Az idei rendezvénysorozat is őrzi azt a sajátosságot, amelyet a néhai László Ferenc zenetudós a Mozart-fesztiválok megálmodója és létrehozója már a kezdetkor kiötölt, miszerint a koncerteken olyan zeneszerzők is kapjanak helyet, akik valamilyen módon Mozart korához, művészetéhez kapcsolódnak. Tudjuk, hogy Mozartnak nem sok türelme volt a fiatalabb zongoristák meghallgatásához, rendszerint néhány perc után mindenkit faképnél hagyott, akit középszerűnek ítélt meg. De amikor a 17 éves Beethoven zongorajátékát meghallotta, kirohant a szobából, és a következőket mondta: tartsátok rajta a szemeteket, mert egyszer még olyat alkot, amiről az egész világ beszélni fog. Hogy a nyitóhangverseny műsorában Beethoven V. Esz-dúr zongoraversenye is helyet kapott – bár az 1809-ben komponált concertót Mozart korai halála miatt már nem hallhatta –, talán az akkori Mozart–Beethoven-„találka” emlékének is köszönhető. Az est műsorát a sokadszorra visszatérő Stefan Geiger vezényelte, akinek elegáns, precíz, lényegre törő vezénylését a zenekar és a közönség is megkedvelte. Aurelia Vişovan a kolozsvári zeneiskola és a zeneakadémia neveltje, számos hazai és nemzetközi verseny győztese, valójában már ötéves korától zongorázik, mondhatni csodagyerek volt, aki zongorajátékával immár felnőtt művészként Európa-szerte és ezen az estén Kolozsváron is csodát művelt.
Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) Szöktetés a szerájból című vígoperája pezsgő, fordulatos szerelmi történet, amelyet a boldogság napsugara ragyog be. A német Singspiel hagyományokat továbbfejlesztő vígoperában Mozart a keleties jelleg hangsúlyozására törökös hangszíneket idéz, ami a gyors-lassú-gyors felépítésű nyitánynak is sajátossága. A vidám, száguldó tempójú, tetszetős fúvósszólóktól és a dinamikai árnyalatok játékától ragyogó néhány perces Szöktetés a szerájból-nyitány csupa felhőtlen mosoly, örömzene, amely az első perctől ünnepi boldogsággal töltötte meg a hallgatók szívét.
A hangverseny további részében az Esz-dúr hangnem dominált: Beethoven V. zongoraversenye, Mozart 39. szimfóniája, és Haydn Menuettje, amelyet Aurelia Vişovan ráadásként játszott is ezzel a hősies, erőt és fényt sugárzó hangnemmel ölelte körül a közönséget.
Ludwig van Beethoven (1770–1827) öt zongoraversenye közül az utolsó a hatalmas méretű V. Esz-dúr zongoraverseny, op. 73., amely az Eroica szimfóniához hasonlóan a francia forradalom eszméihez és Napóleon személyének kultuszához kötődik, innen a concerto Emperor mellékneve. Aurelia Vişovan magabiztos, határozott zongorajátéka már az első pillanattól a kezdőtétel hatalmas erejű, hősies, emelkedett hangulatát közvetítette. A merész akkordok, a gyöngyöző apró technika, pergő trillák, a simán sikló skálamenetek, a könnyen hömpölygő futamok, a zenekarral folytatott színes párbeszédek, egyszóval minden hangja művészi tökéletességet sugárzott. A lassú tétel Beethoven egyik legérzékenyebb költői vallomása, amelyben a borongó hangulat, a befele fordulás és a múltba merengés bensőséggel daloló csodálatos téma variációiban bontakozik ki. A lassú tételhez megszakítás nélkül kapcsolódik a robbanó erejű, száguldó tempójú Rondo-finálé, amelynek önfeledt vidámsága, diadalmas ragyogása ellenállhatatlanul sodor magával. Aurelia Vişovean stílushű tolmácsolásában a drámai erő és a légies poézis, a virtuozitás és az elegancia tökéletes harmóniája elhivatottságról, profizmusról, a zene szeretetéről mesélt. A közönség kirobbanó tapsorkánját Haydn 28. Zongoraszonátájának pergő díszítésektől fénylő, ékszercsillogású Esz-dúr Menuett-tételével köszönte meg.
Mozart utolsó három nagy szimfóniájának első termése, a 39. Esz-dúr szimfónia, K.543. A bevezetés sejtelmes, titokzatos és félelmet gerjesztő dallamíve Mozart Don Giovannijának közelségét mutatja. A drámai kezdő akkordok után, vulkáni erő hatja át a dinamikus I. tételt, amelyből nem hiányoznak a finoman meghúzódó énekszerű hajlatok sem. Stefan Geiger karmester a színek mestere, érzi és éli Mozart zenéjét. Művészi intencióit követve, a zenekar hangulatosan illesztette egymáshoz a férfiasan robbanó, erélyes és a simulékonyan hízelgő, nőiesen költői karaktereket. A lassú tételt „zenekari áriának” nevezném, amelynek szépsége az operakomponista Mozart mesterségbeli kiválóságát dicséri. A tételben a bájosság és az elegancia mellett a lelki feszültség is helyet kap, színes foltot a fuvola-, fagott-, klarinét- és kürtszólók, valamint a zenekarral folytatott dialógusok képeznek. Az ünnepélyes harmadik tételben Mozart részben a szimfónia kezdeti heroikus hangját, részben pedig a bécsi szerenádzenék stílusát veszi át. Az erőteljes menüett inkább Ländler, vaskos népi tánc, amelynek középső részében a fa- és rézfúvósok népies ízű zeneszövetéből bájosan idillikus klarinétszóló emelkedik ki. Az utolsó tételben Mozart olyan szédületes iramot diktál, mintha önmaga elől szaladna. De a rakétagyorsaság ellenére a zeneszövet dallamossága nem a veszít fényéből, szellemes fordulatokban, meglepő modulációkban gazdag, önfeledt életörömmel perdül tova, és bár a mozarti mosoly mögött a szemek ragyogása néha el-elhomályosul, a szimfónia kicsengése optimista, ártatlan gyermeki boldogságot hirdet.
Élménydús este volt! Stefan Geiger muzikális, magával ragadó, szenvedélyes vezényletével a zenekar örömzenélt, Aurelia Vişovan zongorajátéka elvarázsolt, a művészi produkciókat sokszorosan megérdemelten hosszas tapsorkán követte. Vivat Musica, vivát Mozart-fesztivál!
Borítókép: Aurelia Vişovan magabiztos, határozott zongorajátéka már az első pillanattól a kezdő tétel hatalmas erejű, hősies, emelkedett hangulatát közvetítette FOTÓ: CRISTINA RĂDULESCU
