Nagy fogadalmak

Az új évben megtanulok főzni! Jövőre többet tanulok! Megfogadom, hogy ezután több énidőt hagyok magamnak! Majd sportolok, majd egészségesen étkezem! Január elsejétől változtatok a napi rutinomon! 2021 más lesz! Ugyan, kit akarunk átverni? Szerintem leginkább magunkat sikerül.   Elméletben az újévi fogadalomtétel olyan szokás lenne, amely teljes mértékben helytálló: az óévben hagyjuk a negatívumokat, és önerőből változtatunk a saját hozzáállásunkon, szokásainkon, így teremtve élhetőbb, boldogabb jövőt. Az egyetlen baj az, hogy ezt egy adott dátumhoz kötjük – aminek van jelentősége és értelme, ahogy említettem, viszont „határidő” terhet rak az ember vállára a. Magunkat hajszoljuk kényszeresnek érzett szituációkba általa. Már ha teszünk újévi fogadalmat. A környezetemben nem tudom, van-e olyan személy, aki szilveszter éjszakáján kimondja, hogy jövőre ő igenis változtat. Talán ismerjük eléggé magunkat, hogy tudjuk, úgysem sikerül. De miért nem tudjuk betartani a saját fogadalmainkat? Ennyire nem volna erőnk és kontrollunk éppen önmagunk fölött? Az Anna and the Barbies zenekar Néha című dalából idéznek ezek a gondolatok egy sort a fejembe: „kicsik a csaták, csak a szavak nagyok.” Nagyjából ezzel összegezni is lehetne a fogadalmak tiszavirágéletének okát, viszont akkor felmerül a kérdés, hogy miért nem teszünk a céljainkért, és miért fogadunk újra meg újra magunknak és a világnak a pillanat hevében olyasmiket, amikről tudjuk (ha csak mélyen is), hogy úgysem tartjuk be. A saját értelmetlen kis játékunkat játsszuk ezáltal minden évben – pedig elméletben minden szép, minden jó. Értelmetlennek tartom, hogy a változás mellett döntsünk az újév hajnalán akkor, ha nem olyan célokról beszélünk, amelyek azelőtt is megfogalmazódtak bennünk és foglalkoztattak minket. Szerintem akkor kell a változtatás mellett dönteni, ha valóban úgy érezzük, hogy megérett rá az idő, és mi magunk is megértünk rá. Ha kitűzünk egy célt, fontos, hogy igazi, mély elhatározás legyen mögötte – ha nincs, akkor valószínűbb az, hogy nem tudjuk betartani. Azok számára, akik úgy döntenek, újévi fogadalmat tesznek, lenne itt néhány javaslat, ha úgy tetszik, tanács, hogy sikeresebben tudják megvalósítani:

1. Győződjünk meg róla, hogy a kitűzött célunk reális!

Legyünk tisztában a saját korlátainkkal, tűrőképességünkkel, és ahhoz mérten döntsünk a fogadalom mellett/ellen. Ez nem azt jelenti, hogy a feladat nem lehet egyben kihívás is, inkább azt, hogy ne akarjunk erőnkön felül teljesíteni.

2. Fogalmazzuk meg a döntésünk okait!

Naplóba, a telefon jegyzeteibe, vagy akár egy régi piszkozatra jegyezzük fel az okokat, amelyek arra buzdítottak, hogy változtassunk. Ez az emlékeztető segítséget nyújthat krízishelyzetben, amikor feladnánk. Ha mégsem, akkor talán a cél nem volt annyira fontos, vagy a kijavítandó problémák nem olyan aggasztóak.

3. Jutalmazzuk meg magunkat! 

Ne várjunk el hirtelen pálfordulást magunktól, haladjunk lassan és lépésről lépésre. A jutalmazással ügyesen „manipulálhatjuk magunkat”: kisebb, részleges sikerekért megengedünk magunknak olyan kikapcsolódást, amely nem szabotálja az elérendő célt (például, ha diétázunk, a jutalom ne egy tábla csoki legyen, inkább extra énidő, egy jó film megnézése vagy ehhez hasonló kellemes időtöltés). Fontos magunkban tudatosítani, hogy ha lassan is, de haladunk. Kössük sikerélményekhez a változást, akkor több kedvünk lesz folytatni az utunkat.

4. Úgy cselekedjünk, ahogy nekünk jó!

Amiket eddig felsoroltam, azok csak általánosítások. Tudjuk, hogy minden ember más: egyeseknél teher alatt nő a pálma, másoknak folyamatos külső megerősítésre van szükségük. Ez csak szamárvezető, nem recept. A legfontosabb az, hogy tudjuk, minket mi motivál. Nem kötelező újévi fogadalmat tenni önmagunk vagy valaki más nyomására. Viszont ha tettünk, akkor a lelkiismeretünknek felelünk vele, és a magunkról alkotott képünket formáljuk sikereinkkel és kudarcainkkal. Összegezve, a mi döntésünk az, teszünk-e újévi fogadalmat vagy sem. Az is a mi kezünkben van, hogy a választott célt milyen módszerrel akarjuk elérni, az is, hogy teljesítünk vagy elbukunk. Csak akkor legyenek nagy szavaink, ha a nagy csatákra is készen állunk.