– Mit kell érteni a hiperszexualizáció és internalizált szexizmus fogalma alatt?
– A hiperszexualizáció fogalma manapság véleményem szerint kicsit problémás terminológia. A 2000-es évek elején erős téma volt a hiperszexualizáció jelensége, amivel sokat foglalkoztam. Viszont ezalatt a 20 év alatt a világ rengeteget változott, és a fogalom teljesen más értelmet nyert, mint ahogyan az eredeti meghatározásban volt értendő. Gyermekek esetében abszolút helytálló a hiperszexualizáció fogalma, amin keresztül kritizálni lehet például a megkérdőjelezhető nemek közötti különbségtételt. Ezalatt gondolok a gyerekrészlegén árult ruhákra, ahol szintén erős különbség figyelhető meg a kislányoknak és a kisfiúknak készített ruhadarabokon. Ide sorolhatók a gyermekszépségversenyek is.
A felnőtt nőknél viszont ma már sokkal komplexebb a kép. Mindenképp figyelembe kell vennünk mind a Marxista, mind a Foucault-elméletet. A Marxista elmélet szerint determinálva, egy rendszer részeként születtünk, tehát az egyén nem tudja meghaladni saját feltételeit. Ezzel szemben a Foucault-elmélet kimondja, hogy az emberek ágensek is, tehát befolyással vannak a saját életükre. Mit jelent ez? Ha az előbb említett strukturalista elmélettel mennénk tovább, akkor lényegében infantilizálnánk az embereket, tehát egyfajta csőlátást folytatnánk. Viszont a Foucault-elmélet szerint van egy rendszer, ami ugyan erőszakolja bizonyos értékrendszerek elsajátítását, de egyéni választásunk is van. A lehetőségeink egyedként, hogy beintegrálódunk-e abba a bizonyos rendszerbe, vagy kritizáljuk azt, és azután leszünk a részesei. Nincs olyan opció, hogy kilépünk a rendszerből, mert értelmezhetetlenekké válunk. A legerősebb kritikus opció, amit tehetünk, hogy a meglévő rendszer feltételeit teljes mértékben elemezzük és átértelmezzük, majd ironikusan, szatirikusan alkalmazzuk, új összefüggéseket, értékrendeket teremtve.
Tehát, ha felnőtt nők esetében hiperszexulizációról beszélünk, pontosan ezt az ágens tulajdonságot vesszük el tőlük. Rengeteg módon lehet megélni azt nőként, hogy potenciális szexuális (vágy-) tárgyak lehetünk. Mi az amit mi tehetünk ez ellen? Felnőtt nőkként mérlegelhetjük azt, hogy mennyire tudjuk ezt előnyünkre fordítani. Az első lépés a tudatosítás: milyen ára van annak, ha felvállaljuk a rendszer által felkínált forgatókönyvet vagy forgatókönyveket? Ezután pedig rugalmasan, helyzetfüggő döntéseket hozva óvatosan navigálunk a már létező lehetséges értelmezések között.
– Viszont abban az esetben, amikor a nőkben felmerül ez a gondolat, nem-e esnek bele az internalizált szexizmus csapdájába?
– Attól függ, hogy ezután a nőben milyen érzések alakulnak ki. Ha úgy érzik, enélkül semmit nem ér a személyük, akkor igen. Az internalizált szexizmus jelensége leggyakrabban tinédzsereknél figyelhető meg, különösen a pubertációban lévő fiataloknál. Itt mind biológiai, mind társadalmi tényezők is közrejátszanak. A tinédzserekre a legjellemzőbb, hogy bizonyos kor után szeretnének új társadalmi csoport részeivé válni, elszakadni valamilyen szinten a szülőktől. S mivel erős késztetést éreznek eziránt, hajlamosak olyan tulajdonságaikat vagy tehetségeiket megvillantani társaik előtt, amelyeknek köszönhetően elnyerik az elismerésüket és tekintélyüket. Ilyenkor merül fel – különösen a lányoknál, de manapság egyre gyakrabban a fiúknál is –, hogy a testi adottságaikat használják fel erre a célra, akár egyfajta kompenzációként. Akkor beszélünk problémáról, amikor elsajátítják ezt az értékrendszert, és a továbbiakban ez lesz önmaguk számára is az elsődleges és legnagyobb érdem. Fontos azonban felhívni a figyelmet arra is, hogy ezt legelőször indirekt módon a szülők táplálják a gyermekeikbe. Vannak különböző kutatások, amelyek azt vizsgálják, hogy az anyukák hogyan viszonyulnak és viselkednek a fiú és a lány gyermekekkel. A felmérés alapján kiderült, hogy annyira belénk vésődött ez a mentalitás szülőként, hogy – bár ugyanazzal a jóindulattal és szülői szeretettel –, teljesen más dolgok miatt dicsérjük meg a fiúkat és a lányokat. A kisfiúkat a kompetenciájuk miatt, a lányokat pedig a szépségükért ismerjük el. Emellett a legtöbb esetben valamilyen egyéb trauma áll a háttérben, ami fiatal korban a szeretet és figyelem hiányát alapozza meg. Ennek a trauma alapú hiányérzetnek a későbbi kivetülése pedig ez a fajta versengés a külső adottságainkat felhasználva az elismerésért és a fontosságérzetért. Tehát a nők önszexualizálásának gyakori és elsőszámú kiváltó okai a gyermekkori traumák.
