– Egy film, különösen egy nagyjátékfilm létrejötte összetett, többszereplős alkotói folyamat eredménye, amelynek a rendező az egyik kulcsszereplője. Ezt a filmet írtad is, rendezted is – hangsúlyosan benne van az alkotói munkád. Hogyan jellemeznéd ezt az alkotói folyamatot – mit éreztél például könnyűnek, esetleg nehéznek benne?
– A filmterv 2019-ben nyert támogatást a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában, amely fiatal rendezők első nagyjátékfilmjének elkészítését támogatja. Egy tordai iskolában megtörtént esetből inspirálódott, Adela Stan irodalomtanárnő történetét dolgozza fel, így a keret már adott volt. Palóczi Zita forgatókönyvíróval sokat dolgoztunk a karakterek felépítésén, a forgatókönyv dramaturgiáján. Mindkettőnknek ez volt az első nagyjátékfilm-projektje. A forgatókönyv írása egy évig tartott, ez alatt sokat változott az anyag, több fikciós elem is belekerült, ami a valóságban nem történt meg, vagy nem pont úgy történt. A feljelentést tevő apa, Ákos, és fia, Viktor karakterét erőteljesebben kidolgoztuk, nagyobb hangsúlyt kaptak, mint ahogyan a kezdeti fázisban elképzeltük. A forgatókönyv fejlesztés során segítséget kaptunk az NFI (a Magyar Nemzeti Filmintézet) által kijelölt dramaturgtól, Maruszki Balázstól, és egy volt tanárom, a Sapientia Egyetemen oktató Balogh Zsolt is lényegre látó tanácsokkal látott el minket.
– Hogy látod, változtatott-e rajtad, – emberként, illetve szakemberként – ennek a filmnek a megszületéséhez vezető folyamat?
– Nagyon sokat változtatott. Sokat tanultam belőle emberileg, és szakmailag is. Ha másodszor mehetnék neki a folyamatnak, akkor lenne, amit másképpen oldanék meg, például biztos nem forgatnám le elejétől a végéig a filmet, hanem minimum két részben. Sajnos, az Inkubátor program anyagi kerete erre nem adott lehetőséget, ezek a filmek egy nagyjátékfilm költségvetésének körülbelül az egyharmadából készülnek el és külföldi forgatást nagyon nehéz belőle kivitelezni. A film vezető producerével, Kovács Béla Attilával sokat gondolkoztunk, hogyan lehetne a helyzetet megoldani, mivel én Romániában akartam forgatni. Attila a filmet tartotta a legfontosabbnak, és nagyon hálás voltam neki, hogy nem vágta le a forgatási napokat. Nélküle ez a film nem így készült volna el, nem állt volna ennyire koherensen össze. Sok támogatást kaptunk Muhi Andrást producertől is, aki szintén mindent megtett azért, hogy ez a film a lehető legjobb legyen.
– Nem először foglalkozol bonyolult élethelyzetbe kerülő nőkkel. Korábbi kisfilmjeidben, a Szezon utánban, a Burokban vagy a Cannes-ben is versenyzett, Ahogy eddigben is megjelennek a súlyos kihívásokkal szembesülő nők. Az Elfogy a levegő forgatókönyve valós történéseken alapul. Mesélnél arról, hogy miként jött veled szembe az ötlet, a történet, és miért tartottad fontosnak megjeleníteni?
– Nagyon megdöbbentem, amikor az újságcikket elolvastam, amely részletesen leírta a történteket. Abszurdnak éreztem, hogy ez megtörténhet a 21. században. Úgy éreztem, hogy ennek a történetnek vannak olyan mély rétegei, amelyekkel érdemes filmen foglalkozni. Amikor aztán elkezdtük felfejteni a történetet, sokat gondolkoztam azon, hogy melyek azok a mechanizmusok és társadalmi berögződések, amiket egy kommunista diktatúra után magunkkal hozunk. Adott helyzetben, adott események következtében felszínre törhetnek ezek a régi berögződések. Ahogyan a magánéletben is bizonyos mintákat ismétlünk, ezek az ismétlődések társadalmi szinten is megtörténnek. Az foglalkoztatott elsősorban, hogy mi történhetett ebben a kis közegben, ami miatt a tanárnő a valóságban úgy döntött, hogy otthagyja az iskolát, a pedagógusi pályát.
