Emberekből lett eszközök

Emberekből lett eszközök

Egy gondolat, ami felülmúl minden pillanatot, megváltoztatja a dolgok menetét, egy lány, aki elképzeli a harcnélküli, békés, visszafogott, szeretetteljes emberi életet, és aki világbékéről álmodik. Egy világ, ahol nem a harc, a robotszerű szürke mindenna­pok megélése a fontos, hanem a szeretetben, a világi dolgokban való gondolkodásmód, az eszmék, a szórakoztató értelmiség a legfontosabb. IGEN! Milyen egyszerűnek is tűnik kimondani, de Anna nem ebben a világban él.

A lány, akit foglalkoztat a háború, az örökös harc, ahol milliók esnek el hiába. Ez a háború mindkét irányba kiterjed. Az ember, ki a mindennapos megélésért küzd, szerettei eltartásáért harcol, és reménytelen helyzetekből áll fel sokadik alkalommal is. S itt egy másik ember, ki háborút vív a békéért, de közben tudja azt, hogy ő addig békésen élő ember volt, míg ez be nem következett, s a békéért akár meg is halhat. Ez már rég nem a hazafiasságról szól. Ez már a nagy emberek nagy tetteiből kiinduló túlgondolt borzalom. De mi értelme van akkor ezeknek a dolgoknak, mi értelme van küzdeni, élni az alsóbbrendű embereknek?

Anna ezt a kérdést tette fel, nemcsak magának, hanem a miniszterelnöknek is. Válaszul nem felelt az semmit, csak nézte elképedve ezt a kis, törékeny tűhangon megszólaló újságírónőt, aki válaszra várva ült a parlament egyik óriási tárgyalótermében. Hideg volt, a levegő állott, mint a szó, ami megtorpant és nem akart kijönni az elnökből, s a fal régi szagot árasztott, mint ezek a régi megválaszolatlan kérdések. Az elnök nem felelt, csak lemeredve nézte Annát.

Anna gondolataival küszködött, mert egyrészt tudta, hogy ez a kérdés válasz nélkül marad, másrészt még egy kérdésre szeretett volna feleletet kapni, ám félt, ha arra sem kap, akkor elveszti azt a reményt, ami szíve mélyén ott hajtotta egyre hevesebben őt. Ez a gondolat, ez a kérdés nem más, mint a válságos helyzet megoldása. Amikor az ember az egyforma hétköznapok összemosódó, látomásszerű világában él, s nem akarja észrevenni azt, hogy reménytelenül küzd, nemcsak maga és családja jólétéért, hanem azért is, hogy ne váljon megrögzült géppé. Aki már lassan a beporosodott agytekervényektől s az egyhangú munkától, pénztelenségtől leragadt egy állapotban, nem találja a kiutat és nem tud szabadulni, annak mennyi esélye van arra, hogy végre megoldják a problémáját?

Anna dacolt a gondolataival a véget nem érő csendben, s közben felnézett a karót nyelt idegen emberre, akit most ismert meg, de bár ne tette volna. S kiszökött a szó, visszafojtani nem tudta már. Az elnök meglepődött, homlokán gyöngyöző verejték csapott ki, a magatehetetlenségtől csak hallgatott tovább.

Ez a hevesvérű lány, kit nem érdekeltek se a formalitások, sem az, hogy éppenséggel mások mit gondolnak, vagy gondolatait kinek mondja, felszökött és felkiáltott: „NEM! Nem lehet az, hogy nem tudja ezekre a választ; nem lehet, hogy fél az igazságtól; nem lehet, hogy a lelkiismerete nem tréfálja meg sosem; nem lehet, hogy nem érez semmit ezekkel a világi kérdésekkel kapcsolatban! Nem lehet, hogy a tudomány a túlgondolásos életmódon, az ország irányításán kívül nem képes az emberek helyzetébe képzelni magát; nem lehet, egyszerűen nem lehet, hogy nem képes, nem akar semmit sem tenni a legnagyobb, a legrosszabb dolgokkal szemben!”

Az elnök végre megszólalt: „Elsodort az ár magával, nem tudom irányítani, megváltoztatni úgy, hogy a saját igényeim ne venném figyelembe!” Anna száján ironikus mosoly látszott megvillanni, felelete pedig így hangzott: „A hozzá nem értés, az akarat hiánya és a pénzvágy nem válasz, csak kifogás!” Ezzel fogta magát és elviharzott.

Kapcsolódó cikkek

Vannak olyan karácsonyi fények, amelyek színesek. Vannak olyanok is, amelyek fehérek vagy sárgásak. Vannak kicsik, egészen picik, nagyobbak és hatalmasak is. Vannak olyanok is, amelyek nem világítanak, mert elromlottak. Mi van azokkal a fényekkel, amelyekhez sem elem, sem konnektor nem dukál? Szemetek, feleslegesek? Vagy valaki elveszi tőlük a lehetőséget és azért nem tudnak fényleni? Ha valami arra lett kitalálva, hogy fényes legyen és világítson, de ehhez nem kapja meg az alapvető forrást, akkor szemétnek számít?

Bezzeg...

Úgy tűnik, hogy a naptárakat lassan dobhatjuk a kukába, mivel november elején a karácsonyfa úgy feszít a nappaliban, mintha túlórázna, a bevásárlóközpontokban pedig úgy üvölt a Jingle Bells, hogy 24-ére már elegünk lesz belőle. A mikuláscsokik és a narancsok is készenlétben állnak december 6-ára – de hiába, mivel a Mikulás mostanában iPhone 17-est hordoz a puttonyában.

Bezzeg...