DR. LACZKA JÓZSEF
Természetesen rögtön ki akarták kergetni a nyitott erkélyajtón, de a denevér semmiképpen sem akart távozni a szobából. Sokáig kergették seprűvel meg egyéb alkalmatosságokkal, de hiába, csak repkedett előttük ügyesen, összevissza cikázva, ameddig teljesen el nem fáradt, és kimerülten leszállt egy sötét kabátra. Ekkor gyorsan kitették kabátostól az erkélyre, és becsukták utána az ajtót, hogy ne tudjon visszarepülni a lakásba. Olyan sokáig tartott a denevérrel való kergetőzés, hogy még filmre is vették ezt az érthetetlennek tűnő eseményt.
Másnap és harmadnap este újra megjelent a denevér, ott repkedett az erkélyajtó előtt és annak ellenére, hogy világosság volt a szobában, be szeretett volna repülni a lakásba, de nem engedték.
Következő nap mintha halk cincogásszerű hangokat hallottak volna a lakásban, olyanokat, mint amilyeneket az elkergetett denevér is hallatott, és elkezdték keresni az okát. Meg is találtak a konyhában, a hűtőszekrény alá bedugva két tehetetlen kis denevérfiókát, amelyeknek a létezéséről addig nem is álmodtak. Érdekes, hogy kettőt, mert a denevér egyszerre csak egyet szokott fialni, és azt szoptatja még sokáig, a hasán hordozva repülése közben is. – Nyilvánvaló, hogy ez a denevéranya ikreket szült, és a két növekvőfélben lévő denevért már nem bírta cipelni, s azért szállt be velük gyanútlanul a sötétben az éppen útjába eső második emeleti, virágokkal teli erkély nyitott ajtaján megpihenni, vagy talán éppen megszoptatni a kicsinyeit. Nagy meglepetés lehetett neki, amikor Zoltiék hazaértek, és felgyújtották a villanyt. – Nagyon megijedhetett, félhetett és eldugta a kicsinyeit, de nem akarta semmiképpen otthagyni őket.
Nyilvánvaló, hogy amint megtalálták fiamék a kis denevéreket, kiszedték őket a búvóhelyükről, betették egy nagyobbacska papírdobozba, és tejjel cseppenként megitatták őket. – Az egész család csodájukra járt és mindenki sajnálta az anyjukat, hogy kikergették és nem engedték vissza a házba, de reméltük, hogy sötétedés után újra értük fog jönni.
Úgy is történt. Estére a jól lakott kis denevéreket kitették Zoltiék dobozostól az erkélyre, s kíváncsian vártuk, hogy mi fog történni. – Mindnyájunk örömére meg is jött a denevéranya, és megpróbálta egyszerre elvinni mindkét kis denevért, de nem bírta. Csak egyenként tudta, de egymás után elvitte őket.
Milyen nagy szíve van egy ilyen denevéranyának is! Nem akarta semmiképpen elhagyni a kicsinyeit, és napokig visszajárt kétségbeesetten utánuk, amíg nem sikerült visszakapnia őket! Ha arra gondol az ember, hogy sok fiatal anya otthagyja a kórházban, vagy eldobja magától az újszülött gyermekét, akkor mi emberek szégyenkezhetünk amiatt, hogy még egy ilyen kis állatnak, mint a denevéranya is, jobb szíve van, mint sok emberi lénynek.