– Az Elfogy a levegőnek sokrétű tematikája van, többféle problémát felvet, valósággal torokszorító módon szembesít bizonyos magatartási formákkal. Te mit emelnél ki ezek közül, van-e valamilyen belső, fontossági sorrend?
–Az elfogadás, a szülő-gyermek kapcsolat, az egyénnek és közösségnek a hatalommal szembeni viszonyulása mind releváns és fontos kérdések, nem tudnák egy sorrendet felállítani. Ez mindig az egyéntől és az adott helyzetektől függ, hogy éppen melyik kerül középpontba valaki életében.
– Minden műalkotásnak van üzenete – milyen közönségnek, kinek szól ez a film?
– Úgy gondolom, hogy ez a történet univerzális, bárhol, bármilyen közegbe behelyettesíthető lehetne.
– Gyergyószentmiklóson forgattatok, az ottani Salamon Ernő Gimnáziumban, Miért esett a választásod forgatási helyszínként erre a városra, illetve iskolára?
– A film operatőrével, Táborosi Andrással és a producerrel, Kovács Béla Attilával kifejezetten egy olyan iskolát kerestünk, ami még nincs teljesen felújítva, és amely még a 20. század elején épült, hogy legyen meg a régmúlt idők hangulata is benne. A Salamon Ernő Gimnázium erre a célra tökéletesen megfelelt, látványban, színvilágban is hozta azt, amit közel állt az elképzelésünkhöz. Az is fontos szempont volt, hogy az iskola igazgatója szívesen fogadjon bennünket és Lakatos Mihály minden segítséget megadott, hogy gördülékenyen tudjunk forgatni.
– Neves erdélyi – köztük kolozsvári – színészek is játszanak a filmben. Mesélnél egy keveset a csapatról? Hogy látod, mennyire sikerült a beválogatott színészeknek megjeleníteni azokat az alakokat, egyéniségeket, akiket szövegíróként, rendezőként elképzeltél?
– Muhi Zsófiával, a film kaszting-igazgatójával minden magyarországi és határon túli társulatot megnéztünk. A főszereplőn, Krasznahorkai Ágnesen és a Viktor karakterét alakító Sándor Somán kívül a film minden szereplője erdélyi színész. Többen a kolozsvári társulatnak jelenleg is tagja, vagy volt tagja, mint Skovrán Tünde, Dimény Áron, Tordai Tekla, Bölönyi Zsolt, és a marosvásárhelyi, csíki, gyergyói, udvarhelyi színházból is sok színész szerepelt a filmben. Nagyon szerettem velük együtt dolgozni, sokat tanultam tőlük.
– Ez az első nagyjátékfilmed, amelyet megfeszített munkával, a világjárvány korlátozásai közepette forgattatok. Mi volt a legszebb élmény, megtapasztalás ezen a forgatáson? És a legsötétebb?
– Nagyon nehéz volt a kaszting és a helyszínelés a járvány idején, és mindenkinek szerintem nehéz éve volt a sok bizonytalanság miatt. Ez érződött a forgatáson is, a stáb nagyon nehezen bírta a bezártságot az egy év folyamatos karantén után. Nagyon köszönöm nekik, hogy végigcsinálták az egy hónapos forgatást, ami nagyon intenzív folyamat és egy nagyjátékfilm esetében minden nap más, vannak nagyon jó napok, és vannak nagyon nehéz napok is.
– Mi lesz a következő lépés? Van-e már új filmötleted?
Több ötletem is van és fejlesztünk jelenleg két forgatókönyvet is, de ezekről ebben a szakaszban még nem beszélnék.
„Nagyon jó filmet készíteni maga a csoda…”
Kovács Béla Attila, az Elfogy a levegő vezető producere New-Yorkban él, ott szintén producerként, rendezőként dolgozik. Őt is faggattuk, főként a film forgatása során adódott kihívásokról, a szerzett tapasztalatokról.
– Milyen nagyobb feladatokkal, kihívásokkal szembesültél producerként?
