A romániai görögdinnye idei megjelenésére a vásárlóknak a szokásosnál tovább kell várniuk. A Digi 24 arról számolt be, hogy a gazdák szerint a hűvös időjárás és az elmúlt hetek bőséges csapadéka miatt a termés mintegy két héttel később – várhatóan legkorábban júliusban – kerülhet a piacokra, ráadásul a termésmennyiség is elmaradhat a korábbi évekétől. A görögdinnye hazájaként emlegetett Dolzs megyei Dăbuleniben az alacsony hőmérséklet és a jelentős mennyiségű csapadék lassította a növények fejlődését.
A betakarítás késése mellett a gazdákat az is aggasztja, hogy a piacra kerülő gyümölcs mennyisége a megszokottnál kisebb lehet. A szeszélyes tavaszi időjárás és a folyamatosan emelkedő termelési költségek ugyanis a hozamokra is negatív hatással lehetnek.
„Nagyobb a betegségek és a kártevők megjelenésének kockázata, ezért a termesztőknek fokozott figyelmet kell fordítaniuk a növények egészségének megőrzésére, és többet kell beruházniuk a növényvédelembe. Az a görögdinnye, amely hosszabb idő alatt és kedvezőbb hőmérsékleti viszonyok között érik be, több cukrot halmozhat fel, így édesebb lehet” – magyarázta Ștefan Nanu, a dăbuleni kutatóállomás igazgatója.
Jelenleg az importból származó görögdinnyét kilogrammonként 10–12 lej közötti áron értékesítik.

