Két mozgalmas szombati nap a Fehér megyei Miriszlón
Miriszló Gyöngye fesztivál
A tavalyi ünnepségen, amikor Szabó Csilla óvónő a színpadon bejelentette, hogy a rendezvénynek lesz folytatása, a csoport tagjai és néhány jó ismerőse – a több éves kitartó munkájából kiindulva – biztosnak vehették az ígéretet. Nem is csalódott senki, hiszen május 6-án újra megrendezésre került a fesztivál, ezúttal is a születésnapi bulival egybekapcsolva, hiszen a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport idén ünnepli megalakulásának 5. évfordulóját.
A csoport 2012-es alakulásakor néhányan már meg is jósolták a végét, olyan hihetetlennek tűnt, hogy két falu, Miriszló és Marosdécse fiataljait hosszú távon össze lehet fogni és néptáncot lehet tanítani ott, ahol ennek nincs kimondott helyi hagyománya, sőt, nagyjából minden fiatalt be kell kapcsolni ahhoz, hogy egy megfelelő létszámú együttes kialakuljon. A kishitűek pedig nagyot csalódtak, mert azóta már kezdő csoport is létrejött és ők is szépen haladnak, a nagyobbakat pedig nem csupán a szorgalom és kitartás jellemzi, hanem az a hagyományos előadásmódhoz való ragaszkodás is, amelynek köszönhetően a kifinomult, kecses mozgásokra törekednek, ütemeik ropogósak, de nem durvák, csujogatásaik vibrálóak és nem túlordítottak. Látványos előmenetelük a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes két nagy tapasztalattal rendelkező oktatójának köszönhető: Varga Orsolya és Pillich Balázs irányításával pár év alatt a környék egyik legismertebb és legelismertebb néptánccsoportjává váltak.
A helyi kultúrotthonban megszervezett ünnepséget megtisztelte jelenlétével Lőrincz Helga, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke, Nagyenyed alpolgármestere, aki felszólalásában a néptánc összetartó erejéről beszélt, továbbá Csép Tamás, Miriszló alpolgármestere, valamint helyi és nagyenyedi tanácsosok. Szabó Csilla megköszönte a Miriszlói Polgármesteri Hivatal valamint a Gyermelyi cég támogatását, és oklevéllel, illetve virágcsokorral jutalmazta a rendezvényt anyagilag és önkéntes munkával támogató magánszemélyeket, valamint a jelen levő néptánccsoportok vezetőit, oktatóit.
Nagy meglepetést okozott mindenki számára Dévai Nagy Kamilla jelenléte, aki torockói vendéglátóival érkezett az eseményre és végül szívesen előadott néhány alkalomhoz illő, a népzenéből ihletett dalt.
A Miriszló Gyöngye nem ünnepelt egymagában: kezdő és haladó csoportja mellett felléptek a Szentmihályi Rügyek, a Torockót és Torockószentgyörgyöt képviselő Kis és Nagy Szilas, a csombordi Pipacs és nem utolsósorban a Györgyfalvi Ifjúsági Néptánccsoport, akik egytől-egyig elkápráztatták a közönséget, amely vastapssal jutalmazta teljesítményüket. Megérdemelték tehát a Szabó Csilla által készített, fél asztalnyi nagyságú ünnepi tortát, amelyből a közel 300 érdeklődőnek is mind jutott, a darázsfészekhez és egyéb ételfinomságokhoz hasonlóan.
A színpadi fellépés egy közös tánccal, az est pedig táncházzal ért véget, az együtt ünneplők pedig a „Sok születésnapokat vígan megélhess...” kezdetű népdallal köszöntötték fel a házigazdákat.
„Kör, kör, ki játszik?”
„Játszani jó, együtt játszani még jobb!” – ezzel a gondolattal hívta meg a tavaly vendégeit a magyarlapádi óvodába Székely-Bányai Andrea, a rendezvény ötletgazdája, akinek javaslatára évente váltakozó helyszínnel rendezik meg a megye óvodásainak népi gyermekjátékok és versmondó vetélkedőjét. Idén Miriszlóra esett a választás, a versenyre benevezőket május 13-án várták tárt karokkal az itteni szép óvodában.
A gyülekező ideje alatt a kicsik kézműves foglalkozáson vettek részt, majd spontán játszóházat hoztak létre. Szülők és pedagógusok egyaránt örömmel állapíthatták meg, hogy a közös programoknak köszönhetően, a különböző falvak gyerekei nem zárkóznak el egymástól, hanem szívesen játszanak együtt, élvezik egymás társaságát.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!