– Számomra egy nagyjátékfilm elkészítése és befejezése egy csoda. Két okból is: egyrészt, mivel imádom a filmgyártást és annak minden részét, másrészt pedig azért, mert egy nagyjátékfilm elkészítése kemény harcot és kitartást feltételez. Egy film megszületésének nagyon sok buktatója van, sok közülük úgymond elvérzik születése előtt. Alejandro G. Iñárritunak van egy nagyon jó mondása: „Filmet készíteni könnyű; jó filmet csinálni háború. Nagyon jó filmet készíteni maga a csoda…”
– Mi bizonyult ezen a forgatáson nehezebben megoldható problémának?
– A költségvetés és a logisztika. Egy Inkubátor projektben készült filmnek a költségvetése nagyon alacsony, mindössze egy kis töredéke annak, ami kellene egy rendes produkcióhoz. Ehhez meg hozzájárult Katalin forgatókönyve. Egy inkubátoros költségvetés körülbelül 2-4 karakteres, 22 napos forgatásra alkalmas, az is persze szűkös keretek között. Katalin forgatókönyve sok karakteres, nagyon nagyszabású volt. Csak a dísztermi jelenetben 80 statiszta, 10 színész és 30 stábtag volt jelen. Mivel Erdélyben forgattunk és nagy része a stábnak és felszerelésnek Magyarországról érkezett.
– Milyen tapasztalatok csapódtak le benned, megváltoztatnál-e valamit a következő nagyjátékfilmed produkciójában?
– Sokat gondolkoztam azon, hogy válasszam-e a biztos és könnyű utat, azaz rövidítsük le a forgatókönyvet és szorítsuk be a filmet húsz forgatási napba. Azon, hogy forgassunk-e Romániában, vagy maradjunk inkább „biztonságos keretek között” Magyarországon. Nagyon sokat sakkoztunk Katalinnal, hogy miként oldjuk meg a lehetetlent. Sokan szkeptikusak voltak, falakba is ütköztünk. Örvendek, hogy Katalin megbízott bennem és végül a nehéz utat választottuk. Így 32 napot forgattunk 22 nap helyett, ami sokat számít, érződik a filmen. Mindig, mindent lehet jobban csinálni, ez a saját belső törekvésem is. Köszönöm a magyar stábnak is, hogy megértettek és kitartottak mellettünk.
– Mi volt a legpozitívabb élményed a film megszületésének folyamata során?
– Nekem az egész film forgatása az volt. Zseniális volt Katalinnal együtt dolgozni, nagyon érzékeny és komplex személyiség. Persze, mint mondtam, minden filmgyártás háború és harc, ezzel számolni kell, ha valaki filmet akar csinálni. De szerencsére óriási támogatást és szeretetet kaptunk az erdélyi közösségtől. Nagyon nagy köszönettel tartozunk Tóth Orsolyának, a Spotfilm tulajdonosának, és a zseniális, tehetséges Sapientiás diákoknak, akik a lelküket is magukkal hoztak a forgatásra. Nagyon jó volt látni ennyi tehetséget egy helyen. Az erdélyi film újraszületését és feltámadását, egy új korszak hírnökeit látom bennük.
– Mi a legnagyobb kihívás szerinted manapság egy film rendezője, producere számára a mi tájainkon?
– Én New Yorkban hozzá vagyok szokva a nagyon gyors forgatási ütemhez. Senki sem vár semmit az államtól, mindent, amit megteremtünk, a saját erőnknek köszönhetjük. Az emberek nagyon motiváltak. Annyira nagy a versengés, hogy minden lehetőséget megfognak, hogy fejlődjenek. Kelet-Európában mindenki az államtól várja a megoldást. Szerintem nagyon fontos szabadon gondolkodni, függetleníteni magunkat az állami függéstől. Ne az államtól várjuk a megoldást, hanem saját maguktól. A pénz nagyon fontos, de egy film sikere nem a pénztől függ. Egy jó forgatókönyv, motiváció és akarat sokkal fontosabb.
Borítókép: Moldovai Katalin (balról a negyedik) a stáb egy részével a 48. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon
