KOVÁCS MEDÁRD
Kezdjük az elején
„Első év elején valami különlegességre vágytam, de be kell vallanom, hogy minden Erasmus-lehetőségről lecsúsztam. Viszont egyszer csak román nyelvű e-mail érkezett, ami ázsiai cserediákprogramokról szólt” – kezdte a bemutatót Zalán.
Mint kiderült, kínai program is szóba került, azonban az unokatestvére – aki többször is járt már kint – inkább Tajvant ajánlotta számára. „Félig poénból jelentkeztem, és csodával határos módon sorban sikerültek a dolgok” – mondta Zalán. Elmesélte, hogy nem volt könnyű dolga: hosszú és döcögős folyamaton kellett végigmennie, ám rövid idő elteltével már az első kínai írásjeleket tanulta, és kínai neve is lett.
Az indulás napján először Isztambulig utazott, majd a reptéren néhány segítőkész alkalmazott és a YouTube-tutorialokból összeszedett tudás segítségével sikerült elérnie a Tajvanba tartó járatot. Mint mondta, ez volt a legnagyobb repülőgép, amelyet valaha látott.
Olyan, mintha elütne a teherautó
Tajvan éghajlata szubtrópusi, délen inkább trópusi jellegű, amelyet erősen befolyásol a monszunrendszer. Az éves átlaghőmérséklet többnyire 22–25 Celsius-fok körül alakul, ami egész évben viszonylag meleg klímát jelent. A nyarak forrók és párásak, a hőmérséklet gyakran meghaladja a 30 Celsius-fokot, amit a magas páratartalom még fülledtebbé tesz.
Indulásakor Zalán a magas hőmérsékletről szóló rémtörténetek miatt rétegesen öltözött fel. Amikor azonban leszállt a reptéren, és megérezte a kellemes húsz fokot, arra gondolt, hogy az egész talán túlzás volt, és a helyzet nem is olyan vészes. „Bandukoltam, átadtam magam az élménynek, az új helyzetnek, néztem az embereket, mosolyogtam. Majd kiléptem az ajtón, és szembejött velem a tajvani ötven fokos hőérzet, pulcsiban, hosszú nadrágban, hosszú zokniban. Ez olyan, mint amikor elüt a teherautó” – összegezte Zalán.
Később megtanulta, hogy Tajvanon ugyan kint a hőérzet gyakran 40–50 fokos, a beltéri helyiségekben maximálisan működik a légkondicionálás, így a hőmérséklet szinte mindenhol húsz fok körüli. Elmondása szerint a helyiek ezt már megszokták, de itthonról nézve mindez meglehetősen félelmetesnek tűnhet. „Teljesen meg voltam győződve, hogy tüdőgyulladásban fogok elhalálozni, de szerencsére ez nem történt meg” – jegyezte meg Zalán.
A Különleges Kék Dugasz
Zalán arról is beszélt, hogy az ottani egyetem évente körülbelül százötven külföldi diákot fogad, ezért a tanárok mindenkinek külön kínai nevet adnak. Ő is kapott ilyen nevet, amelyről később, fordítás után derült ki, hogy azt jelenti: Különleges Kék Dugasz. „Innen is köszönöm Chang tanár úrnak ezt a szép nevet. Újdonsült kínaiul beszélő barátaim mondták, hogy ezen mindenképp változtatni kell, és rövidesen másik nevet kaptam, amelynek már több köze volt az igazi nevemhez” – mondta Zalán.
A cserediák ezt követően vetette bele magát a kínai írásjelek világába. Elmondása szerint ez korántsem volt könnyű feladat, kezdetben napi tíz órákat töltött a könyvtárban. Úgy fogalmazott, hogy az írásjelek megtanulása olyan, mintha festményeket kellene tökéletes pontossággal lemásolni. Szerinte idővel mindez könnyebbé válik, de a kezdet különösen nehéz.
Kultúrsokkok
A kultúrsokkról szólva Zalán kiemelte, hogy amikor megérkeztek a bentlakásba, akkor szembesültek azzal, hogy az ágyakban nincsenek matracok. A bentlakás személyzete elkísérte őket az alagsorba, ahol korábbi diákoktól ott maradt matracokat mutattak, ezek azonban nem voltak túl tiszták. Emiatt Zalán és német cserediáktársa végül kénytelenek voltak új matracokat vásárolni.
A másik meglepő tapasztalat az volt, hogy a bentlakásban egyáltalán nem voltak szemetesek. Ahogy teltek a napok, úgy gyűltek a szobában a szemeteszsákok is. Később derült ki, hogy Tajvanon a szemétgyűjtés sajátos rendszer szerint működik: mindennap meghatározott időpontban érkezik a szemeteskocsi, amelyből hangosan szól Beethoven Für Elise című műve. Ilyenkor mindenki leviszi és átadja a szemetét a kukásoknak.
Zalán arról is mesélt, hogy a rendkívüli meleg sokszor megnehezíti a mindennapokat, de mindez eltörpül a rendszeres tájfunok mellett. A cserediák elmondta, hogy folyamatosan érkeztek az értesítések, amikor tájfun közeledett, ilyenkor pedig az utcákat nagy szatyrokkal siető emberek lepték el. „Persze, ezt is meg lehet szokni, néha azt játszottuk, hogy a bentlakás lépcsőjéről szaladtunk neki a szélnek, hogy az visszalökjön” – mesélte.
A diák a közlekedésről is szót ejtett, elmondta, hogy nagyon sokat utaztak, „általában vonattal, amelyek rendszerint legalább háromszázzal mennek, ez a CFR után nekem durva volt” – összegezte Zalán.
Milyenek a tajvaniak?
Zalán szerint a tajvaniak rendkívül jó problémamegoldók. Ha valami elromlik, nem siránkoznak rajta és nem elemzik napokig a helyzetet, hanem egyszerűen megoldják. Sokkal frontálisabban állnak hozzá a problémákhoz, és ez nemcsak a munkában, hanem az emberi kapcsolatokban is megmutatkozik. Ha valakinek problémája vagy sértettsége van a másikkal szemben, azt hamarabb kimondják, és közösen keresnek rá megoldást.
Mint mondta, ezt a szemléletet ő maga is próbálja elsajátítani. Az egyik ismerőse egyszer úgy fogalmazott, hogy lehet, a lelke fáradt, de a teste tovább végzi a munkát. Zalán szerint talán ezzel a mondattal lehet legjobban leírni az ottaniak munkamorálját.
Zalán elmondta, nagyon szereti a tajvaniakban azt is, hogy mindenkinek megadják a kezdeti tiszteletet.
Bár az ottani élet elsőre ijesztőnek tűnhet, Zalán szerint valójában nem az, hiszen a külföldiek összetartanak, függetlenül attól, honnan érkeztek, a helyiek pedig nyitottak és kíváncsiak az új emberekre.
„Teljesen a szívembe zártam ezt a szigetet, így nem is kérdés, hogy ősztől ott folytatom a mesterit, és el tudom képzelni azt is, hogy ezután tovább maradjak, és ott építsem fel a karrieremet”.
