„Törzsében székely volt, fia Hunniának, hűséges szolgája bomlott századának”

Tamási Áron Farkaslakán látta meg a napvilágot szegény, sokgyermekes földműves családban. Kisgyerekként a bal tenyere súlyosan megsebesült, és mint mezei munkára alkalmatlan kezdhette meg iskoláit Székelyudvarhelyen. 1917-ben hadiérettségit tett és a gimnáziummal párhuzamosan a tiszti iskolát is elvégezte. 1918-ban részt vett a piavei csatában, helytállásáért vitézségi érmet és néhány nap szabadságot kapott, amelynek letelte után már nem tért vissza a frontra. 1918 novemberében a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de amikor románul kezdtek oktatni, átjelentkezett a kereskedelmi akadémiára. Diplomájának megszerzése után bankoknál dolgozott, ekkor indult írói pályafutása is: 1922-ben a Szász Tamás, a pogány című novellájával megnyerte a Keleti Újság novellapályázatát.

1923-ban a jobb megélhetés reményében és kalandvágyból az Egyesült Államokba utazott, ahol alkalmi munkákból élt, majd banktisztviselőként dolgozott. Kínzó honvágyát írással enyhítette, hazaküldött novelláiból állt össze Lélekindulás című, 1925-ben megjelent kötete. A székely népballadák, népi mókák világát idéző könyvre felfigyelt a közönség és a kritika is. 1926-ban hazatért Kolozsvárra, az Újság munkatársa lett, kapcsolatba került az Erdélyi Helikon és a Korunk körével is.

1932-ben jelent meg legnépszerűbb regénye, az Ábel a rengetegben, amely később az Ábel az országban és az Ábel Amerikában című kötetekkel trilógiává állt össze. A Hegedűs Géza által „fenyőillatú remekműnek” aposztrofált regény zárómondata mára szállóigévé vált: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Későbbi műveit, a Jégtörő Mátyás című regényt, majd színműveit (Énekes madár, Tündöklő Jeromos, Csalóka szivárvány) is erős költőiség, a népmesék varázslata jellemezte.

Többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943), valamint 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is.

Az író 1944-től Budapesten élt, 1945 és 1947 között a Nemzetgyűlés képviselője, 1943-tól 1949-ig az MTA levelező tagja volt. 1949-től, a kommunista diktatúra kiépülése után a mellőzöttség lett osztályrésze, ebben az időben jeleneteket, bábjátékokat írt. Csak 1953-ban jelenhetett meg önéletrajzi visszaemlékezéseinek újabb kötete, a Bölcső és bagoly, valamint a Hazai tükör című regénye.

1954-ben Kossuth-díjat kapott és tagja lett az újjászervezett Hazafias Népfront Országos Tanácsának. Az 1956-os forradalom idején a rádióban is felolvasott Magyar fohász című írásában hitet tett a forradalom mellett és a Parasztszövetség újjászervezését szorgalmazta. A forradalom leverése után az Írószövetség decemberi gyűlésén felolvasta a Gond és hitvallás című nyilatkozatot, amelyben kiállt a levert forradalom célkitűzései, eszményei mellett. Egy évvel később – nem kis nyomásra – elhatárolta magát a forradalomtól, de a hatalmat az erkölcsi és esztétikai értékek méltánylására kérte. 1959-ben részt vett az Írószövetség újjáalakításában, 1963-ban a Béketanács elnökségi tagja lett.

Egyre súlyosbodó betegsége miatt 1965-től kórházi ápolásra szorult, utolsó művét, a Vadrózsa ága című visszaemlékezését már betegágyán mondta tollba feleségének.

1966. május 26-án halt meg Budapesten, végrendelete szerint szülőfalujában, Farkaslakán helyezték örök nyugalomra. Emlékművét – amelyen műveinek jellegzetes alakjai találhatók – Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor készítette, sírfeliratát pedig az író maga fogalmazta: „Törzsében székely volt, fia Hunniának / Hűséges szolgája bomlott századának.”

Özvegye 1990-ben Tamási Áron-díjat alapított, az írót pedig a Digitális Irodalmi Akadémia 1999-ben posztumusz tagjává választotta. Nevét több intézmény is viseli – iskolák, valamint az 1948-ban alakult sepsiszentgyörgyi színház is. Az Ábel-trilógiából és több más művéből tévéjáték is készült, színműveit sorra tűzik műsorukra az erdélyi és magyarországi színházak.

Születésének 125. évfordulójára január elején a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága Tamási Áron-emlékévet indított, amelynek programjában Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában is számos esemény szerepel, köztük színházi előadások, kiállítások, irodalmi estek, próza- és esszéíró verseny, novellapályázat és illusztrációs pályázat.

(Az MTVA Sajtóarchívumának portréja)

***

Tamási Áron 125

2022. szeptember 19-én világtörténelmet írunk: ezen a napon temetik el II. Erzsébet királynőt, a leghosszabb ideje regnáló brit uralkodót, a világszinten második leghosszabb ideig trónon lévő államvezetőt. Történelmi időszak zárul be ezzel. Miközben kegyelettel búcsúzunk tőle és ükanyjára, Rhédey Klaudiára gondolunk, nem feledhetjük, hogy 125 évvel ezelőtt Farkaslakán megszületett Tamási Áron. 

„Nincs módunkban kitérni a hűség elől” – Tamási Áron 125 Emlékév – hirdeti az óriásplakát, amely Farkaslakán a falu szülöttjére irányítja a figyelmet. A temető mögötti virágos parkban, a két cserefa közötti síron – mint mindig – nemzeti színű szalagok gyűjteménye. Szemben a Hargitáról származó sok tonnás bazalttömb síremlék, „több tonnás hegyi beszéd”, a szülőföldhöz ragaszkodás legjellegzetesebb erdélyi alkotása. A kövön ez a felirat olvasható: „Törzsében székely volt, fia Hunniának, hűséges szolgája bomlott századának.” A faragóművészek, Szervátiusz Jenő és fia, Tibor tiszteletére munkásságukat ismertető fényképkiállítás látogatható az egykori elemi iskola épületében, ahol a Kossuth-díjas író elsajátította a betűvetés rejtélyeit. További szabadtéri fotókiállítást tekinthet meg a sírhoz elzarándokoló utas, amely a végakarata szerint a szülőfalujában eltemetett Tamási Áron életútját, alkotói pályafutását ismerteti. Az összkép a szomszédos Ábel bölcsője panzió székely kapujának feliratával zárul: „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.” 

Ötven éve, az emlékhely létrejötte utáni esztendőben Tamási szülőházát múzeummá nyilvánították, hogy megőrizze az író tárgyi és szellemi jelenlétét. Tamási Áron közel százötven éves, faboronás, háromosztatú, zsindelyes házban született 1897. szeptember 19-én. Születésének 125. éve alkalmat nyújt mindannyiunk számára, hogy sírjához elzarándokoljunk, emlékét ápoljuk nagyvilágban otthont kereső és találó, szülőföldünkhöz ragaszkodó lelkülettel.

Dr. Ábrám Zoltán

(A Tamási Áronról készült fotók forrása: Fortepan/Szalay Zoltán)