Egy másik, ezzel párhuzamos világban fél hétkor kelek fel, hogy nyolcra beérjek az egyetemre. Átkozom a reggelt, a hideget, még sötétben indulok el a buszmegállóba. Alig tudok felgyúródni a harmadik buszra, az első kettő úgy ment el, hogy még csak az ajtó közelébe se jutottam.
Közben azon gondolkodom, hogy vajon mit fogok
ma ebédelni. Egy szabad órám lesz csupán és pont akkor, amikor a kantin zsúfolásig tele van. Eszembe se jut, hogy fejvesztve fertőtlenítsem a kezeimet, miután leszálltam a járműről. Nem félek attól, hogy valaki hozzám ér,