (pl. telekommunikáció, energetika, közlekedés). Ennek oka az lehet, hogy az elnöki üzenet inkább a választóknak szól, s nem a szakembereknek. Az alkotmány szerint az államfő legfontosabb feladatai közé tartozik a kül- és biztonságpolitikai stratégia létrehozása, az állam külföldi képviselete, de legfőképpen az intézmények közötti közvetítés. Az elnöki program szűkszavúsága azért is probléma, mert a román külpolitikában továbbra is megmarad az elnöki hivatal kiemelt szerepe, hiszen az államfőnek erős a legitimitása, valamint a külföldön és belföldön kiépült kapcsolatrendszere is, nem úgy, mint a csupán egy évi (a 2020. novemberi választásokig tartó) hatalomra készülő kormányé. Ugyanakkor az új kormányzatot fogja terhelni az elnöki hivatal egy sor megoldatlan ügye, amelyeknek külpolitikai kifutásuk is van. Ilyenek például a katonai beszerzések. A honvédelmi minisztérium eddig inkább európai partnerekkel együttműködésben modernizálta volna a hadsereget, míg az elnöki hivatal az USA-nak tett ígéreteket ez ügyben. A nézeteltérés oda vezetett például, hogy a Piranha V. típusú, amerikai–izraeli fejlesztésű páncélozott katonai jármű romániai hadrendbe állítását többször is el kellett halasztani.
Az államfő külpolitikai prioritásai
A jelenlegi államfő, Klaus Iohannis is a PNL színeiben indult a 2019. novemberi elnökválasztáson, és a választási programjában szintén csak alapelvek szerepelnek a külpolitika kapcsán. Tulajdonképpen az uniós források jobb felhasználása az elsődleges prioritás – hiszen ez az egyik alapja az állam modernizálásának –, így Iohannis és a PNL az azt lehetővé tevő „stratégia” megalkotását tervezi.
Az az érzésem, hogy ez a szándék minden eddigi kormány és elnök programjában szerepelt, és a mostaninak is éppen az a gyengéje, hogy hiányzik belőle annak a konkrét gazdaság- és belpolitikai reformnak a terve, amelyeknek a részét képezné az uniós kapcsolat is. Szerintem az elnöki program az EU-pártiság fogalmát nem fejti ki kellően, összefüggésekbe ágyazottan. Ebből arra következtetek, hogy az Európa-politika inkább gazdasági vonatkozásban jelentkezik Bukarestben, és elsősorban a kormány, illetve a diplomácia illetékességi körébe fog tartozni. A diplomácia új vezetője a nemzetközi jogász Bogdan Aurescu, aki korábban elnöki tanácsadó, előtte pedig Victor Ponta baloldali kormányának külügyminisztere volt (2014–2015- ben). Akkori működésének legfontosabb elemeként kiemelt kapcsolatokat keresett a főbb európai partnereivel. A 2015-ös migránsválsággal kapcsolatban Aurescu a német és a francia kormány álláspontjával azonosult – de akkor még ennek nem volt tétje, hiszen Románia nem tartozott a migrációs célországok közé –, és „autistának” nevezte az akkori magyar intézkedéseket.
Az államfői dokumentum szerint „a román külpolitika háromlábú lesz”. E lábakat az Amerikai Egyesült Államokkal való stratégai partnerség erősítése és kiterjesztése, Románia európai uniós szerepének és erőfeszítéseinek növelése, illetve a NATO-beli jelenlétének erősítése jelenti. Ez a kulcsmondat szerepel a kormányprogramban is, így ez a gondolat a román külpolitika vezérfonala.
Értékelésem szerint a külpolitikai prioritások sorrendje azt sugallja, hogy a Traian Băsescu elnök idején, 2005-ben meghirdetett külpolitika folytatása várható. Az utóbbi években viszont az USA és az EU kül- és biztonságpolitikája eltávolodott egymástól (a Kína-ellenes kereskedelmi fellépés, az Oroszországgal való kapcsolatok, pl. az Északi Áramlat 2. ügyében, de a közel-keleti helyzet megítélésében is). Ám sem Iohannis, sem a PNL nem válaszol arra, hogyan fogja áthidalni Románia a Washington és a német–francia páros közötti növekvő távolságot. Ez viszont azt jelenti, hogy a külpolitika összefüggéstelenné válhat. A nyugati politikai táboron belüli legnagyobb feszültség – az atlantisták és az Európa-pártiak szaporodó nézeteltérése – válhat szomszédunk egyik fő kihívásává is. E problémát látom megjelenni pl. a román energiapolitikában. Egy román kormányközeli hírportál arra emlékeztet, hogy az Amerikai Egyesült Államok szankciókat helyezett kilátásba azon cégek ellen, amelyek részt vesznek az orosz gázt továbbító Török Áramlat vezeték megépítésében. A földgázvezeték 930 km-es, közel 8 milliárd dollár értékű szakasza mégis elkészült 2020 elejére, és mintegy 31,5 milliárd köbméter gázt szállít majd évente, amelynek felét Bulgária, Szerbia és Magyarország vásárolhatja meg. 2014-ben Bulgária amerikai nyomásra felhagyott a Déli Áramlat építésével, tavaly viszont felkarolta a Török Áramlatot, ami azt jelzi, hogy ez esetben már nem az Egyesült Államok akarata volt a meghatározó. A térségünkben meghatározó hatalmi viszonyok változását mintha Szófia jobban érzékelné, mint Bukarest.