– Milyen ártatlannak tűnő tényezőkkel találkozhatunk a mindennapokban, amelyek ezt a internalizált szexizmust kiváltják vagy pedig felerősítik a nőkben? Kijelenthető-e az, hogy a társadalmi–kulturális háttér mellett nyomást gyakorolnak ránk a gazdasági érdekek is? Gondolok itt pl. a különböző reklámokban és plakátokon megjelenített idealizáltabb női alakokra, vagy akár a közösségimédia-felületeken látottakra.
– Ez nagyon érdekes kérdés. Ugyanis, közöttünk erős generációs különbség van, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy a női reprezentációban nagyot léptünk előre. A 80-as években – amikor én voltam fiatal –, csak a kor szépségideáljának teljesen megfelelő nők képeit láttuk mindenhol. Ma viszont ezek a mércék sokkal engedékenyebbek lettek. A marketingben és a divatvilágban megjelentek a molettebb testalkatú nők, egyre elfogadottabbá vált a testszőrzet, vagy a szépséghibák. Ez volt egyike azoknak a területeknek, amelyre elsőként sikerült hatnia a kritikának és diverzitást elérnie. Ezzel szemben a közössédimédia-felületeket érdemes más megközelítésből vizsgálni, hiszen teljesen más alapcélt szolgálnak. A közösségi platformok tartalmait úgy írnám le, mint a személyes előremeneteled zálogát. Eszköz, ami úgy tűnik, hogy a mai társadalomban – különösen a fiatalok körében – a legkézenfekvőbb arra, hogy önbrandingként alkalmazzák és kuratoriálják a róluk alkotott képet, ettől remélve elismerést, népszerűséget és tekintélyt. Ez összekapcsolódik azzal, amit az előző válaszomban kifejtettem – hogyan tudja az egyén átértelmezni a rendszer kínálta lehetőségeket és azt okosan használni. A lányoknál az önbizalomhiány rossz kapcsolatokban való megrekedést idéz elő. A jelenlegi szépségideáloknak megfelelni nagyon sok begyakorolt technikát és hozzáértést feltételez. Gondoljunk csak arra, hogy milyen elvárások vannak a nők irányába a megjelenésüket illetően: hogyan öltözködj, hogyan készítsd el a frizurád és a sminked bizonyos helyzetektől függően. Ezek mind időt, energiát és gyakorlatot feltételeznek, amelynek nagyon nagy tétje van valaki számára, mivel befolyásoló tényezők lehetnek a céljai elérésének érdekében. Fontos kiemelni, hogy a közösségi média esetében erős interszekció figyelhető meg a kapitalizmussal is. Az egyik szint az az elérhetőnek tűnő ígéret, amely szerint ebből pénzt lehet keresni – bár nagyon nagy áldozatok árán és nagyon keveseknek sikerül. A másik szint pedig az, hogy ha az illető – a teste, a személyisége, a stílusa – az áru, akkor ez milyen lelki terheket ró rá.
– Milyen lehetőségeik vannak a nőknek az egészséges mérlegelésre és kiszűrésre?
