Falak között: női sorsok a hatalom árnyékában

Kürti Andrea illusztrátor számára különösen izgalmas kihívást jelentett a közös munka FOTÓ: KOLOZSVÁRI ÜNNEPI KÖNYVHÉT
Miként simulnak a régi idők balladái a mai kor nőket érintő kérdései közé? Úgy tűnik, a történetek nem veszítettek erejükből, csak alakot váltottak. A balladákban megörökített sorsok, fájdalmak és mintázatok generációról generációra szálltak, s akaratlanul is beépültek a társadalom rejtettebb zugaiba. Ezek az egykor született énekek ma is érvényes tükröt tartanak a női létből adódó problémáknak: a mintázatok nem halványulnak, csupán a kor ízléséhez, hangulatához idomulnak. A mennybe vitt leány – Női sorsok a balladák tükrében című kötetről Tamás Zsófia kérdezte a könyv szerzőjét, Kollár-Klemencz Lászlót és illusztrátorát, Kürti Andreát a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét nyitónapján.

 

A balladákat feldolgozó, zenével és illusztrációval gazdagított kötet Kollár-Klemencz László és Csernovszky Márk zenei átdolgozásai nyomán született, vizuális világát pedig Kürti Andrea érzékeny illusztrációi formálták teljessé. A mű 2024-ben látott napvilágot a Gutenberg Kiadó gondozásában, a könyvhétre látogatók e kiadó standjánál maguk is kézbe vehetik a különleges kötetet.

A kötet gondolati csírája a csíkszeredai könyvvásár hangulatában fogant meg, ahol egy karácsonyi zenés album ötlete körvonalazódott Kollár-Klemencz Lászlóban – ekkor találkozott először Kürti Andreával. Ám fél év múltán a szerző számára világossá vált: sokkal izgalmasabb balladakötet létrehozása, mint egy sokadik karácsonyi albumé. Az archaikus balladák már korábban is foglalkoztatták, különösen az Anyám tenyere című regényének forrásgyűjtése idején, amikor megdöbbenéssel szembesült azzal, hogy ezek a régi szövegek túlnyomórészt női sorsokat idéznek meg, amelyek összecsengenek napjaink női történeteivel.

A 13. századtól fennmaradt balladák nem csupán költői alkotások, hanem egyfajta információhordozók is voltak: történeteken keresztül örökítették tovább a közösségek tapasztalatait generációról generációra. Terjedésük nem szorítkozott egy-egy településre vagy vidékre – motívumaik keresztülíveltek egész Európán. Elterjedésük ereje alighanem magukban a történetekben rejlett: azokban az időtálló igazságokban, amelyek nemcsak megérintették, hanem meg is mozgatták a hallgatóságot. „Ezek a történetek tényleg az egész Európát bejárták. A kutatómunka során találtam például Rammstein ballada feldolgozást a legtöbbünk által ismert Kőműves Kelemennéből” – meséli a szerző érdekességként.

Kürti Andrea illusztrátor számára különösen izgalmas kihívást jelentett a közös munka, hiszen bár jól ismeri az illusztrációs folyamatot korábbi együttműködéseiből, most először nyerhetett betekintést abba, miként gondolkodik és alkot egy zenész-író. A kötet születése során nemcsak műfajokon átívelő alkotói világ tárult fel előtte, hanem olyan téma is, amely különösen közel áll hozzá: a női sorsok képi megjelenítése. Meggyőződése szerint ezek a történetek nem csupán örökérvényűek, de a feldolgozás módja is döntő jelentőségű. A balladák mesés hangvétele mögött gyakran nyers valóság húzódik, és nem mindegy, hogy a feldolgozás melyik rétegét emeli ki. Mint mondta, ennél a kötetnél érezte azt, hogy ki kellett lépnie a komfortzónából és ez hatalmas felelősséget vont maga után. Az illusztrációk megfogalmazása könnyen félrecsúszhatott volna, hogyha a balladák felszínes rétegei, a meseszerű rétegek felől közelített volna vizuálisan a könyvhöz. 

