Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2024. szeptemberi számában.
Amikor tavaly ősszel kiderült, hogy a szatmári EKE vállalja a következő tábor szervezését, teljesen biztos voltam abban, hogy a résztvevőknek életre szóló élményben lesz majd részük, hiszen a szatmári EKE-sek legfőbb jellemzője a profizmus. Bár ők is úgy vágtak neki a nagy kihívásnak, hogy közülük sokan még soha nem szerveztek tábort, a határozottságuk és elszántságuk garantálta a várható sikert. Mivel szerettünk volna valamilyen módon mi is hozzájárulni a szervezéshez, pontokba szedve összeírtuk a tavalyi tábor tapasztalatait és tanulságait, valamint felleltároztuk és elrendeztük a várfalvi EKE-várnál levő szervezési kellékeket. Továbbá átadtuk a tavaly létrehozott weboldalt, hogy nekik csak az arculatot és a tartalmakat kelljen frissíteniük, emellett felajánlottuk a walkie-talkie-k és elsősegélycsomagok kölcsönadását is. Természetesen bármilyen kérdéssel fordultak hozzánk az év folyamán, megpróbáltunk készségesen válaszolni, tanácsot adni, hiszen nekünk is nagy segítséget jelentett az előző évek szervezőinek tapasztalata.
Aztán hirtelen elrepültek a tavaszi és nyári hónapok, július végén pedig izgalmakkal telve útnak indultunk Máramaros felé, hogy belevessük magunkat az egyhetes kalandba. Aknasugatagra érkezve kellemes látvány fogadott, hiszen a tavasszal megtekintett sátortábor területe most sokkal zöldebb és élettel telibb volt, a sátrak nagy része már állt, visszaköszöntek a tavaly forradalmasított tusolók, a nagy rendezvénysátornak is megtalálták a helyet, ráadásul pedig egy gyereksarkot is kialakítottak. Szerencsére a hely adottságainak köszönhetően nem kellett foglalkozni a színpaddal, mert ott állt a tér közepén. Az önkéntesek bázisaként egy idilli kempinget választottak közel a táborhelyhez, kis tóval és csodás kilátással a Kakastaréjra. A regisztrációt a sátortábor mellett lévő mezőgazdasági épületben alakították ki, és idéntől bankkártyával is lehetett fizetni a helyszínen, ami nagyban felgyorsította a folyamatot. Mivel tavaly fel-alá rohangáltam a regisztráció első két napjában, most jól esett beülni az önkéntesek közé, s fogadni az érkező résztvevőket, segíteni nekik a túrák kiválasztásában s átadni az ajándékcsomagot. A Havas Tamás és lánya, Pancsi vezette csapat nagyon ügyesen megoldotta a logisztikát: a helyszínen regisztrálók külön csapatnál jelentkeztek be, az előre regisztráltak több asztalnál is véglegesíthették a túrafoglalásukat, a részvételi díjak bevételezésével pedig külön csapat foglalkozott. Minden résztvevő kapott egy-egy kártyát, amin írta az általa választott túra nevét és a napot, amelyre jelentkezett, ezt pedig cserélgethették egymás között a túrázók. Mivel nem volt ivóvíz a sátortábor területén, minden táborlakó kapott egy 5 literes vizet, amit egy másik csapatnál lehetett átvenni. A mosolygós, végtelenül türelmes lányoknál lehetett amúgy az előre rendelt túrapólót is beszerezni, valamint befizetni a következő napi menüre. Külső szemmel úgy tűnt, hogy minden sokkal gördülékenyebben működik, mint tavaly, mert nekik sikerült jobban elkülöníteniük s megfelelően leosztaniuk a különböző feladatokat. Bár az önkéntesek közül kevés személyt ismertem, mégis mindenki nagyon kedvesen fogadott, így gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Már első pillantásra az volt a benyomásom, hogy összeszokott, profi csapat áll a szervezés mögött, majd megtudtam, hogy kb. 10-15 ember az utolsó másfél hónapban elhivatottan és aktívan dolgozott azért, hogy megvalósuljon a tábor.
Az elkövetkezendő három napban a túrák kerültek főszerepbe, a színes felhozatalnak köszönhetően pedig mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbb útvonalat. Én abban a privilégiumban részesültem, hogy mindhárom nap más-más túrára osztottak be segédnek, így szerdán a Szaplonca-kőhöz, csütörtökön a Lóhavasi-vízeséshez és Aranyos–Beszterce-tóhoz (Radnai-havasok), pénteken pedig a Fekete-hegyre (Mogosa) jutottam el. Mivel kedves túravezető társaim nem róttak rám sok teendőt, én is ugyanúgy élvezhettem a túrázást, mint a résztvevők, ráadásul pedig nagyon vagány embereket ismerhettem meg és izgalmas beszélgetésekben merülhettem el, miközben a kilométereket róttam. Nádudvary Györgyivel két nap is együtt túráztunk, így megismerhettem a történetét, hogy miként sodorta az élet Hollandiába, s ámulattal hallgattam, hogy családjával minden évben visszajárnak a táborba, már több mint 20 éve. Ekkor értettem meg igazán, hogy mit is jelent az embereknek az EKE Vándortábor: a gyökerekhez való visszatérést, a kapcsolatépítést, ráadásul pedig Erdély különböző szegleteinek felfedezését, ahova egyébként lehet, hogy sosem jutnának el.
Még rengeteg élményről számolhatnék be, ha az újság hasábjai nem szorítanának terjedelmi korlátok közé, viszont amit elengedhetetlen megemlítenem, az a csütörtök esti, zseniális hangulatú kvíz, amelyet Kovács Zsolt (Kozsó) kvízmester vezetett, valamint a péntek esti tábortüzes gitárest, amely során a The Phoenix SM együttes fergeteges bulit csapott. Azt is pozitívumként emelném ki, hogy a Facebook–kommunikáció nagyon jól működött, Vajda Béci fotós hihetetlen gyorsasággal és hatékonysággal osztotta meg az adott napról készült fényképeket és videóösszeállításokat, emellett a fontos információkat is azonnal közölték online. Bár szinte minden túrára busszal kellett eljutni, a logisztika ügyesen ki volt okoskodva, Fehér Anetta pedig profin kézben tartotta a koordinálást, s ügyesen orvosolta a váratlan helyzeteket (például amikor lerobbant egy busz). Emellett megoldották az olimpia közvetítését a rendezvénysátorban, és minden este vetítettek mesét a gyerekeknek, a listát pedig folytathatnánk. Végezetül pedig őszinte elismerés jár Bartha Botinak, a tábor szívének, lelkének, agyának, aki az elmúlt egy évben időt és energiát nem sajnálva keményen dolgozott a tábor megvalósításáért, lelkesedésével pedig másokat is inspirált és motivált, így sikerült egy szuper csapatot maga mellé állítania. Az 1301 résztvevő nevében szeretnék ismét köszönetet mondani mindenkinek, aki kicsit is hozzájárult egy ilyen színvonalas tábor megszervezéséhez, hiszen kétség kívül állíthatom, hogy életre szóló élményekkel hagytuk magunk mögött Aknasugatagot.
