Az Apáczai Galériában megnyílt Szabadság. Szerelem! című tárlatról
„Két dolgot jelenthetünk ki. Elsősorban azt, hogy valami azért jelentős, mert túlmutat önmagán, mert kifejezője, exponense valami szellemibbnek, általánosabbnak, érzés- és gondolatvilágnak, amely benne találja meg többé vagy kevésbé tökéletes jelképét. Ez a kapcsolat totemszerű ősi összetartozás jelölő és jelölt között. Másodsorban pedig azt, hogy a jelenlevő kiszorítja a végest, bezárva maga mögött a múlt ajtaját” – indította bevezetőjét a művészettörténész, majd Szép Ernőt idézve úgy fogalmazott: „Ami nem divat, ami nem haló, az, ami örökkévaló.”
Elmondta, a nagy Petőfit és Kölcsey Himnuszát mai napig is felidézzük, mindez pedig bizonyítéka annak, hogy örökségük időtálló. „Petőfi a romantika átélője, átformálója és beteljesítője, aki a természetbe menekül a társadalmi bizonytalanság és bizalmatlanság elől, és szembeszáll az igazságtalansággal, vállalva szerepét az emberiség mellett” – emelte ki Lénárt Tamás, majd Nemes Nagy Ágnest idézte: „Benne van a tündöklő világszem, és benne van a virágzó indulat.”
Az eseményen Lénárt Tamás művészettörténész tartott tárlatértékelőt
A folytatásban elmondta: Petőfi költészete megteremtette az igazi magyar versformát, amely nem latin metrumot és német kadenciát, hanem nemzeti sajátosságokat követ. „Énszerintem a költészet nem nagyúri szalon, hová csak fölpiperézve, fényes csizmákban járnak, hanem szentegyház, melybe bocskorban, sőt mezítláb is beléphetni” – vallja Petőfi első kötetének előszavában, ehhez kapcsolódva Lénárt Tamás pedig ismét Nemes Nagy Ágnest idézte: „De nincs keservesebb, mint az agyondicsért csodák erdejében sétálni.”
Elhangzott: Petőfi nemcsak egy kor illusztrációja. „Géniusza mögött ott áll az ember, aki szeretett borozni, sakkozni, biliárdozni, aki szeretett rajzolni is, de volt bukott színész, hadsereget elhagyó honvédtiszt. Barát, szerető, apa és árva, aki mindennapi kenyerét, boldogságát és családját áldozta fel a hazáért, mégis emelt fővel és kemény derékkal, emberül viselte sorsát. Petőfi művészetét tiszta emberi igazságérzete vezérelte. Nincs nyughelye, mert szelleme élő” – fogalmazott a művészettörténész.
Lénárt Tamás a folytatásban Kölcsey Ferenccel kapcsolatban elmondta: „Irodalmunk egyik legmagányosabb és legfájdalmasabb sorsú költője. Szülei korán elhunytak, kisgyermekkorában himlőbe esve bal szemére megvakult, ennek következtében egész életében kívülállónak érezte magát. Önmagába vonuló érzelmes és bús ember volt, pesszimista világlátással, sztoikus filozófiával. Halk sóhajok tompított heve az ő költészete, vezérei a nyugalom és az erény. Az igazságért folytatott küzdelmében viszont jámborsága nem állította meg. Petőfihez hasonlóan önfeláldozóan, a közjóért társadalmi szerepet vállalt. Tőle származik a reformkor szállóigévé vált szellemi stratégiája, vagyis: »a haza minden előtt«. S bár későbbi költészetében a haza pusztulásának és a magyarság jövőjének ijesztő képei jelennek meg, verseiben eljutott az isten- és emberszeretet magaslataira.”
Elhangzott, Kölcsey 1923. január 22-én krisztusi korban, 33 évesen írta a Hymnus – A magyar nép zivataros századaiból címet viselő fohászt, amelyet nem sorolt a legjobbnak tartott költeményei közé. „Úgy halt meg, hogy soha nem gondolt arra, műve egyszer mindenki által ismert nemzeti himnusszá válik. Az azóta eltelt kétszáz év alatt tiltották, tűrték, de semmilyen hatalom vagy diktatúra nem tudta leváltani” – fogalmazott a művészettörténész.
