Az Őseim földje 2011-ben jelent meg német nyelven, magyar kiadása idén látott napvilágot Szász Csilla német szakos tanárnő fordításában, aki a könyvbemutató alkalmával úgy fogalmazott: rengeteg lélek, szeretet van abban, ahogyan Boris megpróbálta a családja történetét feltérképezni.
Kálnoky Farkasnak, Boris és Tibor apjűnak gyermekként kellett elhagynua Sepsikőröspatakot, nyolcvan év múltán került vissza újra. Három gyermeke közül Ilona Németországban él, két fia, Tibor és Boris viszont úgy döntöttek, olyan helyre költöznek, ahol magyarok laknak: Kőröspatakra, illetve Budapestre – vezette fel a beszélgetést Jánó Mihály. „A két fiútestvér roppant hasonlít egymásra, ugyanakkor különböznek is” – emelte ki a művészettörténész. Kálnoky Tibor, saját bevallása szerint, nagy adag német gyakorlatiasságot, pragmatizmust hozott magával, bátyja pedig inkább művészi hajlamot, a szellemi dolgok iránti érdeklődést örökölte – mondta.
„Tibor a kilencvenes évek elején visszatért Miklósvárra. Egyik első dolga az volt, hogy a miklósvári temetőben lévő Szent Anna kápolnában az ősök szétdúlt, meggyalázott csontjait összegyűjtötte, visszahelyezte a koporsókba, a kápolnát pedig restauráltatta, amely azóta is méltósággal áll Miklósvár határában” – mesélte a művészettörténész. Boris könyve hasonlóképpen a múlt iránti tisztelet megnyilvánulása. „ő az ősök történetében próbált rendet teremteni, és meglátásom szerint sikerült is neki” – hangsúlyozta Jánó Mihály.
„Senkit nem állt szándékomban bírálni, rossz fényben tüntetni fel a könyvben. Volt egy eset, amelyben én – apaként, férjként – másképpen döntöttem volna: 1945 januárjában, amikor Győrt már bombázták és a családnak tovább kellett menekülnie, a nagyapám nem kísérte el a Bécs felé igyekvő terhes feleségét és három kisgyermekét. Nem ment velük, mert tervei voltak, országot akart menteni, a nemzetért akart tenni” – mondta Boris Kálnoky. Megjegyezte, ez a döntés szerinte később súrlódást eredményezett a házastársak között. „Bár végül a dolgok jól alakultak, jó pár hónapot úgy kellett eltöltenie nagyanyámnak a háború káoszában, hogy férje nem volt mellette” – magyarázta.
Hetvenévesen is szerelmes levelet írt – a feleségének
Említést tett a kiváló katonáról, Kálnoky Antal huszártábornokról is, akinek fennmaradtak a menyasszonyának szánt, rendkívül kedves szerelmes levelei. Ez nyilván nem szokatlan, de Antalnak hetvenéves korában is pont olyan hangnemben írt, mintha még huszonévesek lennének…
Nagyapa- és aparegény
„Ha Esterházy Péternek a Harmonia Caelestis könyve aparegény, akkor Boris Kálnoky írása a nagyapa és az apa históriája” – állapította meg a Jánó Mihály
A könyv borítóján a Kálnoky-család fényképalbumában fellelhető egyik fotó látható – a lovas és az előtte a nyeregben ülő kisfiú szinte árnyékképként jelenik meg, a háttérben pedig a sepsikőröspataki kastély homlokzatának körvonalai rajzolódnak ki. A lovas a nagyapa, Kálnoky Hugó (1900–1955), előtte a nyeregben az akkor még kétéves Farkas, Tibor és Boris édesapja. Előkerült különben egy másik hasonló kép is, a dupla nyeregben ülő férfi Hugo Leopold, fia pedig a kisgyermek Hugó.
„Egy versenyzsoké, aki látta a képet, azt mondta, ritka az ilyen kétszemélyes, egy kisgyereknek is helyet biztosító nyereg” – magyarázta a szerző.
A kötetborítón látható fénykép azért is megható, mert alig két-három hónappal az után, hogy elkészült, a családnak el is kellett hagynia Kőröspatakot, és elkezdődött a családnak a nyolcvan éven át tartó vándorlása.
Gelence templomának restaurálása…
Míg Sepsikőröspatakon éltek, Kálnoky Hugó minden reggel kilovagolt. Időnként nagyobb távolságokat is megtett, rajongott a magaslatokért. Eljutott Gelencére is, ahol lenyűgözte a régi istenháza. „Tudomásom szerint Mikes Hannával együtt lovagoltak ki először Gelencére. A két család aztán együtt restauráltatta a templomot és a falképeket” – tudtuk meg a szerzőtől. „Nagyapám egyik levelében leírja: amikor a felújítási munkák során láthatóvá vált a falképeken Szűz Mária alakja, önkéntelenül letérdelt előtte…” – mesélte Boris Kálnoky.
Ez az egyik legszebb példája annak, amit egy erdélyi arisztokrata tehetett – mondta Jánó Mihály hozzátéve: a templomrestauráláshoz Köpeczi Sebestyén József heraldikust, festőt, művészettörténészt hívták meg -
A Széchenyi-Waldstein útinapló kiadásának története Boris nagyapjának, Kálnoky Hugónak érdeme az is, hogy megjelenhetett a Széchenyi István és Waldstein János keleti utazása 1830-ban című kötet is.
"Kálnoky Hugó nem volt történész, viszont egy nagyon művelt, Széchenyi-párti ember volt; ha másért nem, már csak ezért is imádni lehet a személyiségét” – mondta Jánó.
A történet kapcsán kiderült az is: Kálnoky Hugó apja, Hugo Leopold az Osztrák-Magyar Monarchia legjobb lovasa volt. Sok versenyt nyert azzal a lóval, amelyet a Waldsteintól kapott.
