Beszélgetés Dupka György író-történésszel a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
„Nem menekültként jöttem ide, mivel hatvan év fölött minden férfi ki és bejárhat az országba” – jelentette ki Dupka György a moderátor kérdésére rögtön a beszélgetés elején, hozzáfűzve viszont, hogy tizennyolc és hatvan év között nem engedik ki őket Ukrajnából. Ki gondolta volna azt, hogy ennyi ideig elhúzódik a háború, lassan az ötszázadik napnál tartunk, és ez az állapot mindenkinek az életét veszélyezteti, beleértve a kárpátaljai magyar írókat, költőket, alkotókat is. Dupka György rámutatott: naponta több száz ember hal meg Ukrajna szintjén, hetente Kárpátaljára is egyre több koporsó érkezik, egyre több embert hívnak be a frontra.
A háború szétzilálta a művelődési életet
„A kialakult helyzet szétzilálta a művelődési életünket, hiszen félelem ereszkedik a tájra. Azok a katonaköteles férfiak, akiknek 2022. február 24-ig sikerült távozniuk az országból, valójában ők sem jártak jól, hiszen el kellett hagyniuk a családjukat, és gyakorlatilag földönfutóvá váltak, ha pedig visszajönnének Ukrajnába, azonnal elvinnék őket a frontra. Aki pedig otthon maradt, s nem akar részt venni a háborúban, kénytelen folyamatosan bujkálni. Az egyik barátom fia már egy éve nem tette ki a lábát az utcára… Állandóan ellenőriznek, megfigyelnek, legutóbb a szülőfalumba, Tiszabökénybe menet ötször igazoltattak. Ilyen helyzetben irodalmi életet élni nagyon nehéz, de ettől függetlenül nem adtuk fel a küzdelmet. A csapatmunkának és az összefogásnak köszönhetően eddig az Együtt című irodalmi, művészeti és humán tudományok kulturális folyóirat minden egyes számát össze tudtuk állítani. Ebben nagy segítséget jelent a világháló, amelynek köszönhetően kommunikálni tudunk a különböző helyekre szétszóródott társainkkal” – mondta a meghívott.
Az emberek elveszítették a jövőképüket
Dupka György ugyanakkor kifejtette: a kárpátaljai magyar irodalmi életben nagyjából ugyanaz a helyzet, mint Erdélyben, csak „mi kevesebben vagyunk, így jobban látni a fogyást”. Meglátása szerint általában megállapítható, hogy „a nagy fogyások” mindig valamilyen történelmi eseményhez kötődnek. „Kárpátalján három nagy kivándorlási hullám volt a rendszerváltás óta, azaz a független Ukrajna kialakulásától. Az első közvetlenül a rendszerváltás után következett be, a második 2001 körül, amikor a gazdaság nagyon válságos helyzetbe került, és sok értelmiségi úgy érezte, hogy nem tud megélni Kárpátalján. A harmadik valójában nem a mostani háború kirobbanásakor, azaz 2023. február 24-én kezdődött, hanem már 2014-ben. Már ekkortól érezzük a kulturális életben a folyamatos kiáramlást, mivel az emberek elveszítették a jövőképüket. Főleg a fiús szülőkben nagyon erős a félelem, hiszen nem akarják a húsdarálóba küldeni a fiaikat, ezért mielőtt még betöltenék a tizennyolcadik évüket, inkább elhagyják Kárpátalját. Barátaimmal éppen most készítünk egy könyvet a kárpátaljai magyarok helyzetéről a háború árnyékában, és az adatokból egyértelműen az körvonalazódik, hogy a képzett értelmiség, a férfiak zöme eltávozott”.
Ugyanakkor Dupka György felhívta a figyelmet arra, hogy Ukrajnában jelenleg létezik egy olyan törvény, amely szerint, amíg diák valaki, nem viszik el katonának. Számos, Kárpátalján maradt magyar nemzetiségű katonaköteles férfi próbál élni ezzel a lehetőséggel. Szóval, eléggé siralmas a helyzet, ebben kell léteznünk, élnünk a mindennapjainkat. Nem beszélve arról, hogy milyen megpróbáltatásoknak vannak kitéve a tanárok, a tanítók, a gyermekek. Ha megszólal a sziréna, azonnal az óvóhelyre kell menni. Nem sok szülő bírja ezt sokáig. Ez vonatkozik az egyetemekre is, gyakorlatilag az egész életünkre” – számolt be a kialakult helyzetről.
