A konferencia Kodály Zoltán, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Veress Sándor és Ligeti György alkotói örökségéből kiindulva járta körül a fentebbi témakört. A legérdekesebbnek Lászlóffy Zsolt előadása bizonyult, amely a plágium kérdését boncolgatta a Bartók utáni erdélyi magyar zeneszerzésben, és amely elegáns és építő jellegű vitát eredményezett. A tudományos, de ugyanakkor közérthetően megfogalmazott előadások mellett szombaton koncerttel zárult az esemény, ahol több fiatal előadó lépett fel.
– A Romániai Magyar Zenetársaság több mint két évtizedes munkája nyomán többféle tevékenységet végeztünk. Kodályra, Bartókra, a kolozsvári zenei hírességekre emlékeztünk, könyvet, cd-t adtunk ki. Természetesen voltak sikertelen akcióink is. Amikor 2007-ben elolvastam Berlász Melinda magyarországi zenetörténész Kodály és tanítványai. A hagyomány hagyományozódása két nemzedék tükrében című könyvét, akkor merült fel az ötlet, hogy nekünk is foglalkoznunk kellene ezzel a szempontrendszerrel. A 2018-as Erdélyi Zenei Napok zenetörténeti, filozófiai, interpretációtörténeti megközelítésben tárgyalja ezt a kérdéskört. Nagy megelégedésemre szolgált, hogy elismert előadók osztották meg velünk gondolataikat. Ugyanakkor sajnálom, hogy az itteni szakmabeliek nemigen érdeklődtek az esemény iránt – nyilatkozta a Szabadságnak Demény Attila, a zenetársaság elnöke.
A magyarság hagyománytisztelő
– A magyar néplélek hagyománytisztelő, hagyományokra építő jellemvonása segítette a kisebbségbe szorult romániai magyarság megmaradását. Ennek az életérzésnek a kulturális vetülete tetten érhető különböző művészi megnyilvánulásokban, így a zeneművészetben is. Ennek a száz évnek a kolozsvári vagy Kolozsvárhoz köthető zeneművészeit hivatott bemutatni a Kolozsvári Magyar Opera égisze alatt október végén megnyí- ló kiállítás. A régi alapokon új értékek születtek, a törésvonalak kisimultak, és idővel megcáfolták a kezdeti reménytelenséget, elkeseredést, pesszimizmust. Az átöröklődés kimutatható a népzenekutatás, a zeneszerzés és az előadóművészet terén is – fejtette ki Laskay Adrienne karnagy, zenei szakíró az 1918 után kisebbségbe szorult erdélyi magyar zenei életet bemutató előadásában.
– Személyesen nem ismertem Vermesy Pétert. Ezért nem tudom, mennyi újdonságot tudok mondani ahhoz képest, akik ismerték őt. Remélem, hogy mondandóm „köszönő viszonyban” lesz a Vermesyhez kapcsolódó élményeikkel – kezdte előadását Fodor Attila muzikológus, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) oktatója, aki Vermesy Péterről már terjedelmesebb dolgozatot írt, most pedig annak kivonatát ismertette, az erdélyi magyar sajtóban Benkő András zenetörténész, Buzás Pál zongoraművész és Demény Attila zeneszerző tollából megjelent írásai alapján.
– Zeneszerzői pályája első szakaszában Vermesyt a humor, az irónia, letisztult formák mestereként tartották számon. Az évek múltával zeneszerzői tevékenységét az intellektuális ellenállást kifejező metanyelv hatotta át. Zenéről alkotott felfogása lényegében alig változott az évek során, alkotásának és a zenei nevelésnek az origóját a magyar zenei anyanyelvben fedezte fel. Nyitott és kíváncsi, játékos és fegyelmezett volt, törekedett a letisztultságra, kerülte a pátoszt. Termékeny publicistaként az 1960-as évek végétől másfél évtized alatt félszáz írása jelent meg erdélyi kulturális folyóiratokban. Közírói tevékenységének szándéka a zene meg- értetése volt a legszélesebb kö- rökben. Publicisztikáját áthatják zenei élményei. Kevés zenekritikát írt, viszont sokat foglalkozott a befogadás kérdésével – mondta Fodor Attila.
Hagyományőrzés és plágium közötti átfedés?
Lászlóffy Zsolt kolozsvári származású zeneszerző, karnagy, PKE-oktató azt taglalta: létezik-e plágium a Bartók utáni erdélyi magyar zeneszerzésben, pontosabban László Árpád, Eisikovits Mihály és Szalay Miklós egyegy művét alapul véve. Az előadó szerint a fentebbi esetekben pusztán hagyománytiszteletről beszélhetünk. Volt azonban olyan hozzászóló is, aki a plágium vagy az epigonság gondolatát vetette fel a meghallgatott részletek alapján.
