„Az építkezés kultúránk része, identitástudatunk kivetülése”

Kolozsvári vállalkozó, Wéber Tibor Rudolf lett az Év Példaképe

„Az építkezés kultúránk része, identitástudatunk kivetülése”
A Példakép Alapítvány magyar sikertörténeteket keresve 2013-ban indította el vállalkozói pályázatát, és miután a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2016-ot a Külhoni Magyar Fiatal Vállalkozók Évének nyilvánította, azt tavaly kifejezetten határon túli fiatal magyar vállalkozók számára hirdették meg. A példaképek között számos erdélyi, ezen belül több kolozsvári fiatalt találunk sőt, az Év Példaképe Fődíjat is kolozsvári vállalkozó, Wéber Tibor Rudolf nyerte el a január végi gálán. Kicsiben és egyedül kezdte, garázsfelújítással, de néhány év alatt cége, a Weberbau Kft. már irodaházakat, típusházakat épít, restaurálási munkálatokat végez. Őt kerestük fel, illetve vele beszélgettünk el vállalata székhelyén, már amennyire az ügyfelek hagyták, hiszen egymásnak adták a kilincset. Ahogyan az bármely sikeres vállalkozónál megszokott jelenség, pláné egy ilyen díj megszerzése után…

Az Év Példaképe pályázat eredményét idén januárban a Pesti Vigadóban hirdették ki, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak és Valentínyi Katalinnak, a Példakép Alapítvány alapítójának, valamint a verseny legjobb harminc résztvevőjének a jelenlétében. Potápi hangsúlyozta: „a Példakép Alapítvány idei 30 külhoni magyar fiatal Példaké­pének munkája és életútja egyértelműen megmutatja, hogy a szülőföld termékeny talaj, hiszen olyan fiatal magyar vállalkozók élnek és dolgoznak határainkon túl is, akik szülőföldjükön szeretnének boldogulni.”

„Én szeretem ezt a várost”

– Kolozsváron születtem 1983-ban – meséli Wéber Tibor Rudolf, az Év Példaképe fődíjasa. – Én még az a fiatal nemzedék vagyok, aki saját bőrén megtapasztalta mind a két rendszert. Aminek nagyon örülök, mert látom a különbséget, tudom értékelni azt, ami most van, és ami régen nem volt. Annak idején mi gyerekként nem jutottunk játékszerekhez, és milyen nagy öröm volt kapni egy golyóstollat vagy egy kulcstartót. Ezt a mai kiskorúak nem tudják elképzelni.– Mikor jelent meg érdeklődésed a szakma iránt? Véletlen volt, vagy tudatos választás?– Édesapám építőmérnök, ami még nem számított döntő tényezőnek, de sokat nyomott a latban. Otthon gyakran találkoztam a tervrajzaival, nyaranta kivitt magával terepre, diákmunkásként már kint dolgoztam. A zeneóvoda után beirattak a 3-as számú líceumba, az a mai Apáczai elődje volt. De nyolcadik végéig párhuzamban végeztem a zeneiskolát is, fuvolaszakon. Tizenegyedik végén felmerült a klasszikus kérdés: mi lesz belőled, fiam? És akkor édesapám munkáján keresztül az érdeklődés az építőipari kivitelezés felé vitt engem. Mert az építkezés egy férfinak látványos dolog. Felvételiztem a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára 2002-ben. Az öt év alatt már dolgoztam, igaz, nem a szakmában, hanem egy irodaszékeket gyártó cégnél eladási ügynökként, marketinges emberként. Nagyon sokat lehetett ott tanulni, de nem volt az én szakmám.

A januári díjátadó gálán, a díj átvételekor

– A mai egyetemisták jelentős hányada végzés után azonnal veszi a sátorfáját Nyugatnak. Nálad ez nem merült fel?– Nem gondoltam arra, hogy valahol máshol folytassam az életet. Én szeretem ezt a várost.

 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!