Ballagnak a mesterisek!

Ballagnak a mesterisek!
Ballagnak a mesterisek!

Közhelyesen: Ma egyetemi éveik utolsó állomásához érkeznek a mesterisek. Holnaptól előttük a nagybetűs Élet! Érzékien: Könnyek között veszik majd át az öt éven át tartó fáradozásuk bizonyítékát. Hivatalosan: A Babeș-Bolyai Tudományegyetem magiszteris hallgatóinak ballagására június 12-én, 18 órától kerül sor az egyetem Farkas utcai Auditorium Maximum termében. Hivatalosan.frissítve: A jelenlevőket dr. Soós Anna rektorhelyettes, a Magyar Tagozat vezetője, valamint Talpas Botond diák alprefektus köszönti. Kötelezően: Az ünnepség keretén belül dr. Fábián Gyula, docens (Jogtudományi Kar) - Az előzetes döntési eljárás, híd a nemzeti bíróságok és az EU Bírósága között, dr. Szász Levente, egyetemi adjunktus (Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar) - Ellátási hálózatok a globális gazdaságban és dr. Szenkovits Ferenc, docens (Matematika és Informatika Kar) - Azért vagyunk a világon, ... címmel tartanak előadást. Hagyományosan: Mindenkit szeretettel várnak! Szerk. megjegyzés: Azt hiszem nem lesz kalapfeldobás!