Amikor a bölcsészkari órákon a diákokkal a jelenség nyomába eredünk, az egyik feladatként az látszik körvonalazódni, hogy szüntessük meg a Rejtő-figura magányosságának látszatát. Vizsgáljuk meg az intézményes hátteret, amellyel összefüggésben Rejtő kimunkálta prózáját: figyeljünk a képes magazinok, vígjátékok, operettek, filmek, füzetes és pengős regények világára, ha úgy tetszik – piacára. És vizsgáljuk meg, honnan merített Rejtő a cselekménybonyolítás, a nyelv és a hangnem, a jellegzetes figurák esetében. Most ez utóbbi szálra közelítek rá. Több tanulmány is a Rejtő-prózák lehetséges előzményeként utal Heltai Jenő Jaguár című regényére. A Jaguár már 1914-ben megjelent, Rejtő legismertebb regényei pedig az 1930-as években íródtak, sajátos zamatú koktéllá keverve korábbi magyar és külföldi műfaji mintákat.
Jaguár egy budapesti hírlapíró állandósult álneve, aki az 1914-es regényben épp a Krajcáros Igazság című újságvállalat munkatársa, katonai tudósítói munkakörben. Figurája emlékeztet a majdani Rejtő-regények némileg életunt, előkelő csavargóiéra és szélhámosaiéra. Kitűnően verekedik, idegen nyelveken beszél, megjelenésében hűvösen elegáns. Amikor a hírlapíró kollégák nyomozni kezdenek előélete után, a következőre jutnak: „Így derült ki lassacskán, hogy gyönyörűen hegedül, üres óráiban fest, nagyszerű koktélokat kever, kártyát tüntet el, gondolatot olvas. Megtudtuk azt is, hogy Milánóban tenorista volt, New Yorkban pedig akrobata. Egyszóval nem tudtunk róla semmit, csak azt, hogy az isten is újságírónak teremtette.” Jaguár családi névként a Gróf Mindenyssa Zdenkót használja, és előéletére nézve a fentiek mellett nyugalmazott huszárfőhadnagy.
Ha csupán a Jaguár és a Rejtő-regények közti hasonlóságok érdekelnek bennünket, akkor persze elkerülheti a figyelmünket, hogy a mű eleve egy lazán összefüggő Heltai-regénysorozat része. Ezek a bohémregények (Family Hotel, VII. Emánuel és kora stb.) Mák István újságíró személyén keresztül kapcsolódnak össze ‒ a Jaguárban például ő lesz a frissen alapított újság felelős szerkesztője. Csupa kétes egzisztenciáról van szó természetesen: nyomorgó, uzsorásokat és zálogházakat jól ismerő fiatalemberekről, akik a józsefvárosi Chicago kávéházban és a Hableány nevű lebujban szövik nagyratörő terveiket az újság felfuttatásáról, művészi karrierről és reménytelen szerelmekről. Összejöveteleik során gyakran megtörténik, hogy az ötödik pohár pálinkáig meg sem szólalnak ‒ képzelhetjük ezek után a tervek kristálytiszta és célratörő jellegét.
Jaguár természetesen kivétel ‒ ő kiemelkedik a többiek közül, és a rövidesen megismert Nagy Senki álnevű illető, a barátja lesz csak igazán méltó hozzá. Róla is hamarosan megtudjuk a következőket egy bemutatkozó monológból: „Ismerem az embereket, logikusan gondolkozom, rengeteget olvastam, beszélek franciául, angolul, németül, olaszul, spanyolul és oroszul, tanultam jogot,orvostudományt, kémiát, fizikát, mérnöki oklevelem van, egyszóval művelt ember vagyok. Csak művelt ember lehet jó betörő.” Ő is igazi rejtői figura, ha mondhatunk ilyet egy bő húsz évvel később körvonalazódó írói pálya megelőlegezéseként. Az ilyen titokzatos, gyakran kettős életet élő figurák, a majdani Senki Alfonz előképét persze Jules Verne Nemo kapitányában is felismerhetjük, a művelt anarchistában, forradalmárban és tudósban. Vagy, mint egy kiváló Szigeti Csaba-tanulmány összefoglalja, az apokrif Szent Nemo életrajz paródiáiban a Verne előtti évszázadokból.
Mi volna tehát a Jaguár legfontosabb újítása a szórakoztató regényirodalom még épp első világháború előtti kontextusában? Elsősorban a műfaj humoros irányban történő elmozdítása. Ál-detektívregénynek is mondhatjuk bizonyos értelemben, noha van benne nyomozás, van benne (előre bejelentett) rablás, tehetetlen rendőrség ‒ és persze váratlan fordulatok, fejezetvégi szüszpanszok. A pesti bohémvilágba helyezett cselekmény némileg azért átszínezi mindezt, valamiféle komolytalan színezetet kölcsönözve a történetnek. Egy pillanatra sem téveszthetjük szem elől, hogy a rablások végső soron összefüggnek a Krajcáros Igazság című lap megmentésével, és a példányszámnöveléshez szükséges szenzációkat szolgáltatják. Jobban belegondolva persze Rejtő regényeinek észak-afrikai helyszínei, kikötői verekedései, matróztémái, nagyszabású szélhámosságai hasonló módon működnek. Mintha a Rejtő-univerzumhoz szándékosan hozzátartozna a távolító, egzotizáló, nem-magyarországi helyszín. Inkább csak kivételesen, egy-egy atipikus Rejtő-történetben (mint amilyen például A boszorkánymester) járunk budapesti miliőben.
A Jaguár egyébként Cs. Horváth Tibor és Zórád Ernő képregény adaptációjában, vagy egy 1967-es filmváltozatban is (Mensáros László, Bodrogi Gyula, Garas Dezső, Major Tamás és mások részvételével) közönség elé került. Mindezekkel a jellegzetességeivel, adaptációival együtt még inkább alkalmas arra, hogy bevezetőként használjuk a magyar tömegkultúra békebeli, illetve két világháború közti világába, mintegy áthidalva a Rejtő-regények egzotikus helyszínei és budapesti gyökerei közti távolságokat.
Borítókép: illusztráció
