Megnyitotta kapuit a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Az eseményen elsőként Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere lépett a mikrofonhoz, beszédében pedig a könyvszerető közösség erejét hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét mindannyiunk számára büszkeség, a Bánffy-palota pedig most néhány napra a szavak birodalmává változik, ahol minden érdeklődő történetek és gondolatok végtelen tárházát fedezheti fel. A rendezvénysorozat lehetőséget biztosít arra, hogy a könyvek szerelmesei és az irodalomkedvelők együtt ünnepelhessék az írott szöveg erejét és az olvasás varázsát – tette hozzá az alpolgármester. „A mindennapi rohanásban ez az, ami igazán jólesik: ellazulni egy könyv kíséretében – biztos nem vagyok ezzel egyedül. Amikor pedig annak a bizonyos könyvnek a szerzője is itt van Kolozsváron, és lehet tőle kérdezni, azt hiszem, teljessé válik a kép” – jegyezte meg Oláh Emese.
A továbbiakban Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte a jelenlévőket, elsőként Jorge Luis Borges gondolatával: „Az ember különféle szerszámai között kétség kívül a könyv a legbámulatraméltóbb. A többi mind testének a meghosszabbítása. A mikroszkóp, a távcső a látásé, a telefon a hangé, aztán itt van az eke és a kard, ami az emberi kar meghosszabbítása. Ám a könyv egészen más: a könyv az emlékezet és a képzelet meghosszabbítása.” A főkonzul a folytatásban úgy fogalmazott, ebből az idézetből is jól érzékelhetően kirajzolódik, hogy a könyv értékteremtő, értékkijelölő és értékmegőrző. „A könyvek nem elavultak, hanem önmaguk valóságában konstruktív, önmeghatározó, önmagukat folyamatosan építő és a befogadói párbeszéddel kapcsolatban folyamatosan újra és újra teremtő erővel bíró eszközök” – emelte ki Grezsa Csaba.
A folytatásban Vida Gábor író, szerkesztő szólalt fel, beszéde kerek egészében a következőképpen hangzott: „Túl gyorsan élünk. Ezt mindenki érzi. Közben pedig gyorsvasútról és hiperszonikus repülőkről álmodunk. A mai világ progresszív elméi is legszívesebben az időt megállítanák vagy lassítanák, hogy ne ketyegjen olyan gyorsan. Én egy ideje az irodalmat – kissé önkényesen – egyfajta lassítónak akarom vagy próbálom elképzelni. Az olvasás tempója emberszabású, emberre van méretezve. Ráadásul, ha már az útról volt szó, akkor az irodalommal időt is utazunk, időket lépünk. Vörösmarty, Shakespeare, Platón – időutazás oda, vissza, máshova és mindenhova. A Jelenések könyve időutazás előre, hogy mi lesz, aki pedig Dantét figyelmesen olvasta, tudja, hogy az alvilágban rend van. Olvasni talán azért érdemes még mindig, hogy csak azon lepődjünk meg, amit eddig nem tudtunk.”
A felszólalók sorát Szántai János író, költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke zárta, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a könyvünnep létrejöttéhez. „Nézzünk csak körül a térben: ugye, hogy nem halott a könyv az erdélyi végeken? Pedig a hírek szerint a veszély fennáll, mármint a halálé. Az ugyanis szép, sőt (Bréda Ferenc író, költő szavajárását megfogadva, aki szerint a pátosz használata nem ciki, ha tudjuk, mikor és mire jó) hősies dolog is, hogy a jelenlegi irtó nehéz körülmények között – ijedt ménesként megugró papírárak, hogy mást ne mondjak, de a sor sokkal hosszabb – a kiadók továbbra is könyveket adnak ki. A nyomdák nyomtatnak, a szerkesztők szerkesztenek, a tördelők tördelnek, a korrektorok korrigálnak, az írók meg írnak” – fogalmazott, hozzátéve: a baj a hírek szerint az olvasással van, ugyanis – a hírek szerint – nem igen akaródzunk olvasni. Hogy miért, annak okai számosak, szintén a hírek szerint – jegyezte meg. „Aki nem olvas, határokat kerít maga köré, aki viszont olvas, terjeszti a határokat, mégpedig kifelé. Talán az egyetlen olyan hódító tevékenységről beszélek, amely önmagában nem bánt senkit. Inkább megismer: megismeri a helyet, ahol él, az embereket, akik ott élnek, aztán megismeri azt a másik közösséget, amellyel megosztja a jogi, politikai értelemben vett határok közé szorított tájat, aztán megismeri a határon túlt, ahol történetesen – történelmesen – ugyanazt a nyelvet beszélik (a magyarra gondolok). Végül pedig megismeri a további határokon túlokat, no meg jó esetben a határtalant. Kis logikai bukfenccel tehát azt mondhatom: az olvasás a mi világhódító (nem)fegyverünk” – fogalmazott Szántai János, majd zárásként azt kívánta a jelenlévőknek: a hasonló könyvünnepeken túl az év további háromszázvalahány napját is igyekezzenek apró könyvünnepekké tenni.
Ahogy azt az előző években már megszokhattuk, a megnyitóbeszédek után a Kolozsvár Társaság díjainak átadása következett: a Kolozsvár Büszkesége elismerést Egyed Ákos történész, tudományos kutató, közösségszervező, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke vehette át Szabó Zsolttól, a társaság elnökétől, a díjazottat pedig a későbbiekben Sipos Gábor laudálta. „Bár a Kolozsvár Társaság a cím odaítélése előtt nem végzett közvélemény-kutatást, bizonyosak lehetünk abban, hogy döntését általános helyeslés fogadja: a székelyföldi származású, de alkotó életét a kincses városban töltő, ahhoz ezer szállal kötődő történész valóban Kolozsvár büszkesége” – hangzott el a méltatásban. Az eseményen posztumusz elismerő oklevéllel tisztelegtek a társaság örökös elnöke, Buchwald Péter emléke előtt, az elismerést lánya vette át.
Részletes programért és naprakész információkért érdemes figyelemmel kísérni a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét Facebook-oldalát, illetve honlapját.
Borítókép: A Bánffy-palotában minden korosztály beszerezheti legfrissebb olvasnivalóját. Fotó: Rohonyi D. Iván
