nyelvművelés
Főnemesi rangok, a bárói, grófi, hercegi címek ötlöttek fel bennem, amikor a Romániai Magyar Szó 2004. július 16-i száma egyik cikkének öles betűkkel írt címében ezt olvastam: „Újra kihallgatták Nicolae Mischie megyei bárót.” Ilyen tisztségről, főrangú címről – megyei báró – nincs tudo¬másom, de nem is lehet, hiszen ilyen kifejezés a magyarban nincs. A románban is csupán az utóbbi egy-két évben tűnt fel (baron local, baron al judeţului), mégpedig azon az alapon, hogy az egykori báró a maga birtokán teljhatalmú kényúr volt, majd ezt a tulajdonságot, képességet jelentésbővüléssel átruházzák arra a személyre, aki nem éppen tisztességes eszközökkel szerzett vagyona birtokában ma is „kényúrként” viselkedik, basáskodik, akaratát a megyére, városra vagy bármilyen közösségre rákényszeríti, érvényesíti, azaz, miként a magyarban mondjuk: kiskirály. Ez a szó nem jutott eszébe a cikkírónak, helyette a román megfelelő (baronul judeţului) magyar tükörfordításával élt. Mondanunk sem kell, hely¬telenül. Idő múltával azt hittem, hogy ez a „báró”, kiszorult a romániai sajtó nyelvéből. Tévedtem. A Krónika 2016. szeptember 30-ai számában címként olvasom: „Kocavadászok és zöldbárók”. A cikk is a „helyi bárók”-ról szól akik észrevétlenül építenek globális brandet (?).
A 13. század elejétől kezdve tömegesen bukkannak fel a magyarban a -laka, -háza, ‑falva, -telke végű településnevek, amelyek valamilyen valóságos birtokviszonyt fejeztek ki, amelyeknek első tagja a birtokos neve volt Az ilyen típusú településnevek között a tulajdon lehetett egy-egy híd vagy kút, valamint ez esetben ’erdő’ jelentésű fa is.