– Örültem, hogy a téma felmerült, és különböző véleményeket generált Lászlóffy Zsolt előadása. Arra én is gondoltam,h ogy a tanítványok a nagy mestereket néha kritika nélkül utánozták. Hogy ez plágium vagy nem, ez valóban kérdés. A konferencián a vita elegáns és konstruktív jellegű volt – válaszolta Demény Attila a Szabadság azon kérdésére, miszerint lehetnek-e átfedések a hagyomány hagyományozódása és a plágium között.
Scholz Péter karmester, zenekutató, a Holland Liszt Társaság elnöke az elfeledett (elhall gatott) zeneszerzőről, Veress Sándorról értekezett, aki Bartók és Kodály tanítványa volt, tehetségét fiatalon elismerték, ám munkásságáról, alkotásairól elfeledkezett az utókor.
– Számunkra a hagyomány az emberek által megélt létforma. Öltözet, letelepedési hely, amely tudást ad. A mi öltözetünk a kultúra és a hagyomány – határozta meg a hagyomány fogalmát Gáspár Csaba magyarországi filozófus, egyetemi oktató.
Biró Viola muzikológus, a Budapesti Zenetudományi Intézet tudományos kutatója a román népzenei impresszióknak Bartók műveiben való tükröződéséről beszélt. Megtudtuk: Bartók 1909-es Bihar megyei román népzenegyűjtéseinek hatása több korabeli művében tetten érhető.
Demény Balázs zongoraművésszel (jobbról) Tóth Gábor beszélgetett
– Engem az foglalkoztat, hogy mitől lesz egy előadás hiteles és autentikus. Ez a két tényező lényegesen különbözik egymástól. Az interpretáció ugyanis lehet hiteles, de ez nem jelenti azt, hogy egyben autentikus is. Az eladóművészetben is létezik globalizáció, előtérbe kerülhet az eladhatóság, ami mára jelenséggé vált. Létezik a hallgatóság által elvárt standard előadásmód. Ez egyszerre hasznos és káros. Hasznossága a hangszertechnika fejlődésében mérhető, de rossz az, hogy nem hagyja kibontakozni az egyéniséget – hangsúlyozta Demény Balázs zongoraművész Tóth Gábor újságírónak adott válaszában, aki az előadóművészet hagyományőrzésére vonatkoztatta kérdését.
Koncert, mint élő hagyomány
A konferenciát követő hangversenyen főleg fiatal előadók tettek tanúbizonyságot a hagyományőrzés élő mivoltáról, Ligeti György, Veress Sándor, Fekete Gyula, Orbán György, Dohnányi Ernő, Demény Attila, Bartók Béla műveinek avatott tolmácsolásával.
Először Antal Lívia szopránt hallgattuk meg, akit Nagy Gergő zongoraművész kísért. A fiatal énekművész átéléssel tolmácsolta a dalokat, amelyek interpretációja eltér az opera- és karénekesi gyakorlattól. A többféle karakterű, tempójú dalok eléneklésekor örültünk a szoprán gazdag színészi képességeinek, kifejező mimikájának, szép tónusú hangjának, de még több figyelmet kell szentelnie a magas hangok megformálásának.
Kostyák Előd gordonkaművész Dohnányi Ernő gordonka-zongora szonátáját szólaltatta meg Brassai Sámuel csellóján, Czumbil Bernadette zongoraművésszel együtt. Dohnányi műve hangszertechnikailag és zeneileg felér egy versenymű által támasztott igényekkel, amelyeknek Kostyák Előd a rá jellemző igényességgel és muzikalitással tett eleget. Illesse dicséret mindkét zongorakísérőt színvonalas muzsikálásuk miatt.
Demény Balázs zongoraművész először édesapja, Demény Attila 10 zongoradarabját tolmácsolta. A mű érdekessége, hogy a tíz miniatűrt ismerőseinek ajánlotta. Emberi sorsok, emlékek, emberek közti kapcsolatok megnyilvánulásának lehettünk tanúi a maguk sokszínűségében, amelyeket a zeneszerző saját alkotói fantáziája öltött formába. Bartók 1926-ban komponált Zongoraszonátája alapos technikai tudást, muzikalitást igényel. Demény Balázs, európai hírű zongoraművészként, pódiumzongoristaként már rendelkezik mindazokkal a kvalitásokkal, amelyek a mű előadásához szükségesek. A fiatal előadó jócskán rádolgozott arra, hogy előadásmódja nem csak tökéletes, hanem – ahogy az a koncert előtti beszélgetésen is elhangzott – egyszerre legyen hiteles és autentikus is. Ligeti György Ördöglétra című darabja számos technikai próbatétel elé állította Demény Balázst, aki magabiztosan, elegánsan tett eleget ezeknek a kihívásoknak.