– Nagyon agresszív vizuális kultúrában élünk, aminek a legerősebb kiváltója a közösségi média elterjedése. Amit ajánlani tudok, az a hírfolyamunk színesítése, változatosabbá tétele. Mi alapján érdemes ezt megtenni? Az illető tudatosan nézzen szembe a félelmeivel – bőrhibák, testsúly, magasság, szociális szorongás és hasonlók. Ne csak azt keressük és fogyasszuk, amit látni szeretnénk vagy éppenséggel amilyenekké válni szeretnénk. Tudatosan keressük és kövessük be azokat a profilokat, akik úgynevezett „hibáik ellenére” képesek a vizibilitást vállalni. Legyen irányadó a változatosság, a hétköznapi egyediség. Gyakoroljuk megtalálni a vonzót ott ahol a rendszer értékrendszere szerint nem kéne lenne.
Ez az első lépés annak érdekében, hogy nyissunk a normalitás felé és ne csőlátással éljünk. A vizuális kultúra agressziója által lényegében ránk erőltették azt, hogy mi a szép és mi a „normális”, nagyon szűk kategóriát képezve, amibe az emberek nagy többsége nem fér bele. Kizárásos elv, amely az önbizalmat súlyosan rongálja és tudatában sem vagyunk annak, hogy az életünk egyéb területeire ez milyen befolyással van. A legerősebben a partnerválasztásban nyilvánul meg, ami mind a két nemre ugyanannyira érvényes. A partnerválasztás szempontjává vált az elismerés: a társunk minél inkább felel meg a társadalmi vizuális elvárásoknak, annál nagyobb befogadást és státuszt nyerünk a közösségben. Ezt nevezzük trófeanő jelenségnek, amikor a választásunkat a baráti kör elismeréséhez kötjük, ezzel tudat alatt leszűkítve a vonzódási és érdeklődési körünket. Ami szintén ehhez kapcsolódik, az a diverzitás hiánya a nők megjelésében, hiszen az elfogadásért egy bizonyos szépségideáll és elvárás keretei közé szorítják magukat.
– Milyen egyéb következményei és veszélyei lehetnek ennek, specifikusan a fiatalokra nézve?
– A leggyakoribb és egyben legdurvább következménye az önbizalomhiány és örökös megfelelési kényszer. Ez pedig mind egyénileg, mind csoportosan befolyásol minket: meghatározza a partnerválasztásunkat és a párkapcsolatunkat, az ingerküszöbünket a mifelénk irányuló bánásmódban, illetve, később a gyereknevelési szokásainkat, ami egyértelműen befolyásolja a következő generációt. A lányoknál az önbizalomhiány rossz kapcsolatokban való megrekedést idéz elő. A „van valakim” nyomása gyakran egészségtelen kompromisszumokba taszítja őket.
Szintén ide kapcsolódnak a különböző mentális betegségek köszönhetően az online térben való jelenlét generálta szociális szorongásnak, étkezési- és testképzavaroknak, amik ma már könnyen életveszélyes helyzetekbe is torkolhatnak. Nagyon fontos lenne a jó példaképek előtérbe helyezése, akik őszintén, saját tapasztalataik alapján tudnak reális képet mutatni arról, hogyan lehet valaki sikeres és kiegyensúlyozott akkor is, ha az éppen aktuális szépségideál nem neki kedvez.
Rengeteg pszichológiai terminológia vált népszerűvé – mondhatni trendé –, amik alapján agyondiagnosztizáljuk magunkat. Ez a fajta érzékenység alapjáraton pozitív társadalmi változás, viszont a túlságosan leegyszerűsített, népszerű magyarázatok sok esetben veszélyt jelentenek. Nincs probléma azzal, ha önvizsgálatot végzünk, de mindenképp kerüljük a felszínes utána nézést, a helytelen kórkép felállítása és az alaptalan ijedelem generálása végett.
– Mit tehetünk mi individuálisan a nemek közti egyenlőség erősítéséért?
– A feminizmus hatására a nők már elvégezték a munkájukat: kielemezték a szerepeiket, tudják, hogyan járulnak hozzá a rendszerhez, arról is van elképzelésük, hogy miből szeretnének kimaradni. Tudják, mi a dolguk. Viszont a nemek közötti egyenlőség csak akkor jöhet létre, ha a férfiak is, úgy csoportosan, mint egyénileg leszállnak a manoszféra által hirdetett álmagyarázatokról és ők is elindulnak az önreflexió útján és megkérdezik maguktól, milyen ára van annak, amit ígér ez a késő kapitalista, patriarchális rendszer számukra.
