6. Tolvajkő (Vlegyásza/Vigyázó-hegység)
Útvonal: autóbusszal Ponor Ékig, innen gyalog: Alunu Mic völgye – Oncsásza-rét – Tolvajkő (Piatra Tâlharului, 1608 m) – Mikó-havas (Vf. Micău) – Néma-havas (Vf. Nimăioasa) – Égett-völgy (Valea Arsă) – Havasrekettye, Stanciu-tisztás, innen autóbusszal vissza a táborba.
Minősítés: nagyon nehéz túra;
Távolság: 19 km;
Táv busszal: 120 km (oda-vissza);
Menetidő: kb. 2 óra busszal (oda-vissza) + 9 óra gyalog;
Teljes szintemelkedés: 810 m;
Teljes szintereszkedés: 925 m.
Miután buszunkkal elindultunk Sztánáról, áthaladtunk Zsobokon, Sárvásáron, Bánffyhunyadon, itt pedig letérve az E60-as főútról, Nagykalota (Călata) felé folytattuk utunkat, ahol a Doda Pilii – Ponor Ék – Pádis irányjelző táblánál jobbra tértünk. Miközben Kalotabökényen (Buteni) és Meregyón (Mărgău) keresztül kanyargott az utunk, a távolban feltűnt előttünk az 1836 m magas Vlegyásza (Vigyázó/Kalota-havas). Ezután Kőrizstetőn (Scrind-Frăsinet) haladtunk keresztül, majd Havasrekettye (Răchiţele) következett, ahonnan meredeken kígyózó, néhol keskeny aszfaltúton jutottunk el az Ér-patak völgyén keresztül Doda Piliire, majd Ponor Ékre. Átkelve a Meleg-Szamos hídján, hamarosan véget ér a település, Kolozs megyéből Bihar megyébe átlépve pedig az aszfaltútnak is vége szakad. Továbbhaladtunk a Pádis felé vezető, nagyon rossz minőségű, kátyús úton, majd 1 km után buszunk letért jobbra a Meleg-Szamos völgyébe, jobb minőségű makadámútra. Kevesebb mint 2 km után megérkeztünk túránk kiindulópontjához, ahonnan gyalog folytattuk utunkat.
Átbújtunk a sorompó alatt, átkeltünk a Meleg-Szamos hídján, majd balra térve a sárga jelzésű, Szamos-bazár felé vezető úton haladtunk kb. fél kilométert, amíg útelágazáshoz nem értünk. Itt a sárga jelzésről jobbra leválik a kék kereszt jelzés, amelyik az Alunu Mic völgyében halad az Oncsásza-rét irányába, mi ezt az irányt választottuk. Erdei utunkat kétoldalt magas fenyők szegélyezték, így kellemes árnyékban folytattuk túránkat, egyelőre szinten haladva. Másfél kilométer után rövid kitérőként felmászhattunk az Alunului-barlanghoz, ha pedig hajt a kíváncsiság, néhány méternyit be is ereszkedhetünk és fejlámpával körülnézhetünk. Ezután folytattuk utunkat további másfél kilométert megtéve, kevesebb mint 100 m szintemelkedéssel, majd átkeltünk az Alunu Mic-patakon, amit túránk első nagyobb mászása követett. Nagyjából 1 km alatt 240 m-t emelkedtünk, haladásunkat pedig nagyban nehezítették (vagy épp izgalmasabbá tették) a turistaútra kidőlt fák. Az akadálypályán néhol átmászással, rosszabb esetben kúszással jutottunk át, de az élmény mindkét esetben garantált. Miután mindannyian sikeresen teljesítettük a túra legnehezebb szakaszát, felszusszanhattunk, hiszen innen már csak ereszkedés következett. Nagyjából 600 m távon 85 m-t ereszkedtünk, majd szempillantás alatt kiértünk az Oncsásza-rétre, ahonnan már láthattuk túránk célpontját, a Tolvajkőt, ettől balra pedig a Sík-havas is feltűnt előttünk. Mesebeli világban érezhettük magunkat a hosszan elterülő réten, amelyet körös-körül fenyőerdő szegélyez.