Mindez számomra azt jelenti, hogy egyre bizonytalanabb a román energia- és biztonságpolitika, amit a fekete-tengeri gázkészlet kiaknázásának a blokkolása, valamint a BRUA gázvezeték és a cernavodăi atomerőmű építésének a megtorpanása is jelez. Az orosz diplomácia várhatóan a Török Áramlattal fogja igazolni az eurázsiai energiaügyi és biztonsági folyamatokban játszandó, konstruktívnak vélt szerepét, és a multipoláris világrend erősödését látja bizonyítottnak általa.
Változóan konfrontatív és kooperatív regionális politika
Iohannis az elnökválasztási programjában térségünkkel kapcsolatban kijelenti: „éljünk normálisan, decensen mindazokkal, akik körülvesznek”. A szomszédos országok közül csak a Moldovai Köztársaságot említi, erősen nacionalista felhanggal; tagadja annak önálló nemzeti létét: „El kell mélyíteni a Moldovai Köztársaság európai integrációjának stratégiai partnerségét, az egységes népi, nyelvi, történelmi közösség elve alapján.” (78. o.)
Ezek szerint Johannis és az új kormányzat számára nem létezik más szomszédos ország, akárcsak Moldován kívül másutt élő románok vagy Romániában élő, a szomszédos államok nyelvét beszélő kisebbségek. Ez az erős nacionalista és egyoldalú biztonságpolitikai hozzáállás nem tesz lehetővé egy koherens regionális politikát, és időnként – például a katonai beszerzések vagy az energiapolitika terén – az európai hatalmakkal való érdekütközések várhatóak.
Szerintem az elnöki program is a szomszédokkal való kapcsolatok javítását célozza, de nem tartalmaz konkrét tervet ennek gazdasági oldalára vonatkozóan. Márpedig Románia komoly kereskedelmi deficittel küszködik, és a kivitelét éppen a térségben tudná felfuttatni a leghamarabb. Az infrastruktúra-építési tervekben sem szerepel kiemelten a szomszédos országokkal való jobb összeköttetés elérése (sem energiavezeték, sem vasút, sem autópálya), így a jobb kapcsolatok szándéka várhatóan csak szándék is marad.
Magyar–román kétoldalú kapcsolatok
Az eddig ismertetett programokból kitűnik, hogy Románia térségünkben „a demokrácia és a jogállamiság terjesztője” akar lenni, és az atlantista biztonságpolitika fő regionális szervezőjeként látja magát. Vagyis a vezető regionális hatalomként megvalósítandó modernizációját elsősorban az atlantista biztonságpolitikája hozadékaként – azaz amerikai IT-, hadiipari és energiaügyi befektetések segítségével – képzeli el.
A kétoldalú kapcsolatok tekintetében rendkívül nehéz periódus előtt állunk
A kormány külpolitikai programja szerint Románia Magyarországgal az elmúlt évtizedek szerződései és megállapodásai alapján kíván együttműködést folytatni. Ezek a több évtizedes kétoldalú politikai aktusok országaink nyugati integrációját szolgálták, 2020-ban már más kihívások jelentkeznek. Az 1990-es években még nem kellett aggódni amiatt, hogy a két állam között komolyabb nézeteltérések támadnak, és azokat alapszerződéssel kell kivédeni. De én 2020-ban sem látok egyetlen olyan problémát, amelyet politikai eszközzel ne lehetne megoldani. Bukarestben úgy tűnhet, hogy Budapest, Chişinău, Szófia, Kijev, Belgrád gazdasági, politikai sikerei gyengébbé teszik Romániát. Ez lehet az egyik oka a szomszédokkal való gáz- és villamosvezeték-összekötések, utak építésének az elhanyagolásának, mert abba a tervbe, hogy Románia regionális hub legyen, kevésbé fér bele a mással való osztozkodás. Vagyis az „és-és” helyett a „vagy-vagy” felfogás uralja most a román külpolitikai gondolkodást.