Kiemelte, hogy nemzeti imádságunk a magyar népszellemet egykori dicső múltjától szenvedőnek mutatja be, majd hozzátette: jogosan mondják a magyar himnuszra, hogy depressziós, de akik ezt állítják, nem tudják, hogy a korszak nagyjai válaszokat adnak a folytatásra. Így például: Kölcsey – „Az élet fő célja a tett. Tehát tégy!”; Vörösmarty – „Mi dolgunk a világon? Küzdeni.”; Petőfi – „Folyvást küszködni kell.”; Madách – „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”
A művészettörténész úgy fogalmazott: a korszak emberei több lényeges változás kapujában álltak, ezért is volt fontos a helyes út választása. „Kölcsey reménytelennek látta a nemzet jelenét. Petőfi saját korát hipokritának és meghasonlottnak, századát szaggatottnak jellemezte. A diktatúrák zivatarfelhői rég elszálltak, ennél nagyobb szabadsága nem volt még az emberiségnek. A modern ember a tér és idő keresztjét akarja levenni válláról, miközben elveszíti kapcsolatát a külső világgal. Istent játszva akar mindenütt jelen lenni. Közvetett valóság ez, amely az empátiát és a felelősséget öli ki. Harcokat kell vívni, hogy az ember hozzáférhessen saját lelki világához. Mai korunkban – talán jobban, mint ezelőtt – szükség van közös nemzeti világnézetre. Az összetartozás fedelét pedig – többek között – kiemelkedően Petőfi és Kölcsey tartaná fent” – emelte ki Lénárt Tamás. A folytatásban a művészettörténész úgy fogalmazott: „Ha a költészet a szó legtisztább lelőhelye, akkor a képzőművészet az érzelmek közvetlen projekciója lehet” – és így érünk jelen kiállítás mondanivalójához, Árkossy István szavaival élve: „Minden művészet valódi gazdagsága éppen a tónusok transzparenciájának kifogyhatatlan kincstárában rejtezik, az örök tartalom és az örök forma égből dirigált egyensúlyában megfogalmazva, amelyhez csak a világsíkokra ráfeszülni képes szellemi idomulás nyújthat érvényes belépőt.”
Lénárt Tamás elmondta: a Szabadság. Szeretlek! című kiállítás kiemeli Petőfit és a Himnuszt a politika eszköztárából, a reformkor szellemiségéhez igazodva jelenünkbe szitálja át sajátos igazságaikat, és revízió alá veszi értékeiket. Megtudtuk, a kiállítás címszavai Petőfi Szabadság, szerelem című versére reflektálnak. „A gondolatébresztő ellentét számos művészt állásfoglalásra inspirált. Vannak munkák, amelyek az idilli szerelem álomképeinek adnak örök formát. A szabadság pedig megjelenik szimbólumban és – mint a művészet célja – eszmében egyaránt. Olyan történelmi alakokat kiemelve, mint Bem József, Mészáros Lázár és Cetz János, nagyjaink tiszteletére ösztönöznek. A kiállított műalkotások egy része felhasználja vagy reflektál a kollektív tudatunkba vésődött Egressy Gábor készítette dagerrotípiára. Az ősfénykép Petőfi ellenkezésére készült, aki idealizálni szerette volna alakját, hogy hibátlan voltában a hazát tudja jelképezni. Ezek a képek Petőfi igazi arcát hivatottak felfedni. Versek gondolatiságára is több munka reflektál, kommunikációs csatornaként a költői képeknek adva formát. Petőfi és Kölcsey nem csupán a magyar nemzeti azonosságtudat megkerülhetetlen személyiségei, hanem fényforrások is. Kollektív irodalmi és kulturális emlékezetünk válik sokoldalúvá, ha több szemszögből reflektálunk rájuk” – fogalmazott a művészettörténész.
Alkotók és szervezők a tárlat megnyitóján
Zárszóként Lénárt Tamás két tanácsot emelt ki a két költő munkásságából: „Higgy! Remélj! Szeress!” / Hass, alkoss, gyarapíts!” – az első Petőfi Szendrei Júliához írt levelének részlete, a második pedig Kölcsey Huszt című versének zárósora.
Lénárt Tamás tárlatértékelése után Kicsid Gizella színművész A természet vadvirága, a Csalogányok és pacsirták, valamint a Téli éj és a Világosságot! című Petőfi-versekkel színesítette a megnyitót, ezt követően Gombár Árpád (zongora) és Maneszes Márton (ének) megzenésített Petőfi-verseket adtak elő. A folytatásban Székely Géza képzőművész, az Apáczai Galéria megálmodója átadta a 2010-ben alapított Székely Bertalan-díjat Sárosi Csaba kézdivásárhelyi grafikusművész-rajztanárnak a Szabadság, szerelem című, vegyes technikával készült alkotásáért, valamint jelentős grafikusművészeti és művészpedagógusi munkásságáért.
A Szabadság. Szerelem! című kiállítás február 18-ig tekinthető meg az Apáczai Galériában (Király/I. C. Brătianu utca 26. szám) munkanapokon 15 és 20, szombatonként pedig 10 és 20 óra között.
A kiállításmegnyitón készült fotók Koncz-Münich András felvételei.
