A látogatás egyik apropója, hogy ezen a napon, augusztus 31-én ünnepli Románia és a Moldovai Köztársaság a román nyelv napját.
Klaus Iohannis moldovai hivatali kollégája, Maia Sandu államfő meghívásának tesz eleget.
A tájékoztatás szerint Románia elnöke biztosítani fogja vendéglátóját arról, hogy Bukarest szilárdan támogatja reform- és demokratizálódási törekvéseiben, a jogállam alapelveinek gyakorlatba ültetésében és az Európai Unióhoz vezető útján.
Iohannis felhívást fog intézni valamennyi nemzetközi partnerhez, hogy továbbra is nyújtsanak 'átfogó', 'kiszámítható' és 'tartós' segítséget Moldovának minden szinten, szem előtt tartva mindazokat a kockázatokat, amelyekkel a szomszédos országnak szembe kell néznie az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt.
A két államfő közös nyilatkozatot is aláír a Moldovai Köztársaság ellenálló képességének megerősítését célzó kétoldalú együttműködésről.
Kisinyovba látogat Klaus Iohannis
Kisinyovba tesz hivatalos látogatást szombaton Klaus Iohannis államfő - közölte pénteken az Államelnöki Hivatal.