„Ennél a könyvnél nem az volt a célom, hogy szívet melengetően szép illusztrációkat készítsek. Semmiképpen nem akartam színes illusztrációkat készíteni hozzá, hanem ténylegesen a balladák, a női sorsok súlyát akartam érzékeltetni” – mutatott rá az illusztrátor.

A zene és az illusztráció ezúttal újfajta közvetítőközegként működött: eszközzé vált abban, hogy régi női történetek újra megszólaljanak. Mert ezek a történetek nem tűntek el – csupán formát váltottak, idomulva korunk ritmusához és érzékenységéhez. „Ennél a könyvnél nem volt szükséges, hogy a zene és a kép befolyásolja egymást, mert így teljesen különböző hangok szólalhattak meg. Azon is gondolkoztam, amikor meglett a kész anyag, hogy valószínűleg másképp néztek volna ki a rajzok akkor, ha nem csak a szöveget olvasom, hanem a zenét is hallgatom. Ezeket a balladákat úgy kell olvasni, úgy kell hallgatni – igaz ez az illusztrációkra is –, hogy a sorok mögé tekintünk, így megláthatjuk a kapcsolatot napjainkkal” – magyarázta Kürti Andrea. Az illusztrátorra mély hatást tett a kötetben megjelenő Kőműves Kelemenné változat, hiszen ebben a verzióban a befalazott feleség túléli. A túlélés motívuma új értelmezési lehetőségeket nyit meg, s egyben reménysugarat is rajzol az évszázadok óta hallgatott női hangok köré.

Kollár-Klemencz László különösen fontosnak tartja közös kötetüket az erdélyi magyar könyvpalettán, hiszen – mint mondja – ha a régmúlt emberei énekszóba foglalták ezeket a kérdéseket, az már önmagában a változásra való törekvés jele volt. Az énekekben őrzött sorsok tanúsítják, a problémák nem újkeletűek, csupán formát és hangot váltottak az idők során. A szerző szerint ma is jelen van a változás igénye, ám gyakran csak óvatos közelítésmódban vagy szűk társadalmi körökben bukkan fel a női sorsok kérdésköre. Úgy látja, a jelenkor nem rendelkezik széles körben alkalmazott és hatékony eszközökkel a nőket érintő nehézségek gyors orvoslására. Ugyanakkor hisz abban, hogy ha ezek a témák a társadalmi párbeszéd szerves részévé válnak – nemcsak az irodalom és a művészet tereiben, hanem a hétköznapok nyelvén is –, úgy lassan, de biztosan elindulhat az átalakulási folyamat. A női sorsokat feldolgozó, balladák ihlette kötet olyan folyamat apró, de jelentős mozzanata lehet, amely során egyszer olyan társadalmat eredményez, amely egyénileg tud válaszokat adni helyzetekre és nem tömegként ad egységes választ. 

Kürti Andrea is hasonlóképp gondolkodik a párbeszéd fontosságáról. Véleménye szerint korunk egyik lehetséges pozitívuma éppen abban rejlik, hogy léteznek olyan szervezetek és kezdeményezések, amelyek tudatosan azért dolgoznak, hogy a különböző csoportokhoz tartozó embereket – legyenek akár a társadalom pereméről érkezők – újra elfogadják, s méltó helyükre kerülhessenek a közösségi élet szövetében.

A rendhagyó kötet zenei világa hosszú, mérlegelő folyamat eredményeként született meg. A benne szereplő feldolgozások nem meglévő népzenei dallamokra épülnek, hanem ezekhez a balladaszövegekhez írt új zenék – önálló kompozíciók, amelyek saját hangon szólalnak meg. Bár Kalló Zoltán gyűjteményében e szövegek többségéhez fellelhető népzenei lejegyzés, a szerzők tudatosan elzárkóztak ezek használatától. Újat akartak alkotni – olyan zenei struktúrát, amely nem egyetlen hagyományhoz kötődik, hanem tágabb térben rezonál. Hiszen ahogyan a balladák szövegei is különböző tájakon más-más dallamon éltek tovább, úgy a zene is lehet sokarcú: lehet egyszerre a középkor mélyéből felszóló, archaikus hangzású és a mához szóló, progresszív zenei attitűdöt tükröző. E kettősség feszültségében és harmóniájában formálódott meg a kötet zenei világa.