„A ló a mai Szlovákiában levő csicsói kastélyból jött, mi pedig adtunk egy Kálnoky-feleséget Waldsteinnak” – humorizált Boris Kálnoky. (A feleség Kálnoky-lány, Mária Adél volt – szerk.megj.)
Waldstein gróf gyermektelenül halt meg, vagyona a Kálnokyakra maradt. Kálnoky Hugó a későbbiekben visszaemlékezett arra, hogy náluk van a Waldstein-napló, képek is vannak hozzá, és úgy vélte, érdemes lenne kiadni. Hugó fordította le magyarra Széchenyi szövegét, a kötethez pedig Szekfű Gyula történész – a kor legnagyobb történésze – írt felvezetőt.
Beleszeretett a Székelyföldbe és a székelyekbe
Kálnoky Hugó osztrák műveltségű úriember volt. A morvaországi Kálnoky-ágnak a legifjabb fiútagjaként Lettowitzban született, főleg Bécsben és Morvaországban nevelkedett. Az erdélyi ághoz tartozó, gyermektelen Kálnoky Ludmilla nagynénje úgy döntött, örökbe fogadja, akitől aztán megörökölte az agrárreform után megmaradt birtokrészeket, azokkal együtt a kőröspataki kastélyt.
„Nagyapám eljött Háromszékre, és beleszeretett a székelyekbe: szerette az észjárásukat, lojalitásukat, józanságukat, furcsaságaikkal, nyersességükkel együtt” – magyarázta Boris Kálnoky. Bár úgy nőtt fel, hogy németül beszéltek otthon, Erdélybe költözése után rövid idő alatt elsajátította a magyar nyelvet, sőt előírta, hogy otthon a családban mindenki magyarul beszéljen, jóllehet felesége, Ingeborg Louise von Breitenbuch (1909– 1997) türingiai német volt.
Kálnoky Ingeborg, Nürnberg és a Szent Jobb
Kálnoky Ingeborg a gyermekeivel Győrből Bécsbe menekült, rokonokhoz. Onnan azonban szintén távozniuk kellett. Vonattal utaztak tovább a csehországi Pilsenbe, ahol szintén rokonoknál szállt meg, egy kastélyban.
„Amerikaiak érkeztek. Nagymamám fiatal volt, csinosnak mondták, valahogy sikerült rávennie egy amerikai katonatisztet, hogy segítsen abban, hogy eljuthasson Nürnbergbe, kórházban szülhessen; először őt juttatták ki, aztán a gyermekeit” – mesélte Boris Kálnoky.
Nürnbergben nem sokkal a szülés után megjelent a kórházban egy amerikai lelkész, Fabian Flynn, aki a nyelveket beszélő, művelt Ingeborgot felkérte, hogy a nürnbergi perekben részt vevő tanúk házát vezesse. Ő vállalta, és 1945-46-ban ezt a különleges intézményt működtette, kiváló diplomáciai érzékkel.
„Ez a bizonyos Flynn a nagyanyám alkalmazása után tovább is utazott Salzburgba – ő vezette ugyanis az amerikai delegációt, amely a Szent Jobbot hazavitte Magyarországra: ez a kapocs nagymamám és az ereklye között” – mondta a szerző.
Szerelemről, hitről
Nagyapját és családját Köröspatakról deportálták a román vasgárdisták; aztán, hiába remélt változást, Budapestről is távoznia kellett. Nürnbergből tizenkét dollárral a zsebében, feleségével és négy gyermekével utazott el Amerikába, ahol kezdetben egy csirkefarmon dolgozott segédmunkásként, mivel akkoriban szerénysége visszatartotta attól, hogy kapcsolati hálóját használja. Ezt végül megtette, és túlléphetett ezen az időszakon. Egy-két héttel a halála előtt írt viszont egy verset, amelyből kitűnt, elhagyta a hite.
„Úgy látta, mindazt elveszítette, amin ő Isten áldását látta, remélte. Ő idegenben, birtoka a romániai kommunisták kezén, családja szétszakadva… Valószínű, arra nem is mert gondolni, hogy gyermekei az Erdélyhez kötődő hagyományt, szellemiséget tovább fogják vinni” – folytatta Boris Kálnoky, akinek nyolc, Tibor testvérének pedig három gyereke született.
Jánó Mihály a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Boris apjával, Kálnoky Farkassal, és az ő második, francia feleségével, Natalieval, akik már akkor sok segédadományt vittek Sepsiszentgyörgyre – vetőmagtól kezdve nyomdagépig. „Amikor pedig Kálnoky Farkas megjelent a párizsi színinövendékekkel és Moliére darabokat adtak elő Sepsiszentgyörgyön, az legalább olyan jelentős dolog volt, mint a vetőmagok…” – emelte ki a művészettörténész.
Az apának és a kisebbik fiának Székelyföldre való visszatérése sorsfordulat is volt: amint Boris elmondta, szülei válása után, az akkor serdülőkorú öccse napokon át családi fotókat, leveleket nézegetett. „Tibor az elúszott kis család helyett a nagyobb családdal, a rokonsággal próbált vigasztalódni; látogatóba indult a rokonokhoz, majd rávette apámat, születésnapi ajándékként menjenek el Erdélybe, nézzék meg, mi maradt a régi házakból… Ezt meg is tették, 1987-ben.” A visszatérést illető döntésben pedig végső soron az ottaniak részéről tapasztalt viszonyulás számított: „az, hogy – bár mi nem beszéltünk magyarul, ők pedig németül, azt éreztük, ott a helyünk, ahol ők vannak” – emlékezett vissza az újságíró.
Borítókép: mcc.ro