A kárpátaljai magyarok is „Trianon túszai”
Kérdésre válaszolva annak a véleményének adott hangot, hogy akárcsak az erdélyi, így a kárpátaljai magyarok is gyakorlatilag „Trianon túszaiként” élik a napjaikat. Mint fogalmazott, „Kárpátalján minden nemzedéknek megvolt a maga harca”. „Nagyapám négy állampolgársággal halt meg, apám szintén, én a harmadiknál tartok. Amikor szovjet állampolgárok voltunk, a hatalom gyakorlói azt hitték, hogy ezer évig fent fog állni a Szovjetunió, de az események mindezt megcáfolták. Ugyanez a helyzet most is… A történelem tehát állandó mozgásban van, a mi dolgunk pedig alkalmazkodni, és kivédeni a rosszat. Meggyőződésem szerint át kell vennünk nagyapáinktól és apáinktól azokat a gyakorlatokat, amelyeket ők már korábban kipróbáltak, hogy meg tudják védeni önmagukat, az identitásukat, a kultúrájukat. Mindez gyakorlatilag ott van a génjeinkben…” – hangsúlyozta Dupka György.
Hozzátette: a többségi nemzet soraiban nagyon sok olyan ember van, akik „támogatnak minket”, de – mint mondta – sajnos, létezik egy olyan réteg, amellyel nem lehet kommunikálni. „Háromszor voltam városi és megyei képviselő Kárpátalján, az én nemzedékem harcolta ki a kétnyelvűséget, amit most folyamatosan visszavesznek. Hát fáj a szívem… Akkor érdemes volt képviselőnek lenni? Most már a fiaim nemzedékének feladata, hogy valamilyen módon kivédjék ezeket a támadásokat. Természetesen mi, idősebbek ebben partnerek vagyunk, és mindenben segítünk, amiben tudunk” – szögezte le.
Nulla támogatás az ukrán államtól
Dupka György kiemelte, a kárpátaljai magyar alkotók között több József Attila- és Kossuth-díjas is található, ami azt igazolja: ha a 150 ezres lélekszámú kárpátaljai magyarság képes ennyi értékes embert kitermelni magából, akkor ez azt jelenti, hogy igenis van életereje. „Várjuk, lessük, hogy mikor lesz vége a háborúnak. Ha pedig mindez beletorkollik egy harmadik világháborúba, akkor ez már nem olyan lesz, mint amit a nagyapáink és az apáink nagy nehezen túléltek. Egy esetleges atomösszecsapás mindent fel fog égetni, beleértve az irodalmi életet is. Ilyen helyzetben mit tehet egy író?” – tette fel a kérdést az író-történész.
Megtudtuk: az ukrán állam egyáltalán nem támogatja a kisebbségi kultúrát, illetve annak intézményeit, mint ahogyan azt Romániában, Szlovákiában vagy Szerbiában teszik. „Teljes mértékben rá vagyunk utalva az anyaország, a magyar adófizetők támogatására. Amennyiben ezek megszűnnének, akkor teljesen meghalna a magyar kultúra, a beregszászi magyar főiskola, az egyházi iskolák bezárnának. Belegondoltunk abba is, ha esetleg mindent feladunk, akkor mindezt nagyon nehéz lenne újrakezdeni” – vélekedett.
Oktatási és nyelvtörvény, közéleti sajtó
Az új ukrán oktatási és nyelvtörvény kapcsán rámutatott: nincs Európában még egy olyan ország, ahol négyféle kategóriára osztották volna az állampolgárokat. Az elsőbe tartozik a többség, a második az őslakosok, akik Ukrajnában a krími tatárok. A magyarok, a románok, a lengyelek, a szlovákok olyan kisebbségnek számítanak, amelynek nyelve az EU hivatalos nyelve. A negyedik kategóriába a nem uniós állambeli nemzeti közösségek tartoznak, vagyis az oroszok, a beloruszok stb. Ennek megfelelően az őslakosoknak az első osztálytól az érettségiig engedélyezik az anyanyelvűkön való tanulást. Az unióbeli kisebbségieknek azonban csak az első osztálytól a negyedikig teszik lehetővé az anyanyelven való oktatást, ötödiktől felvitték nyolcvan százalékra a tantárgyak ukrán nyelven történő tanítását, így marad csak a magyar nyelv és irodalom, illetve a honismeret.