Toronyiránt haladtunk, egyenesen szemünk előtt tartva a Tolvajkő szikláit, majd kevesebb, mint 400 m után enyhén balra térve követtük az erdő szélét. Nagyjából 400 m után a kék kereszt jelzésű utunkba belefutott a Varasó menedékház irányából érkező sárga sáv jelzés, innen ezen folytattuk utunkat, jobbra térve. Eleinte kis időre ismét betértünk a fák közé, majd az erdő szélén próbáltuk tartani a helyes irányt. Mivel a jelzés nagyon hiányos és kopott, teljes mértékben a túravezetőnkre kellett hagyatkoznunk, vigyázva, hogy le ne maradjunk a csoporttól. Utunk enyhén 100 m-t emelkedett a következő 1 km-es szakaszon, amelyen nagyjából egyenesen kellett haladnunk, majd az erdő szélét érintve be kellett térnünk balra, a fenyők közé. Miközben próbáltuk megtalálni a keskeny, nehezen látható csapást, a fákon helyenként ismét feltűnt a sárga sáv jelzés, mutatva az irányt. Kiérve a nyílt terepre, borókásban emelkedtünk tovább az egyre meredekebb hegyoldalon, közben a fáradtságot az előttünk kinyíló táj látványával próbáltuk enyhíteni. Már csak néhány méter és megpillantottuk tőlünk balra a Tolvajkő (1608 m) látványos sziklaalakzatát, amely a tavaszi krókuszvirágzás idején még impozánsabb. Közelebb érve a sziklatömbhöz, turisztikai útvonaljelző táblák mutatták az utat a Vlegyásza és a Varasó menedékházhoz, valamint Pádis felé. Eddig 7,6 km-t tettünk meg a 19-ből, a nehezén már túl voltunk.
Következhetett a jól megérdemelt pihenő, közben néhány fős csoportokban felmászhattunk a Tolvajkő nagyobb sziklatömbjére megcsodálni a gyönyörű panorámát. Alattunk hosszan terült el az Oncsásza-rét, tőlünk jobbra a Horgas-havast láthattuk, majd elindítva tekintetünket balra, a távolban feltűnt a Rozsda-szakadék, majdnem szemben pedig a Nagy-Bihar (1849 m), az Erdélyi-szigethegység legnagyobbja. Tőle kissé balra a Pádisi-fennsíkot láthattuk, fölé emelkedve pedig a Mócok templomát pillanthattuk meg. Majd hátrafordulva tekintetünkkel pásztáztuk végig a tájat: tőlünk kissé balra, a közelben láthattuk a Sík-havas (1759 m) platóját, amelyet tavasszal többhektárnyi krókuszmező borít, velünk szemben, kissé távolabb a Bocsásza (1792 m) büszkélkedett jellegzetes kettős csúcsával, kissé jobbra, északkeleti irányban pedig feltűnt a Vlegyásza (1836 m), tetején a meteorológiai állomással.
Miután elfogyasztottuk uzsonnánkat és kigyönyörködtük magunkat, a kék sáv jelzésen folytattuk utunkat, a gerincen haladva a Mikó-havas irányába. Nyílt terepen gyalogoltunk nagyjából másfél kilométert, amikor elhaladtunk egy név nélküli csúcs mellett, amelyen óriás kereszt hívja fel magára a figyelmet. Kevesebb mint 400 m után a makadámútról le kellett térnünk jobbra, itt régi kőfal maradványaira figyelhettünk fel. Nagyjából fél kilométer után útelágazáshoz értünk, a bal oldali utat választottuk, majd 700 m után, tőlünk jobbra megpillantottuk a Mikó-havast (1640 m), amelyre kis kitérőt lehet tenni, ám különösebb kilátásban nem lesz részünk. Nagyjából 800 m után, egy tanyasi háznál letértünk a Vlegyásza irányába haladó kék sáv jelzésről, és jelzés nélküli úton haladtunk tovább. Kevesebb mint 1 km után elhaladtunk a Néma-havas (1589 m) mellett, amelyre rövid kitérőt tehetünk, amennyiben időnk engedi, majd folytattuk utunkat és közel fél kilométer után letértünk a gerincútról, megkezdve fokozatos ereszkedésünket eleinte nyílt terepen, majd erdőben. 1,2 km után elágazáshoz értünk, ahol a jobb oldali utat választottuk, amelyik az Égett-völgybe (Valea Arsă) vezet, majd fák árnyékában hűsölve ereszkedtünk nagyjából 900 m-en keresztül, amíg fel nem tűnt előttünk az Égett-kő (Piatra Arsă) robusztus mészkőfalaival. Innen már csak 350 m-t kellett megtennünk, és utunk belefutott az Égett-völgyben haladó széles makadámútba. A hátralevő 3,5 km-es szakaszon további 300 m szintet ereszkedtünk még szinte észrevétlenül, majd megérkeztünk a havasrekettyei Stanciu-tisztásra, ahol kis bódéknál csillapíthattuk szomjunkat. Busszal indultunk vissza Sztánára, az EKE Vándortábor helyszínére.
(Borítókép: A Tolvajkő madártávlatból, drónfelvételen még látványosabb / A szerző felvétele)
