HATHÁZI ANDRÁS
1996. május 17. Megszületik Rebi lányunk. Jászvásárból érkezem az első vonattal, délután három óra is megvan, mire beérek Katához és Rebihez. Mind a ketten jól vannak, nagyon szépek
– Fel kell hívni Lőwy bácsit – mondja Kata.
– Rendben.
Újdonsült kolozsváriként akkor hallottam először róla-
Aztán megtudtam, hogy Kolozsvár egyik felét Lőwy bácsi gyógyította, másik felét Maya néni tanította angolra.
Nem fogadott el semmit tőlem, nem tudtam, mivel hálálhatom meg. Vettem húsz liter benzint. Akkoriban még a Dacia Nova-val járt. Aztán közölte, hogy autót cserélt. Mert az autó „Német, és Volkswagen-nek hívják.” És a rendszáma: MAD. Teszem hozzá most én.
Az ő telefonszáma az egyetlen, amit huszonhárom éve kívülről tudok. Pedig már régóta nem gyerekügyben kerestük. De olyan jó volt hallani: „Hálló!” Ahogy az „ó” egy kicsit felfele csúszott, hiszen a vonal túlsó végén fülelő várja: milyen bajjal keresik. Éjjel-nappal, bármikor.
Kezelés végén ott a gumimaci. De nem csak akkor. Bármikor. Rebi, Soma – később Tamás is – elvárják. Meg is kapják. Mindig.
Utána mindig beszélgettünk. Színházról, irodalomról, lélektanról, az ötvenes évekről – csak úgy, az emberekről. Márait olvasni vagy Doktor bácsit hallgatni – szellemi, lelki boldogság.
Nem írt fel kész gyógyszert. Szép, kalligrafikus betűkkel megírta a receptet, miből mennyit kell elegyíteni. A fiatal patikusok csak csodálkoztak. Az idősek örültek – Istenem, végre egy recept! Sőt: volt, aki meg se nézte a pecsétet, boldogan sóhajtott – Igen, Lőwy doktor!
Sok ideig jött locsolni. Rebi mindig szívrepesve várta. Én pedig sose tudtam, hogy most illik-e vagy sem kellemes húsvéti ünnepeket kívánni?
A lélekről beszélgettünk. Az akaratról. Arról, hogy ha a beteg feladta, akkor már nincs az az orvos, aki meggyógyítaná.
Zenét hallgattunk, finom fagylaltot kanalaztunk. Eredetiben hallgattuk Cyrano-t, ahogy doktor bácsi olvasta. Testes, édes zsidó bort ajándékozott, pászkát, a Tamás kedvencét. Közben arról beszélt, hogy hajdanán a látogató közölte: délelőtt jövök. Délután jövök. És akkor az ember tudta, mivel készüljön a vendég fogadására. Ma csak azt mondják, majd jövök.
Csak azt nem mondta meg Lőwy Károly, Dániel Károly, Doktor bácsi, Dódi, az Ember, hogy mikor megyünk?
Az amerikai indiánok szerint az, amit mi szellőnek nevezünk, lehet, hogy egy szellem. Úgyhogy ezentúl akárhányszor meglegyinti arcunkat a fuvallat, gondoljunk arra: ez lehet, hogy Doktor bácsi volt.
