Idén megtapasztaltuk, milyen az, amikor egy eltökélt, intelligens egyén internetről tanul sármot, karizmát és, ha kell, kivágja a szabályok fáit, hogy láthassa a sikere erdejét, mit sem félve a medvétől, vagy gondolva a mókusokra.
Eljött a filmrajongóknak is az ünnepi szezon: jönnek az “Oscar-gyár” filmek. Igaz, van közöttük vontatott, sokat beszélő, de semmit sem mondó művek, de ilyenkor sokkal nagyobb az egy filmre eső minőség aránya, mint az Oscar-másnaposságban szenvedő késő tél/ kora tavasz, az Adam Sandler-, Michael Bay-féle nyár, vagy a szeptember és október közötti cinematikus Bermuda háromszög.
Ez, meg Jake Gyllenhaal jelenléte, ami 2011 óta minőséget jelez, A nagyobb profilú főszereplő, sötét atmoszférát ígérő előzetesek meg egy
körülírhatatlan érzés miatt egy bőszavúbb
Drive típusú műre is számíthatott a filmnéző, és egy kicsit igaza is lehetett.
A filmben mindenki második kedvenc médiaszociopatája (Hajdú Péter után), Louis Bloom, bűncselekmények tetthelyein settenkedő lesi-videós karrierjének kialakulását követhetjük végig. Amíg, események szintjén, nem történik semmi forradalmi, az események realizmussal teliek, a gyakran látogatott hírstúdió egy mű, haszonelvek által kormányzott közeg és az éjjeli, külvárosi utcák állandóan veszélyérzetet éreztetnek.
De a kamera megvéd. Vagy nem.
Mivel sok van belőle, főleg főszereplőnknek, a párbeszéd a hangulat mellett a másik meghatározó tényezője a műnek. Amíg ez sem Tarantino, Sorkin, vagy épp Nolan, a sorok nagyon szépen, időnként finoman, időnként expliciten építik fel Louis karakterét. Legyenek azok a közegváltozáshoz mért szóhasználatbeli különbségei, udvariasságból agresszióba ugró tárgyalási technikái, vagy akár a neve használata. Paraverbális szinten meg Gyllenhaal ügyesen váltja szelídről fenyegetőre, illetve gyors, győzködő tempója hamar lényegül át nyomatékosított, fenyegetővé. Ezért antihősünk mivoltát a karaktereken lepattintott emberséget imitálni próbáló szavai jelzi a legjobban.
Főleg “főnökével”, Ninával (Rene Russo) fenntartott kapcsolata keretén belül.
Az előbbin kívül ugyan nem beszélhetünk más karakterekről, hiszen minden más személy csak a haszonelvű, hírhajhász, etika nélküli szakma, vagy az azt megtestesítő Louis, többnyire közvetett, de időnkénti direkt bemutatásra szolgálnak. És az a karakter és szakmája közötti párhuzam szépen (nagyon helyesen) fitogtatja is középső ujját a modern médiának. Ugyan, a személyes téren történtek kivitelezése nem tökéletes, mivel a vontatott autós-párbeszédes és a túlmagyarázással teli jelenetek nélkül is jól meglettünk volna. Az utóbbi antihősünk tényleges emberismeretének mértékét, vagy annak hiányát vázolta fel, de túl gyakran.
Szóval az Éjjeli féreg egy igen jól összeállított, (remélhetőleg) elrettentő példának szolgáló karakterdráma, amire ráfért volna még 15 percnyi vágás, vagy pár innovatívabb, tömörebben kidolgozott történeti szál.
Köszönöm az olvasóm figyelmét!
U.I.: Együtt érzek azokkal, akik a Nightcrawler címre tekintve
másra számítottak.
