Bemutatták Vida Gábor Egy dadogás története című könyvét
A Vida Gáborral beszélgető Márton Evelin szerint az Egy dadogás története „hirtelen kiütötte a biztosítékot és hatalmas érdeklődésnek örvend”, ezért is hangzott el a kezdőkérdés ebben a formában.
„Nem tudom, mit csináltam másként. A bogaraimról írtam továbbra is”, hangzott Vida válasza, de hozzáfűzte azt is, hogy a kiadó valóban foglalkozott a könyv marketingjével, meg személy szerint ő is „egy kicsit”. Arra sem tudja a választ, hogy miért ismert olyan sok ember magára, de úgy gondolja, hogy miközben nagyon személyesen csak saját magáról írva próbált érvényesülni, kiderült, hogy hasonló történetek bizonyára „mindenkinek a hátterében ott vannak valahol”.
Korábbi beszélgetéseik során szó esett arról, hogy az író „a nagy erdélyi regény” megírására törekedett, ám, mivel ezt nem sikerült megírnia, helyette megszületett ez a könyv. Márton Evelin szerint azonban az Egy dadogás története „pontosan az az Erdély-regény, amit talán nem szándékozott írni, de mégis megszületett”. – Nincs tapasztalatom arról, hogy Kelet-Európa többi részében vagy Nyugat-Európában hogyan oldják meg a családokban a problémás dolgokat, de az biztos, hogy Erdélyben a szőnyegaláseprés nagy hagyományokkal rendelkezik. Úgy érzem, hogy úgymond kiseperted a szőnyeg alól a dolgokat. Hova kellett eljussál önmagadban, hogy ezeket megírhasd – hangzott el Márton Evelin következő kérdése a szerzőhöz.
– Hát, addig jártunk a szőnyegen, míg elkopott, és ott maradt, ami alatta van. Ahogy Molnár Vilmos mondta, a leghűségesebb állatunk a porcica. Szóval, előjöttek a porcicák a szőnyeg alól. Hova kellett eljutni? Volt egy nyűgös korszakom, és akkor elmentem egy pszichológushoz. Én úgy tudtam, hogy hónapok óta nem alszom, de igazából évek óta nem aludtam normálisan. És hát, elmeséltem neki röviden ezeknek a dolgoknak a foglalatát. Ő azt mondta, életében nem találkozott még olyan emberrel, aki ezt ilyen összefüggően el tudja mesélni. Egy baj van ezzel, hogy amit én gondolok arról, hogy ez mit jelent, nem azt jelenti – érkezett az író válasza. Ennek a pszichoterápiának az első szakasza volt tehát a tulajdonképpeni fordulópont a könyv megírásához, „rájöttem ugyanis, hogy mennyi minden van elásva”, mondta Vida Gábor.
Nem véletlen a könyv címe, a szerző külön fejezetben tárgyalja a témát, ehhez kapcsolódott egy következő kérdés. Az erre adott válaszból kiderült, foglalkoztatta, hogy miért és hogyan kezdődött el a gyerekkori dadogás, amint hogy az is, hogyan próbálták „kigyomlálni belőle” ezt a beszédhibát, hogyan „szekálták” minduntalan emiatt.
Azt is megtudhattuk a beszélgetés alatt, hogy a szerző szerint ez a fajta székely családtörténet, amit olvashatunk ebben a könyvben, tulajdonképpen „egy lájtos változat” ahhoz képest, hogy mik történnek egy-egy családban, és „ki tudja, hogy mi mindent hallgatunk el”. – Valami olyasmit akar ez a társadalom, ami nem megy. Most is ez a bajunk. Abból a munkából, azokból az adottságokból, azzal a hozzáállással, ami az itteni emberekben van, valami olyasmit akarunk csinálni, amire nem vagyunk képesek, ami nem megy. Hihetetlen mentális és lelki zárványok vannak – jegyezte meg.
Hozzáfűzte, a könyv megjelenése után sok visszajelzést kapott, és sokan mesélték el saját történetüket, ezért is mondta azt, hogy az övé ezekhez képest „egy lájtos, könnyedebb változat”. – Úgy látszik, elég volt egy kicsit megpiszkálni ezeket a dolgokat. Én nem vagyok ugyan pszichológus, de ki tudja, mi minden van még elrejtve a mentalitásunkban, a hátterünkben. Nagyon sok ember magára ismert, erre nem voltam felkészülve – mondta Vida Gábor.
(Borítókép: Vida Gáborral Márton Evelin beszélgetett. Fotó: Gaudeamus könyvesbolt)
