btk.

Nagy Feró közismert dalának címe jutott eszembe akkor, amikor az egyik közösségi hálón egymás után többször is szemem elé került egy olyan bejegyzés, amely arra kéri a tüntetőket, hogy maradjanak higgadtak, kerüljék az erőszakos cselekményeket.
Belpol, Máskép(p)
A balkáni politikacsinálás iskolapéldája az, ahogy Dragneáék megoldották a Btk. módosítását: sunyin, aljasul, önkényesen. Az előre meghirdetett napirend szerint a kormány (hivatalosan) nem tervezte a büntetőtörvénykönyv kényes témájának vitáját keddi ülésén. De alighogy kialudt a lámpa az elnöki hálószobában, és elhárult annak a veszélye, hogy Johannis ismét rajtaüt a bandán, a kabinet előszedte az inkriminált dokumentumot, és még mielőtt megszólalt volna a kakas, máris napvilágot látott a Hivatalos Közlönyben a Dragnea kényére-kedvére megváltoztatott Btk. Mindez olyan körülmények között, hogy az elmúlt hetekben az ország minden szegletében ezrek vonultak az utcára tiltakozva az egyértelműen Liviu Dragnea érdekeit – szabadságát! – szolgáló-garantáló módosítás ellen.
Máskép(p)
Prémium