Az igazgató a megnyitón részletezte a tárlat megszületésének történetét is, kezdve a két évvel ezelőtti ötlettől egészen a mostani eseményig. Mint kiderült, a kiállítás ötletgazdája Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök volt, aki 2019-ben meglátogatta őt, és felvetette, hogy érdemes lenne egy Nagy Albert-emlékkiállítást szervezni 2020-ban, a festő halálának ötvenedik évfordulóján, ehhez pedig az unitárius egyház szívesen hozzájárulna a saját tulajdonában lévő Nagy Albert-festményekkel.
– Köszönöm tehát a püspök úrnak, hogy egyfajta életre hívója volt ennek a tárlatnak, amint hogy köszönettel tartozom a két kurátornak, Székely Sebestyénnek és Bordás Beátának is, hogy továbbvitték ezt a projektet, és végül sikerült összegyűjteni több mint száz alkotást, ez pedig óriási dolognak számít, tekintettel arra, hogy sok helyről kellett kölcsönözni a műveket – mondta Lucian Nastasă-Kovács, hozzáfűzve: jelzésértékűnek tartja azt is, hogy Bálint Benczédi Ferenc ennek a kiállításnak a megvalósításával zárhatja püspöki mandátumát.
– Nagy öröm számomra, hogy a múzeum igazgatója nyitott volt a két évvel ezelőtti ötletemre, és ha nem is a tavalyi, kerek évfordulón – a mindannyiunk által ismert járványügyi helyzet miatt –, de végül megvalósulhatott ez a tárlat – jegyezte meg felszólalásában Bálint Benczédi Ferenc. A püspök hozzáfűzte: az erdélyi egyházak nagyon sok kincset őriznek, ezeket meg kell mutatni, be kell vinni a köztudatba. Mint mondta, az egyház tulajdonában lévő Nagy Albert-képeket is csak nagyon szűk kör láthatta, nem voltak a nyilvánosság szeme előtt, ezért is született meg a tárlat gondolata részéről. – Nagy Albert a maga sajátságos látásmódjával rendkívüli helyet foglal el a Nagy vezetéknevű erdélyi festők között. A művészember messzebre és többet lát, Nagy Albert a valóságot festi, de a valóság mögé kell látni és észre kell venni azokat a finom lelki rezdüléseket, amelyek arra indították az ő ecsetét, hogy láthatóvá tegye a teremtő és a teremtmény közötti kapcsolatot – zárta gondolatait Bálint Benczédi Ferenc.
Bordás Beáta, a kiállítás egyik kurátora így vall az eseményre megjelent műsorfüzetben: „Az évre és a körülményekre nem emlékszem pontosan, de az első maradandó művészeti élményem – bizonyára kötelező középiskolai látogatás alkalmával – egy olyan festmény volt, amely sárga csőrükkel a szúrós eső által szaggatott égre meredő libákat ábrázolt. Nagyon megfogott a sepsiszentgyörgyi képtárban kiállított munka nyers ereje és monumentalitása, de készítőjének nevét akkor még nem jegyeztem meg. Néhány év múlva, már művészettörténész hallgatóként nagy hatást tett rám az újratalálkozás, amikor a a kolozsvári Művészeti Múzeum (azóta lebontott) állandó kiállításán felfedeztem Nagy Albert Fekete kakasát és kissé groteszk Bohócát. E meghatározó élményekből táplálkozva vágtam bele a megtisztelő kihívásba, hogy Székely Sebestyénnel, a Quadro Galéria igazgatójával társulva a művész halálának 50. évfordulójára megrendezzük az eddigi legteljesebb retrospektív tárlatot Nagy Albert (1902–1970) festőművész alkotásaiból”.
A kiállítás összeállítása során is megerősödött benne az érzés, hogy óriási, fantasztikusnak számító modern művészeti hagyatékkal dolgoznak, amely nagyrészt raktárakban őrződött meg, épp ezért szükség van arra, hogy az életmű megmutatkozhasson, hogy „elmondja saját történetét a mostani közönségnek” – jegyezte meg felszólalásában Székely Sebestyén, hozzáfűzve: Nagy Albert a 20. századi romániai modern művészet nagyon komplex és bonyolult korszakának egyik tanúja, munkáit először látja ilyen nagy számban mind a közönség, mind pedig a szakma.
A megnyitón jelen volt Gazda József is, akinek 1982-ben jelent meg a Nagy Albertről szóló kötete a Kriterion Kiadónál, a monográfia szerzője szerint „nincs festő, akihez a sors mostohább lett volna”. „Tizenegy évet élt Olaszországban, csupán az utolsó három évben futott be, addig nyomorgott, nem tudott róla a világ. Ezt követően két és fél évtizeden keresztül sem Budapesten, sem Kolozsváron nem vett tudomást róla a szakma, a képzőművészek szövetségébe sem vették fel, csak a halála előtt fél évtizeddel, elképesztő módon mostoha volt hozzá a sors. Nincs olyan festő, akinek a művészete ennyire áttételes lenne, a szív mellett ott van az ész, az értelem, a filozofikus gondolkodás. Minden több mint önmaga, minden Nagy Albert-mű messze kilép önmagából és minden négyzetcentiméternyi felületének – képletesen mondva – megvan a kisugárzása, megvan az üzenete” – összegezte röviden a festő életművét Gazda József.
A kiállítás szeptember 12-ig látogatható a Bánffy-palotában.
(Fotók: Rohonyi D. Iván)
