Mi lehet manapság aktuálisabb téma, mint a számtalan díjat bezsebelő, és frissen Oscar-díjat nyert magyar film, a Saul fia? Már jó ideje még a csapból is ez folyik, tehát itt volt az ideje, hogy a kolozsvári mozikban is megjelenjen. Egy biztos: a popcorn száraz volt, a Győzelem mozi pedig teltházas.
A film a holokauszt témáját dolgozza fel, sajátos stílusban, érdekes megközelítésből. Egy apró mozzanatot emel ki, nem az egész történelmi áttekintésre koncentrál. A főszereplő Saul, a Sonderkommando (többnyire zsidók, akiket a németek a krematóriumokban dolgoztattak) tagja. A film összesen másfél napot dolgoz fel a „különleges osztag” életéből, amely lázadásra készül. Saul, bár ennek az osztagnak a tagja, mégsem a szökésre összpontosít. Egy rabbit keres, akinek a segítségével tisztességesen temetheti el a fiát, akit a boncolástól akar megmenteni. Őrült hajszába, reménytelen ámokfutásba kezd: mivel az élőkért már nem tehet semmit, hát a holtakon próbál segíteni.
Végül tisztázódik, hogy a talált rabbi nem is rabbi. Ezalatt az is kiderül, hogy talán Saul fia sem az ő fia. Közben feltűnik egy nő is, akiről szintén nem tudunk meg semmit. Na de akkor ki kicsoda? Ki a nő, ki a fiú, ki a rabbi, ki egyáltalán Saul?
Rengeteg kérdés merül fel a film közben, míg elképesztő feszültséget nem gerjeszt. Felkavaró és megmagyarázhatatlan. Várjuk, hogy történjen valami, várunk a nagy bummra, de csak felhalmozott kérdéseket kapunk. Kérdésekkel és meg nem magyarázott kételyekkel kezdődik és zárul. De miért is lennének válaszok? Erre az egész történelmi eseményre nincsenek elfogadható indokaink. Akkor a filmben miért lennének? Azt az életérzést nyújtja számunkra, ami ezt az időszakot jellemezte. Felfoghatatlan káoszt.
A film vége egy elégedett félmosoly. Egy szőke kisfiú. Homály és kérdések. Na meg persze a halál.
A felépítése meglepő és változatos. A számtalanszor feldolgozott eseményeket teljesen más szemszögből közelíti meg. Nem szokványos alkotás. Az egész felvétel a főszereplő, Röhrig Géza arcára koncentrál. Ez az arc valószínűleg alaposan beleivódott mindenki emlékezetébe. A kamera őt követi és rá fókuszál. Ő nemcsak a főszereplő, ő maga az egész film. A kamera vele mozog, vele megy, vele érez. Mi pedig a kamerával.
Összegezve tehát kihagyhatatlan filmnek tartom, már csak a különlegessége miatt is. Ajánlom mindazoknak, akik a holokauszt szokatlan, egyedi feldolgozására vágynak. Hűen adja vissza a kor hangulatát. Megfogó és emlékezetes. Bár nem azok közé a filmek közé tartozik, amiket legszívesebben egyből elfelejtenénk, hogy újra megnézhessük. Ez az a film, amit nem akarunk elfelejteni. Egyszer megnézzük, de akkor megjegyezzük.
Zárásként megjegyezném, hogy előtte egy német nyelvkurzusra nem árt elmenni, mert bár magyar film, nem sok szó csendül fel benne anyanyelvünkön.