Hogyha nyár, és már július 2. fele is ránk köszönt, akkor FerBiT – Ferences Biciklitúra. Életemben segít egyensúlyban maradni önmagammal, Istennel és a természettel ez a kihagyhatatlan bringatúra. A következő verssorok idézik azt az érzést, ami felerősödik bennem, amikor minden évben, tavasszal meghallom a FerBiT felhívását, újabb útszakaszát: „Jöjj, sétáljunk egyet s szemléljük Istent... / S ott jár a hegyormokon ibolya-fellegekben, / hajnal, dél, alkonyat ragyog, ha mozdulata rebben, / a nap a bérese s szórja szerteszét / a termő élet magvait és kivirul a rét” (Ölbey Irén)
Istennek legyen hála, immár a 6. alkalommal élhettem meg azt a családias, önfeledt szabadságot egy olyan környezetben, ami Isten-, ember- és természet közeli volt egyben. Ebben az esztendőben már a 17. útján gurult a FerBiT.
Minden évben más útvonalon tekerünk-gurulunk. A kerékpáros napjaink a megújulásról szólnak. Mottónk így hangzott: „Újuljatok meg!” (Ef 4,23–24). A biciklitúra alatt a három isteni erényt – a hitet, a reményt, és a szeretetet – vettük alapul. A napi szentmisék, a kiscsoportos beszélgetések alkalmával jó volt átélni mindazt a gazdagságot, amivel az egyházunk rendelkezik.
Köszönöm minden résztvevőnek, hogy megmutattuk önmagunknak és a teremtőnknek, hogy neki tetszően élni olyan felemelő, éltető és építő. A vidámság, a lelki töltet, a természet hangja, a színek, a formák, minden mozduló és minden mozdulatlan megérintett ebben az öt napban, olyan élmények, amelyek bizonyossággal megerősítenek abban, hogy évről évre szenvedéllyé váljon a lelkemnek és a testemnek a FerBiT. Ezért nem búcsúzunk, mivel már összetartozunk! Évről évre a teljes valóságában, közötte pedig lelkiekben.
Most is, mint minden évben köszönöm az Úrnak, hogy a te szívedbe helyezte Bonaventura atya az Ő vágyát, és így te ezt megálmodhattad! Mindannyiunk javára, örömére és Isten dicsőségére.
Ha valaki az Isten által kapott társával vehet részt egy ilyen zarándoklaton, az egy különleges ráadás és kegyelem. Ennek a lehetőségét és élményét is hálás szívvel köszönöm.
Hogyha nyár, és már július 2. fele is ránk köszönt, akkor FerBiT – Ferences Biciklitúra. Életemben segít egyensúlyban maradni önmagammal, Istennel és a természettel ez a kihagyhatatlan bringatúra. A következő verssorok idézik azt az érzést, ami felerősödik bennem, amikor minden évben, tavasszal meghallom a FerBiT felhívását, újabb útszakaszát: „Jöjj, sétáljunk egyet s szemléljük Istent... / S ott jár a hegyormokon ibolya-fellegekben, / hajnal, dél, alkonyat ragyog, ha mozdulata rebben, / a nap a bérese s szórja szerteszét / a termő élet magvait és kivirul a rét” (Ölbey Irén)
Istennek legyen hála, immár a 6. alkalommal élhettem meg azt a családias, önfeledt szabadságot egy olyan környezetben, ami Isten-, ember- és természet közeli volt egyben. Ebben az esztendőben már a 17. útján gurult a FerBiT.
Minden évben más útvonalon tekerünk-gurulunk. A kerékpáros napjaink a megújulásról szólnak. Mottónk így hangzott: „Újuljatok meg!” (Ef 4,23–24). A biciklitúra alatt a három isteni erényt – a hitet, a reményt, és a szeretetet – vettük alapul. A napi szentmisék, a kiscsoportos beszélgetések alkalmával jó volt átélni mindazt a gazdagságot, amivel az egyházunk rendelkezik.
Köszönöm minden résztvevőnek, hogy megmutattuk önmagunknak és a teremtőnknek, hogy neki tetszően élni olyan felemelő, éltető és építő. A vidámság, a lelki töltet, a természet hangja, a színek, a formák, minden mozduló és minden mozdulatlan megérintett ebben az öt napban, olyan élmények, amelyek bizonyossággal megerősítenek abban, hogy évről évre szenvedéllyé váljon a lelkemnek és a testemnek a FerBiT. Ezért nem búcsúzunk, mivel már összetartozunk! Évről évre a teljes valóságában, közötte pedig lelkiekben.
Most is, mint minden évben köszönöm az Úrnak, hogy a te szívedbe helyezte Bonaventura atya az Ő vágyát, és így te ezt megálmodhattad! Mindannyiunk javára, örömére és Isten dicsőségére.
Ha valaki az Isten által kapott társával vehet részt egy ilyen zarándoklaton, az egy különleges ráadás és kegyelem. Ennek a lehetőségét és élményét is hálás szívvel köszönöm.
Hogyha nyár, és már július 2. fele is ránk köszönt, akkor FerBiT – Ferences Biciklitúra. Életemben segít egyensúlyban maradni önmagammal, Istennel és a természettel ez a kihagyhatatlan bringatúra. A következő verssorok idézik azt az érzést, ami felerősödik bennem, amikor minden évben, tavasszal meghallom a FerBiT felhívását, újabb útszakaszát: „Jöjj, sétáljunk egyet s szemléljük Istent... / S ott jár a hegyormokon ibolya-fellegekben, / hajnal, dél, alkonyat ragyog, ha mozdulata rebben, / a nap a bérese s szórja szerteszét / a termő élet magvait és kivirul a rét” (Ölbey Irén)
Istennek legyen hála, immár a 6. alkalommal élhettem meg azt a családias, önfeledt szabadságot egy olyan környezetben, ami Isten-, ember- és természet közeli volt egyben. Ebben az esztendőben már a 17. útján gurult a FerBiT.
Minden évben más útvonalon tekerünk-gurulunk. A kerékpáros napjaink a megújulásról szólnak. Mottónk így hangzott: „Újuljatok meg!” (Ef 4,23–24). A biciklitúra alatt a három isteni erényt – a hitet, a reményt, és a szeretetet – vettük alapul. A napi szentmisék, a kiscsoportos beszélgetések alkalmával jó volt átélni mindazt a gazdagságot, amivel az egyházunk rendelkezik.
Köszönöm minden résztvevőnek, hogy megmutattuk önmagunknak és a teremtőnknek, hogy neki tetszően élni olyan felemelő, éltető és építő. A vidámság, a lelki töltet, a természet hangja, a színek, a formák, minden mozduló és minden mozdulatlan megérintett ebben az öt napban, olyan élmények, amelyek bizonyossággal megerősítenek abban, hogy évről évre szenvedéllyé váljon a lelkemnek és a testemnek a FerBiT. Ezért nem búcsúzunk, mivel már összetartozunk! Évről évre a teljes valóságában, közötte pedig lelkiekben.
Most is, mint minden évben köszönöm az Úrnak, hogy a te szívedbe helyezte Bonaventura atya az Ő vágyát, és így te ezt megálmodhattad! Mindannyiunk javára, örömére és Isten dicsőségére.
Ha valaki az Isten által kapott társával vehet részt egy ilyen zarándoklaton, az egy különleges ráadás és kegyelem. Ennek a lehetőségét és élményét is hálás szívvel köszönöm.