Dupka György kifejtette: a nyelvtörvény azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindent két nyelven kell közölni. „Tehát ha én megjelentetem a saját könyvemet ötszáz példányban magyarul, akkor ugyanennyi példányban ukránul is közölni kell. És nem érdekli őket, hogy el tudom-e adni az ötszáz példányt vagy sem. Egyelőre a törvény vonatkozó cikkelyét nem vezették be, mert ez nem csak a magyarokat, hanem a románokat is érintené. Tudni kell azt, hogy több mint kétszázezer román él Ukrajnában, ebből 35 ezer Kárpátalján, a többi Bukovinában, a mostani Csernyivci megyében. Próbálunk összefogni a helyi román kisebbséggel, és azt szeretnénk, ha Magyarország és Románia kormánya közösen védenék meg a kisebbségi helyzetünket. Hiszen amennyiben ezeket a jogszabályokat bevezetik, jóformán oda fogunk jutni, hogy csak tudatunkban hordozzuk a magyarságunk. Nem akarunk ilyenekké válni, ez a félelem uralkodik bennünk.”
Ami a közéleti magyar nyelvű sajtó helyzetét illeti, Dupka György elmondta: a magyar nyelvű közéleti sajtótermékek száma is minimálisra csökkent, mindössze három-négy nyomtatott újság maradt a tíz-tizenötből, több átment a világhálóra. „Minden tiszteletem az újságíró kollégáké, hogy nem dobták be a törölközőt. Egyszóval minden területen visszafejlődés tapasztalható, s ez a háború számlájára írható. Két lehetőség van: vagy bebújunk az egérlyukba, és onnan pislogunk ki, vagy kiállunk a porondra, s tesszük a dolgunkat. Hát inkább az utóbbi” – hangsúlyozta.
Lassan Aiszóposz-féle meséket kell írnunk
A háborús téma természetesen megjelenik az alkotásokban, de a szerzők folyamatos megfigyelésnek vannak kitéve, egy író azonban hogyan fogja vissza magát? – tette fel a kérdést az író-történész, hozzátéve: mondhatni ugyanaz a helyzet állt elő, mint a sztálini korszakban. Két lehetőség van: vagy ígéretet tesz az illető arra, hogy „nem fogja jártatni a száját”, vagy a kezébe nyomják a behívót, s kiküldik a frontra. Egyre több olyan embert tartóztatnak le, „hívnak beszélgetésekre”, aki művészi eszközökkel ki mer mondani dolgokat. „Éppen ezért borotvaélen táncolunk, és úgy kell megfogalmaznunk dolgokat, hogy abba ne köthessenek bele. A kérdés tehát nagyon összetett, s próbálunk kiutat keresni ebből a helyzetből. Lassan Aiszóposz-féle meséket kell írnunk, és a sorok közötti olvasásra kell visszatérnünk. Minél tovább fog tartani ez a helyzet, annál jobban rákényszerülünk ilyen megfogalmazásokra” – vélekedett.
Mi a garancia, hogy nem bántják a Petőfi-szobrot?
Dupka György hangsúlyozta: a kárpátaljai magyarok elítélik a háborút, az orosz agressziót, a 2014-től tartó háborút, de senki se meri nyíltan felvállalni, hogy valójában miért történt ez. „Én nem vagyok oroszpárti, de képzeljék el, hogy Ukrajnának 17 százaléka orosz ajkú. Máról holnapra nem lehet ezt a több milliós kisebbséget asszimilálni. Az ukrán lapok azzal dicsekednek, hogy az elmúlt egy évben Kárpátalja első helyen áll a Puskin- és a Tolsztoj-szobrok ledöntésében. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem „deszovjetizációról” beszélünk, hanem a világ kulturális értékeiről. Miért kell ezekhez háborús ideológiát ragasztani, hiszen semmi közük a mai helyzethez? A könyvtárakból kiemelték az összes orosz nyelvű kiadványt, és bezúzták. Ha ez megtörténhetett, akkor mi a garancia arra, hogy nem bántják majd a Petőfi-szobrot vagy a Vereckei-hágón az emlékművet? Ugyancsak fájó, hogy elindult a vallásháború is. Folyamatban van ugyanis a nemzeti ukrán ortodox egyház létrehozása. Abban bizakodunk, hátha a Nyugat józan észhez tér, és a valós kisebbségi ügyeket is felvállalja, illetve védeni fogja. Én egyet tudok mondani: nem adjuk fel” – zárta gondolatait Dupka György, kifejezve reményét, hogy jövőre ugyanekkor és ugyanitt már a háború befejezéséről tud majd beszámolni.
