Miközben egyre jobban radikalizálódik a társadalom a korrupcióellenes küzdelemről szóló vitákban, egyre nehezebb racionálisan beszélni arról, hogy mi a korrupció, hol lehetnek túlkapások az igazságszolgáltatásban, mi a tényleges és mi a mondvacsinált korrupció. Az utóbbi években felértékelődött az ügyészség szerepe, a társadalom jelentős része már elfogadja, hogy az ügyészek mondják meg, milyen törvényeket fogadjon el a parlament és a kormány ahhoz, hogy a vádhatóság hatékonyan végezhesse munkáját. Egyeztetésekre szükség van, csakhogy az elmúlt években pont ugyanolyan gumitörvények születtek a vádhatóság sugallatára, amelyeknek az alkalmazása számos kérdést vet fel. Már csak az sokat elmond a mostani helyzetről, hogy olyan büntető törvénykönyvet és perrendtartást szavazott meg vita nélkül a parlament, amelyekben tucatnyi alkotmányellenes cikkely található.
Minden tartalom
Az első pillanatban úgy éreztem, a hallásommal van (a létezőnél is nagyobb) baj. Csakhogy Orbán Viktor magyarul elhangzó szavait a Digi24 románul is feliratozta. Hibátlanul. Értem én, hogy a magyar miniszterelnök a 70-es, 80-as években nem nézte a román televíziót. Ha tehetem, én sem néztem volna. De én a magyar tévéhez nem férhettem hozzá. A helyzet a 89-es fordulatot követően megváltozott. Kezdetben kimondhatatlan örömömre. Ez az öröm azonban lassan elszivárog. Orbánnak persze nincs honnan tudnia (tényleg?), hogy egy Nicolae Ceauşescu nevet viselő élvonalbeli politikusnak kedvenc jelszava az úgynevezett „nemzeti homogenizáció” volt. Az eredmény ismeretes. Az önmagát a Kárpátok géniusza gyanánt ünnepeltető félművelt elme Erdély minden fontosabb városát – beleértve még a máig magyar többségűnek megmaradt Székelyföld „fővárosát” – Marosvásárhelyt is, román többségűvé varázsolta.