Problémákkal terhelt energia- és biztonságpolitika
A választóknak szóló elnöki program nem érinti az Oroszországgal és Kínával való kapcsolatokat. Ez igen különös, hiszen a Krím nemzetközileg el nem ismert annektálása óta Romániának és Oroszországnak közös tengeri határa van, az orosz információs hadviselésnek pedig kiemelt terepe az amerikai katonai támaszpontoknak otthont adó Románia. Kína lassanként a Balkán fő infrastruktúra-építője lesz, Oroszország energiapolitikai fontossága pedig hosszú távon megmarad. Márpedig Románia gázszükségletének 20 százalékát a Gazprom biztosítja, és az orosz–ukrán tranzitegyezmény megvalósulása gyakran akadozik. Gázhiány esetén rövid távon a magyarországi gáztárolók segíthetnek, de az új román kormány a Magyarországgal való kapcsolatokról e téren is hallgat. Az energiaügyi gondokat tetézi, hogy leállt a fekete-tengeri szénhidrogénüzlet is, aminek az oka a román gazdasági-politikai érdekcsoportok közötti küzdelem lehet. Az új kormány nem nyilatkozott arról, hogy hogyan oldja majd meg ezeket a gondokat, ezért egyre problémásabbnak tűnik a regionális energia- és biztonságpolitika. Az utóbbi feszültebbé válhat amiatt is, hogy a Moldovai Köztársaságban a romániai jobboldali kormány által támogatott pártok konfrontatívabbak lettek Oroszországgal szemben. E területen minimum az információs küzdelem felerősödésére számítok.
Úgy vélem, a program megvalósítása távol áll a lehetőségektől (lásd például a fekete-tengeri gázkészlet kiaknázását – de annak inkább belpolitikai okai vannak, és nem az atlantista elköteleződés eredménye). A külpolitikai program belső feszültségeit és a megvalósítás gátjait jelzi, hogy bár Románia regionális energetikai elosztó központtá szeretne válni, de nem hajtják végre az ahhoz szükséges infrastruktúra-fejlesztéseket.
Nagyobb hangsúly a külpolitika információs megjelenésén
Aurescu külügyminiszter többek között a kommunikációért volt felelős a korábbi pozícióiban is, és mint információs és befolyásolási lehetőséget, a nemzetközi szervezetekben való aktivizálódást szintén támogatta. Sikeres nemzetközi 12 Barabás Tibor János médiakampányt szervezett, és eredményesen lobbizott a román tengeri felségterület bővítése érdekében. 2018-ban elnöki tanácsadóként – a német–francia páros érveit ismételve – ellenezte az izraeli nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését. Az új külügyi csapat tehát az információs tevékenységekben profinak tűnik, és használni is fogja ezen eszközöket, már csak azért is, mert a román külügyminisztérium honlapján eddig megjelent nyilatkozatokban Románia imázsdeficitben szenved, és orosz információs agresszió is éri.
Értékelés
Összefoglalásként elmondható, hogy az új kormánynak egy gazdaságilag, az EU-politika és a regionális kapcsolatok terén is egyre nehezebb helyzetben lévő államot kell rövid távon, a 2020. novemberi parlamenti választásokig menedzselnie, ami nem igazán fog lehetőséget adni komolyabb projektek kivitelezésére. Az ismertetett elvi és gyakorlati okok miatt Bukarest tovább folytatja a hagyományos, kevésbé összefüggő – jelenleg az USA és az EU közötti – hintapolitikáját. Ez viszont a Nyugat perifériáján tartja az államot – magyarán: nem lesz lehetősége arra, hogy lényegileg beleszóljon a számára fontos külpolitikai folyamatokba (pl. regionális energiabiztonsági ügyek, EU-reform) – ami viszont Magyarországnak sem kedvez. A kétoldalú kapcsolatok tekintetében rendkívül nehéz periódus előtt állunk, mert eddig a nyugati integráció hajtóerőként működött e téren, de az elkövetkező években inkább csak eseti alapon látok az együttműködésre lehetőséget. Ezért rendkívül fontos a két állam vezetői közötti jó viszony, ami egyben az RMDSZ és a romániai magyarság érdeke is. Az ad hoc, eseti kapcsolatok viszont a politikai ingajáratot erősítik, és az EU-n kívüli hatalmaknak az ügyeinkbe való nagyobb beleszólási lehetőségét teremtik meg.
A jövő több továbbhaladási irányt is kínál Románia számára. Bár demokratikus állam, és két amerikai katonai támaszpont is fekszik a területén, a nyugati intézmények mégis rendszeresen kritizálják a jelentéseikben – az EU például az éves együttműködési és ellenőrzési mechanizmusában (MCV-jelentés) a jogállamiság sérülései és a korrupció miatt. Ugyanakkor Románia vezető hatalom akar lenni Délkelet-Európában a biztonságpolitika terén – ami a kétoldalú kapcsolatainkat is meghatározná. Ám ezek az ambíciók a gazdaság alacsony hatékonysága és az óriási kereskedelmi deficit, valamint a rendszerszintű korrupció és a nagy ütemű kivándorlás következtében igen kétségesnek tűnnek. Sajnálatos, hogy ezeket a gondokat Bukarest nem a szomszédokkal együttműködésben szándékozik megoldani, hanem egy ideológiai indíttatású, alig megvalósítható hatalmi projekt révén. Bár az ország egyértelműen nyugati irányultságú, a gyorsan változó térségbeli események és a belföldi nehézségek kilengéseket, akár a nyugati iránytól való eltéréseket is okozhatnak. Mindez aggodalmas számunkra, mert Magyarország egy erős, nyugati orientációjú, demokratikus Romániában érdekelt.
(Forrás: KKI-elemzések - A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványa)
A szerző a budapesti KKI vezető elemzője
